Elbúcsúzott a Werder

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.03.04. 22:30
Címkék
A közelmúlt produkciója alapján nem volt váratlan, hogy kaiserslauterni rohamokkal indult a meccs, és a második légi attak meg is hozta az első gólt. Nyitányként Knavs még Wierzchowski kezébe fejelt, ám a 8. percben már nem volt apelláta. Klose ezúttal beadott  emlékezhetünk rá, a vb-n inkább ő várta az íveléseket, ötször nem is hiába! , középen pedig Lincoln a kapus és a védők helyezkedési hibáját kihasználva a hálóba bólintott.
Lincoln (középen) fejesével tette meg az elsô lépést a berlini döntô felé a Kaiserslautern
Lincoln (középen) fejesével tette meg az elsô lépést a berlini döntô felé a Kaiserslautern
Lincoln (középen) fejesével tette meg az elsô lépést a berlini döntô felé a Kaiserslautern
Lincoln (középen) fejesével tette meg az elsô lépést a berlini döntô felé a Kaiserslautern
Lincoln (középen) fejesével tette meg az elsô lépést a berlini döntô felé a Kaiserslautern
Lincoln (középen) fejesével tette meg az elsô lépést a berlini döntô felé a Kaiserslautern
Az utóbbi időben mutatott formának megfelelően a Kaiserslautern harcolta ki elsőként a fináléba jutást a Német Kupában, miután az elődöntőben 3–0-ra legyőzte a Werder Brement. Ha valaki csak a bajnoki tabellát veszi alapul, okkal csodálkozhat az eredményen, hiszen a 'Lautern sereghajtó, miközben a Werder a hatodik, ugyanakkor a tavasszal előbbi sokkal jobban "muzsikál”. A Gerets-brigád öt mérkőzés óta veretlen, miközben keddi vetélytársa a legutóbbi öt bajnokiját elveszítette.
Fél óra mezőnymunka után a Lisztes Krisztiánt akkor még a kispadon tudó brémaiak többször is tiszteletüket tették a 'Lautern kapujánál – Daun és Krsztajics lőtt, Micoud fejelt, Wiese azonban a helyén volt –, újabb gól azonban csak a második félidőben született. Ráadásul azt is a hazaiak szerezték! Az 52. percben, Knavs szabadrúgása után Stalteri és Krsztajics egymásra várt, így Klose combbal levette a labdát, majd higgadtan a jobb alsó sarokba helyezett.
Röviddel a gól után aztán nehéz helyzetbe került a hazai csapat: a 64. percben ugyanis Grammozisz csúnyán "beleszállt” Daunba, amiért piros lapot kapott Wagner bírótól. Ekkor felvetődhetett az emberben a két gárda őszi meccse, amikor a Werder kétgólos hátrányban emberelőnybe került – akkor Sforzát állították ki –, amit nagyszerűen kihasznált, és 5–3-ra győzött. Most azonban erről szó sem volt! Hiába állt be a 71. percben Lisztes is, a brémaiak támadásai ötlettelenek voltak. A végén pedig jött a feketeleves! A 80. percben egy megugrás után Timm is betalált a brémai kapuba, és végérvényesen a berlini döntőbe lőtte a csapatát. A Kaiserslautern legutóbb 1996-ban nyert Német Kupát, és ugyanabban az évben kiesett az élvonalból. Most sincs messze egyiktől sem…
Szerdán a Bayern München–Bayer Leverkusen elődöntőre kerül sor, ám a bajorok már kedden is rivaldafényben voltak. Napvilágot látott ugyanis egy közvélemény-kutatás eredménye, amely alapján kijelenthető: a szurkolók jelentős része megbüntetné a klubot a Kirch-csoporttal kötött titkos paktum miatt. A válaszadók 36.4 százaléka megvonná a Bayern első osztályra érvényes licencét, 7.32 százalékuk pontlevonással büntetné a csapatot, 21.27 százalékuk az ügyben indított vizsgálat lezárását követően kezdeményezne retorziókat, és csak a maradék nem szankcionálná a bajor egyletet.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
2 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
2 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
3 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
3 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
3 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
4 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik