Harmadszor az elsőért

AMLER ZOLTÁN, VAS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, VAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.02.20. 20:43
Címkék
Pénteken este hat órakor Jesenicében az Alba Volán sorozatban harmadszor veselkedik neki, hogy végre elhódítsa az Interliga bajnoki címét. A fehérváriak óriási csata után, Palkovics Krisztián  a Dunaferr ellen a hirtelen halálban esett  találatának köszönhetően indulhattak útnak a kiesnek semmi esetre sem nevezhető szlovén városkába  az Alpok látványát egy, a titói korszakban épült vasgyár közömbösíti , hogy a helyiek büszkeségével, az Acronival meccseljenek a végső győzelemért.
Fedor (középen), a fehérváriak szlovák légiósa ismét próbára teheti Glavicot (balra)
Fedor (középen), a fehérváriak szlovák légiósa ismét próbára teheti Glavicot (balra)
Fedor (középen), a fehérváriak szlovák légiósa ismét próbára teheti Glavicot (balra)
Fedor (középen), a fehérváriak szlovák légiósa ismét próbára teheti Glavicot (balra)
Fedor (középen), a fehérváriak szlovák légiósa ismét próbára teheti Glavicot (balra)
Fedor (középen), a fehérváriak szlovák légiósa ismét próbára teheti Glavicot (balra)
Maga a finálé nem jelent újdonságot a kék-fehérek számára, hiszen az elmúlt két szezon során az Olimpija Ljubljana ellen már kipróbálhatták magukat a döntőben – az elsőn a szlovén fővárosiak simán besöpörték az aranyat, míg tavaly a második derbi hosszabbításában dőlt el az elsőség sorsa, sajnos, az Olimpija javára…
Ebből a szempontból még szerencsésnek is érezheti magát a Volán, hogy elkerülte a zöld-fehéreket – és ezáltal biztossá vált, vasárnap új győztest avatnak Fehérváron –, ám leendő riválisuk erejét jól mutatja, hogy éppen a címvédőt búcsúztatták – hasonlóképp a közlekedésiekhez, hirtelen halálban – az elődöntő során. Palkovics szerepét Tomas Razingar játszotta az Acroninál, az A-csoportos szlovén válogatott erőssége előbb a ráadást csikarta ki az utolsó előtti percben esett góljával, majd a hoszszabbításban döntőt érően mattolta a ljubljanai portást. Razingar egyébként nemcsak az utóbbi meccseken parádézott, az alapszakaszban a harmadik legeredményesebbnek bizonyult, míg az előkészítők között a második helyen zárt. A rendkívül termékeny csatár mellett a gárda másik ásza Gaber Glavic – a szintén válogatott hálóőrt az alapszakasz MVP-jének, azaz legjobbjának választották a múlt héten.
Szemtől szemben
1999–2000
Alapszakasz
Alba Volán–Acroni5–1
Acroni–Alba Volán4–1
Acroni–Alba Volán1–3
Alba Volán–Acroni2–3
2000–01
Alapszakasz
Alba Volán–Acroni1–2
Acroni–Alba Volán4–5
2001–02
Alapszakasz
Alba Volán–Acroni4–3
Acroni–Alba Volán5–6
Elődöntő
Acroni–Alba Volán7–4
Alba Volán–Acroni6–1
2002–03
Alapszakasz
Acroni–Alba Volán3–6
Alba Volán–Acroni2–4
Összesített mérleg
a Volán szempontjából
127545–38
ebből idegenben
64225–24
Ennek ellenére a kétfordulós párharc esélyese – legalábbis a statisztikák alapján – a közlekedési alakulat, hiszen Jan Jasko társulata az egymás elleni eredmények alapján – ha csak egy kicsivel is, de – jobban áll ellenfelénél, ráadásul Jesenicében eddig remekül ment a Volánnak, fél tudat összecsapásukból négyszer a kék-fehérek diadalmaskodtak, legutóbb például hat találatukra csak három válasz érkezett.
"Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni az akkori meccsből – óvatoskodott Palkovics Krisztián, aki az említett találkozón beköszönt a jeseniceieknek. – Itthon például simán kikaptunk a visszavágón, azaz ebből a szemszögből abszolút kiegyenlített a mérleg. Sokkal fontosabb előjel a Dunaferr elleni produkciónk, melyből erőt meríthetünk, hiszen hoszszú idő után végre tétmeccsen sikerült győznünk az újvárosiak ellen, ráadásul némileg vert helyzetből álltunk talpra. Az Acroni ellen azonban még több kell majd a győzelemhez, védekezésben feltétlenül javulnunk kell, nem szabad fejetlenül kitámadnunk, hiszen akkor könnyedén lekontrázhatnak bennünket. Természetesen nem esünk kétségbe egy esetleges vereség után sem, hiszen a hokiban akár egy nagyobb hátrány is ledolgozható, de úgy készülünk, hogy inkább nekik kelljen számolgatniuk és kockáztatniuk a visszavágó előtt.”
Az Alba csatárának szavaival maradéktalanul egyetért a mester is, aki állandó vesszőparipájával, a kapusposzt fontosságával kezdte a várható események boncolgatását. "Meghatározó lesz, milyen napot fognak ki a kapusok, ez akár el is döntheti a csata kimenetelét –magyarázta Jan Jasko, aki sietett leszögezni: kiválasztottja, a Dunaferr elleni visszavágón betliző Budai Krisztián túltette magát a potyagólok okozta sokkon, természetesen továbbra is élvezi a bizalmat. –Azt gondolom, ez belefért, még akkor is, ha majdnem a döntőnkbe került. Belefért, mert Krisztián szenzációs dolgokat produkált az utóbbi időkben, az pedig törvényszerű ebben a nagy idegfeszülségben, hogy néha rosszabb napot fogjon ki valaki. Bízom benne, és érzem, nem lesz baj vele.”
A fehérvériak szakvezetője örömmel számolt be arról, hogy végre újra öszszeállhat a rettegett első, Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor, Kovács Frank fémjelezte támadósor (azaz "Kiscsicsó”, alias Ocskay Gábor sérülése után viszszatér a jégre), amelytől joggal várja, hogy akár a hátára vegye a csapatot. "Örülök, hogy újra összeáll a régi első sorunk. A második ötösnek javulnia kell, a harmadik pedig a remeklő Fodorral és Simonnal remélem, tartja a jó formáját. Két kiváló csapatról van szó, amelyek között a pillanatanyi, napi forma fog dönteni. Tippelni képtelenség, mindenesetre úgy megyünk ki, hogy már az első mérkőzésen megpróbálunk előnyt szerezni. Harmadszorra kíséreljük megnyerni a sorozatot, bízom benne, ezúttal ünnepelhetünk majd szurkolóinkkal a vasárnapi visszavágó után” –tette hozzá Jasko, aki péntek reggel buszozik játékosaival a meccs helyszínére, s az utolsó dudaszót követően azonnal visszaindul a társaság a Fejér megyei városba.
Vajon diadalittasan?
Az Interliga döntői
Év Győztes VesztesEredmény
1999–2000 Klagenfurter AC (osztrák)Heraklith VSV (osztrák)4–1, 1–1
2000–01Olimpija Ljubljana (szlovén)Alba Volán (magyar)4–4, 7–1
2001–02Olimpija LjubljanaAlba Volán4–1, 3–5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik