Kétkedő csepeliek

GANCZER GÁBORGANCZER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2003.03.03. 20:29
Címkék
Hét végi közgyűlésén nem fogadta el Neumayer József klubelnök pénzügyi beszámolóját a Csepeli Kajak-kenu Egyesület tagsága. A jelenlévők úgy vélték, csakis tiszta viszonyok közepette állítható meg a hajdan szebb napokat megélt egylet további presztízsvesztése.
Noha Neumayer munkáját nem bírálták, független könyvvizsgálót kérnek fel a klub átvilágítására, aki egy hónap múlva, egy újabb közgyűlésen ad számot tapasztalatairól.A jelenlévők azért most sem tétlenkedtek: Neumayer, Kolonics György és Reményi Péter mellé két újabb tagot delegáltak az elnökségbe: Parti Zoltánt, a korábbi vb-bronzérmes kenust, aki jelenleg az oktatásügyi minisztérium főosztályvezető-helyettese, illetve Becsei Dénest, a csepeli önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának vezetőjét.Versenyzők tekintetében már roszszabbul állnak a Hollandi úton. Az idén csak a kétszeres olimpiai bajnok kenus Kolonicsnak és a kajakos Kökény Rolandnak ajánlhattak szerződést. Vereckei Ákos – bár Sári Nándor irányításával továbbra is a csepeli vízitelepen edz – már korábban a Honvéd-Westelhez igazolt, Belicza Béla pedig tavaly év végén ment át a BSE-hez. A maratoni világbajnok Csabai Edvin, Györe Attila kenupáros pénz nélkül is maradt, és szponzori támogatások segítségével fedezi felkészülése költségeit.A világbajnoki és esetleg olimpiai részvétel, valamint a fizetőképesebb kereslet reményében a síkvízi érvényesüléssel kacérkodó duó, Kolonics, továbbá edzőjük, Ludasi Róbert társaságában hétfőn Horvátországba utazik edzőtáborozni. A lehetőséget afféle barter alapon kapták: Nikica Ljubek és Drazen Funtak a közelmúltban Mátraházán és Csepelen gyakorolhatott a Ludasi-csapattal, így most a horvát szövetség teremtett lehetőséget menőink metkovici, idei első vízre szállására.
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
18 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
26 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
47 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik