Sportpolitika - Szolnok várja a sportolókat

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.04.11. 22:49
Címkék
A Szolnoki Főiskola ünnepélyes tanácsülésén hozott egyhangú határozattal csatlakozott a Magyar Olimpiai Bizottság Életút programjához. Az együttműködési megállapodást Törzsök Éva főigazgató és Schmitt Pál MOB-elnök írta alá. Az önállóságának tízéves jubileumára készülő 2500 nappali és több mint háromezer levelező hallgatót foglalkoztató főiskola ősztől négy szakon  közgazdasági, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, idegenforgalmi és szállodaipari  várja az olimpiai keretek tagjait.
Számukra a MOB ajánlása alapján a felvételkor, illetve a tandíjfizetésnél különböző kedvezményeket adnak. A főigazgató aszszony arról is beszélt, hogy a jövőben szeretnék a főiskolán a kötelező testnevelést általánossá tenni. Távolabbi tervük, hogy a gazdasági élet vezetői körében oly népszerű sportokban, mint például a tenisz, a golf és az evezés, menedzserképzést szervezzenek. Schmitt Pál köszönetet mondott a támogatásért és hangsúlyozta, hogy a MOB érdeklődésére 22 felsőfokú tanintézmény adott kedvező választ, és ajánlotta fel segítségét az olimpiai kerettagok továbbtanulásához. Örvendetes, hogy mintegy száznegyvenen már jelenleg is különböző egyetemek, főiskolák tanulói, és több mint százhetven azok száma, akik most kezdenék tanulmányaikat. A Magyar Olimpiai Bizottság az intézményekkel kötött együttműködési megállapodás mellett anyagi áldozatot is vállal azért, hogy a versenyzők pályafutásuk befejezése után diplomával a kezükben, segítséget kapjanak a beilleszkedéshez.
Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
13 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyasmit érne el, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
14 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
35 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik