Varga a hideget is legyőzte

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.02.22. 21:52
Címkék
A Népstadion dobópályáján rendezték meg szombaton a téli dobóbajnokság kalapács- és diszkoszvetőszámát. A korábbi évektől eltérően nem indult a versenyen két müncheni Európa-bajnokunk, a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert. A kontinensviadalt megjáró versenyzők közül egyedül Varga Roland tette tiszteletét a viadalon.
Az UTE diszkoszvetője a hideg ellenére kitett magáért: 61.30 méterrel nyerte meg a számot. A férfikalapács aranya Botfa Péter révén a Haladásé lett, női kalapácsvetésben pedig a Dobó SE versenyzője, Marx Lívia győzedelmeskedett. A diszkoszvető nők közül ismét a nyíregyházi Kürti Éva volt a legeredményesebb. Ezen a hét végén jó néhány versenyzőnk Bécsben vendégeskedik, s közülük többen jó eredményt értek el. A helyezésekről ugyan lapzártánkig nem érkezett részletes jelentés, de azt megtudtuk, hogy Vári Edit új egyéni csúcscsal, 8.18 másodperccel győzött a 60 méteres gátfutásban, és ezzel teljesítette a fedett pályás világbajnokság kiküldetési szintjét. A férfiak hasonló számában Zsombor Csaba az előfutamban 7.75 másodpercet, Palágyi Gergely 7.77 másodpercet ért el. A 60 méteres síkfutásban Gyulai Miklós az előfutamban 6.76 másodperccel ért célba, a döntőben azonban Ágoston Dániel gyorsabb volt (6.79). Pauer Géza 6.80 másodpercet futott, Szabó Enikő 7.46 másodpercet teljesített. Négyszáz méteren Csesznegi Dávid 47.22 másodperccel lett első. Téli ob, Népstadion-edzőpálya
Férfiak. Diszkosz. Bajnok: Varga Roland (UTE, edző: Varga Sándor) 61.30, 2. Nagy (PVSK) 52.31, 3. Tóth (DSI) 51.13. Kalapács. B: Botfa Péter (Haladás VSE, e: Vida József) 75.84, 2. Pars (Dobó SE) 75.01, 3. Németh (Dobó SE) 73.79. Nők. Diszkosz. B: Kürti Éva (NYVSC, e: Kerekes László) 54.63, 2. Máté (CSASE) 44.71, 3. Marx (Dobó SE) 41.73. Kalapács. B: Marx Lívia (Dobó SE, e: Németh Pál) 60.24, 2. Németh O. (Dobó SE) 58.09, 3. Orbán (VEDAC) 57.91

Fedett pályás meghívásos verseny, Olimpiai Csarnok
Férfiak. 60 m: 1. Miroszlav Novakovics (szerb-montenegrói) 6.96, 2. Dinka (szerb-montenegrói) 7.07. Rúd: 1. Váczi János (Royal Sped ZAC) 515, 2. Váczi M. (KSE) 490, 3. Mandarics (szerb-montenegrói) 480

Nemzetközi verseny, Bécs
Férfiak. 400 m: 1. Csesznegi Dávid 47.22. Nők. 60 m gát: 1. Vári Edit 8.18

García Európa-csúcsa

SEVILLA. Alberto García 7:32.97 perccel Európa-csúcsot ért el 3000 méteren a sevillai fedett pályás atlétikai versenyen. A spanyol futó honfitársa, Fermin Cacho 1996. február 4-ei 7:36.6 perces idejét adta át a múltnak. García ebben az idényben másodszor javított kontinenscsúcsot: február 9-én Gentben a belga Emiel Puttemans 27 éves rekordját döntötte meg 5000 méteren 13:11.39 perces időeredménnyel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik