Doppingkódex az interneten

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 21:10
Címkék
"A becsületes játék az egyetlen út  a Magyar Olimpiai Bizottság 1989-ben, önállóságának a visszanyerése után választotta ezt a mottót, amelynek a megvalósítását elvárja, és következetesen számonkéri az olimpiai keretek tagjaitól  állapította meg Schmitt Pál, a MOB elnöke, a TF aulájában rendezett edzői továbbképzés során.
Mesterházy Attila, az ISM politikai államtitkára pedig azzal folytatta, hogy az Európai Unióba igyekvő Magyarország elsősorban a sport és a kultúra igazi értékeit jelentő gazdag hagyományát viszi magával. Kitért arra is, hogy a március elején elfogadott doppingellenes nyilatkozat egyeztetése folyik, s hazánk hivatalos csatlakozására – ami egyébként kötelező az olimpián résztvevő nemzeteknek – rövidesen sort kerítenek. Végül cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a sportvezetés változtatást tervezne a sport jelenlegi intézményrendszerében, és a MOB függetlenségét, státuszát csökkentené. A továbbképzés napirendjén egyébként a doppingellenes küzdelem szerepelt. Az elnöklő Berkes István, az OSEI főigazgatója köszönetet mondott a minisztériumnak a doppingellenőrző laboratórium létesítéséről hozott végleges határozatért, sőt, reményét fejezte ki a Sportkórház rekonstrukciójának folytatásával kapcsolatban. Aján Tamás, a MOB főtitkára, a WADA tanácsának tagja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség munkáját, feladatait ismertette. Bírálta a szervezet túlméretezett apparátusát, az ellenőrzés kifogásolható rendszerét, ugyanakkor nyomatékosan figyelmeztette a sportolókat arra, hogy az olimpiai felkészülés idején egyetlen versenyző sem tudhatja előre, hol és mikor kell vizsgálati anyagot produkálnia. Az ellenőrzést ugyanis senki sem kerülheti el, a szakszövetségeknek, az olimpiai bizottságoknak többek között a versenyzők lakcímét, tartózkodási helyét, edzőtáborozása időpontját is pontosan közölni kell. Bakanek György, a minisztérium főtanácsadója a Koppenhágában elfogadott Doppingellenes Kódex előírásait ismertette. Részletesen kitért arra, hogy a doppingvétség fogalmát nyolc pontban határozták meg, így többek között az is pozitív eredménynek számít, ha az alany kitér a vizsgálat elől, vagy ha nem a bejelentett helyen tartózkodik. A Kódex teljes, hiteles fordítása már elkészült, s a minisztérium és a MOB honlapján hamarosan hozzáférhető lesz.
Legfrissebb hírek

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
5 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
24 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
28 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
58 perce

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik