Birkózás - Foghíjas mezőny Miskolcon

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.04. 22:40
Címkék
Szombaton Miskolcon randevúzik a szabadfogású birkózómezőny, az Avas alján rendezik ugyanis az idei országos bajnokságot. A válogatott keret tagjai számára felmérőnek mindenképpen jó lesz a viadal, ha igazi ellenfelekre nem is akadnak legjobbjaink, hiszen a mezőny meglehetősen szűkös. Ráadásul a nagyágyúk közül néhányan sérülés miatt kénytelenek lesznek kihagyni az ob-t: az Európa-bajnok Bánkuti Zsolt még lábadozik műtétjéből, Kiss Tamás pedig április 30-án fekszik kés alá, megpróbálván megreparáltatni a gerincét. Vélhetően Szabó Gergő sem áll szőnyegre, a váci versenyző ugyanis megsérült a válogatott zakopanei edzőtáborában. Nem túl irigylésre méltó tehát Gulyás István szakágvezető helyzete, aki az egy hónap múlva esedékes rigai kontinensbajnokságon már csak Ritter Árpádra, Farkas Zoltánra és Aubéli Ottóra számíthat."Sajnos elfogytunk – mondta a fogásnem első embere –, és megfelelő hátország nélkül nem tudjuk pótolni a kiesőket. Ritternek idehaza már nem is tudok edzőpartnert találni, Aubéli sem fog igazán megizzadni az aranyért, talán Farkasnak lehet egy jó meccse Rozbora ellen, hacsak utóbbi nem fogy le nyolcvannégy kilóra.”A szakvezető hozzátette, a felkészülésükkel sincs szerencséjük, hiszen az eredeti tervek szerint hazánkban edzőtáborozó üzbégek lemondták a közös programot, s az Eb közelsége miatt nehéz volt partnert találni, végül a szlovákokat sikerült elcsábítani. "A legrosszabbkor történnek velünk ilyen dolgok – így Gulyás –, hiszen szeptemberben New Yorkban olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeznek, erre elfogy a csapat. A szervezőket is sajnálom, hiszen egy országos bajnokság akkor az igazi, ha tényleg a legjobbak indulnak. Na, mindegy, aki ott lesz, biztosan odateszi magát…”
Öt esztendő bajnokai
Súly 2002 2001 2000 1999 1998
55 kg Dobozi Zoltán
(Csepel BC)
54 kg Dobozi Zoltán Dobozi Zoltán Bíró László Szathmári Zsolt
(FTC) (BVSC-Ganz)
60 kg Bánkuti Zsolt
(Csepel BC)
58 kg Bánkuti Zsolt Algács Zoltán Márkus Zsolt Szabó Gergő
(Csepel BC) (Diósgyőri BC) (Vasas-Goldplast)
66 kg Szabó Gergő
(Váci Forma)
63 kg Dencsik István Szabó Gergő Bánkuti Zsolt Bánkuti Zsolt
(Vasas-Goldplast) (Vasas-Goldplast)
69 kg Wöller Gergő Gyurasits Csaba Elekes Endre Gyurasits Csaba
(Vasi Volán) (Vasas-Goldplast) (Kalocsa)
74 kg Gyurasits Csaba
(Vasas)
76 kg Ritter Árpád Ritter Árpád Fórizs János Ritter Árpád
(Csepel BC)
84 kg Ritter Árpád
85 kg Kiss Tamás Kiss Tamás Ritter Árpád Kapuvári Gábor
(KTE–OMTK) (Vasas-Goldplast)
96 kg Farkas Zoltán
(BVSC-Ganz-Tát)
97 kg Rozbora Norbert Aubéli Ottó Farkas Zoltán Robotka István
(Vasas-Goldplast) (Csepel BC) (BVSC-Ganz) (Sziget SE)
120 kg Aubéli Ottó
130 kg Aubéli Ottó Gombos Zsolt Gombos Zsolt Glázer József
(Csepel BC) (Csepel)
Öt esztendő bajnokai
Súly 2002 2001 2000 1999 1998
55 kg Dobozi Zoltán
(Csepel BC)
54 kg Dobozi Zoltán Dobozi Zoltán Bíró László Szathmári Zsolt
(FTC) (BVSC-Ganz)
60 kg Bánkuti Zsolt
(Csepel BC)
58 kg Bánkuti Zsolt Algács Zoltán Márkus Zsolt Szabó Gergő
(Csepel BC) (Diósgyőri BC) (Vasas-Goldplast)
66 kg Szabó Gergő
(Váci Forma)
63 kg Dencsik István Szabó Gergő Bánkuti Zsolt Bánkuti Zsolt
(Vasas-Goldplast) (Vasas-Goldplast)
69 kg Wöller Gergő Gyurasits Csaba Elekes Endre Gyurasits Csaba
(Vasi Volán) (Vasas-Goldplast) (Kalocsa)
74 kg Gyurasits Csaba
(Vasas)
76 kg Ritter Árpád Ritter Árpád Fórizs János Ritter Árpád
(Csepel BC)
84 kg Ritter Árpád
85 kg Kiss Tamás Kiss Tamás Ritter Árpád Kapuvári Gábor
(KTE–OMTK) (Vasas-Goldplast)
96 kg Farkas Zoltán
(BVSC-Ganz-Tát)
97 kg Rozbora Norbert Aubéli Ottó Farkas Zoltán Robotka István
(Vasas-Goldplast) (Csepel BC) (BVSC-Ganz) (Sziget SE)
120 kg Aubéli Ottó
130 kg Aubéli Ottó Gombos Zsolt Gombos Zsolt Glázer József
(Csepel BC) (Csepel)
Legfrissebb hírek

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
17 perce

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
26 perce

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
28 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
31 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
45 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
1 órája

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik