Ismét a padlóról kell felállnia

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.04.12. 21:41
Címkék
A helyzet rosszabb, mint amire számítottunk. A pénteki műtét során ugyanis kiderült, hogy Mészáros Dömötörnek nem részlegesen, hanem teljesen elszakadt az Achilles-ina.
"Csütörtök éjféltől már nem ehettem semmit, péntek délelőtt tíz órakor kezdtek operálni, délután kettőkor kitoltak a műtőből, és csak este hétkor kezdtem éledezni – számolt be szomorú programjáról Mészáros Dömötör, a Trentino magyar négyesütője. – A felnyitáskor derült ki, hogy rosszabb a helyzet az első diagnózishoz képest, ellenben azzal biztatnak, hogy az átlagosnál rugalmasabb szerkezetű az inam, így tökéletesen meggyógyulhat. Nincs mese, pályafutásom során másodszor is fel kell állnom a padlóról, és így is teszek. A tervek szerint négy hónap múlva már röplabdázhatok, és nagyon jólesik, hogy sokan felhívtak a csapattól, Tofoli például meg is látogatott. Érdeklődtek Trevisóból és Modenából is, de a Magyar Röplabdaszövetségtől még senki sem telefonált – ezek után mit mondjak…”Mészáros vasárnapig a kórházban marad, majd mindjárt megkezdődik a speciális terápia. Előbb egy műanyag sínt kap, és egy olyan kabinban kezelik a lábát, amelyben hol növekszik, hol meg csökken a légnyomás, ami aktivizálja a véráramlást, gyorsítva a műtött rész regenerálódását. Ez a kezelés egy héten keresztül tart, majd olyan alkalmatosságot helyeznek a jobb lábára, amelynek segítségével fokozatosan nyújthatják az Achilles-ínt, és minden más testrészét erősítheti Mészáros
Külföldi bajnokságokÍ/B>

OLASZORSZÁG
A1-liga, férfiak. Negyeddöntô, második mérkôzések. Treviso–Cuneo 3:0, Milano–Ferrara (Veres Péter) 3:1 (24, –23, 13, 26), Modena–Trentino (Mészáros Dömötör) 3:1 (17, –23, 22, 19), Macerata–Latina 3:0. Mind a négy párharc 2–0-ra áll.
Külföldi bajnokságokÍ/B>

OLASZORSZÁG
A1-liga, férfiak. Negyeddöntô, második mérkôzések. Treviso–Cuneo 3:0, Milano–Ferrara (Veres Péter) 3:1 (24, –23, 13, 26), Modena–Trentino (Mészáros Dömötör) 3:1 (17, –23, 22, 19), Macerata–Latina 3:0. Mind a négy párharc 2–0-ra áll.
. A válogatott ütő nagyon hiányzott a Trentino csapatából péntek este, a negyeddöntő második találkozóján Modenában. Tudniillik a kétszeres világbajnok Bernardi támadásainak mindössze 29 százalékát váltotta pontra, de nem volt kire lecserélni.
De nemcsak a Trentino, hanem a Ferrara is elszenvedte második vereségét a négy közé jutásért, Veres Péter együttese Milánóban veszített 3:1 arányban. Pedig nem volt messze a Ferrara a jobb eredmény elérésétől, hiszen a negyedik játszmában 21:20-ra vezetett, játszmalabdája is volt, mégis Nikola Grbicsék nyertek 28:26-ra. Veres teljesítménye ezúttal 50 százalék alatt maradt támadásban (46 százalék), ellenben nyitott három ászt. Összesen 15 pontot szerzett, amellyel a mezőny harmadik legeredményesebbjének bizonyult.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik