Jan Jasko: tartjuk a tempót

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.02.10. 21:42
Címkék
Jan Jasko szerint a Minszkben tapasztaltakat a vb-n is hasznosíthatja a csapat
Jan Jasko szerint a Minszkben tapasztaltakat a vb-n is hasznosíthatja a csapat
Jan Jasko szerint a Minszkben tapasztaltakat a vb-n is hasznosíthatja a csapat
Jan Jasko szerint a Minszkben tapasztaltakat a vb-n is hasznosíthatja a csapat
Jan Jasko szerint a Minszkben tapasztaltakat a vb-n is hasznosíthatja a csapat
Jan Jasko szerint a Minszkben tapasztaltakat a vb-n is hasznosíthatja a csapat
,,Természetesen a magyarok elleni meccs után” – válaszolta az Eurotour negyedik állomásának zárómérkőzését követően Curt Lindström arra az újságírói kérdésre, hogy mikor volt dühösebb: szombaton, vagy vasárnap este. A svéd szakember korábban hazája nemzeti csapatát is irányította, ám mostanság a lett együttes szakvezetője, s mint ilyen, kapott hideget-meleget Minszkben a balti országbéli kollégáktól, ugyanis a stabilan A-csoportos lettek a franciák (1–0) és a mieink (3–2) ellen is bukdácsoltak, a házigazda fehéroroszoktól pedig mérhetetlenül simán (5–2) kikaptak. Ám mint kiderült, Lindströmnél ez utóbbi zakó még belefért, a magyarok elleni 3–2-t azonban még vasárnapra sem tudta feledni. Elsősorban azért, mert a Jan Jasko vezérelte gárda 3–0-s hátrány után állt talpra, s a végén ahhoz sem sok hiányzott, hogy egyenlítsen, miként egy nappal korábban 1–4-ről azt megtette a fehéroroszokkal szemben.

OB I
Rájátszás az 1–4. helyért
Miskolci Jegesmedvék–FTC
3–3

(2–2, 1–1, 0–0)
Miskolc, Városi műjégpálya, 400 nézô. V: Incze, Kincses, Soós
MISKOLC: RÁCZ – Pócs, Csaba, Dányi, Egri, Lukács, NAGY A., Mayer, BÉRES 1, OROSZ 1 (1), Kocsis (1), Magyar, Polányi 1, Antal (1), Verba, Lénárt (kapus). Edzô: Wintersteiner Ottó
FERENCVÁROS: Bán – Hajdu (1), BOGNÁR 1, Jánosi (1), Oreskin, Csiki, Serdült (1), Molnár, Vaszjunyin, Sike, FEIL 1, Székely Mádai, Kakas, Bálint 1, Nagy L., Farkas (1), Kolbenhayer, Mészáros (kapus). Edzô: Hudák Gábor
Kiállítások: 36 perc+végleges (Lénárt), ill. 15 perc+végleges (Nagy L.)

Mestermérleg
Wintersteiner Ottó:
– Örülök az eredménynek, helyén volt a szívünk. Fegyelmezettek voltunk, küzdöttünk, gratulálok a fiúknak!
Hudák Gábor: – Gratulálok a miskolciak fegyelmezett és lelkes játékához. Indiszponáltak voltunk, ezért a hazaiak megérdemelték a döntetlent.
,,Nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen erősségű tornákkal készülhettünk fel a budapesti divízió–1-es világbajnokságra, hiszen szinte végig olyan csapatokkal játszhattunk, akiktől csak tanulhattunk. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, remélem, ezt majd a vébén hasznosítani is tudjuk. Ami pedig a mostani, minszki tornát illeti, az ellenfelek szakvezetőinek dicséretei mellett annak örülök a legjobban, hogy szinte végig azonos, mégpedig magas szinten teljesített a csapat, nem voltak nagy hullámvölgyeink. Hasonló produkcióra lesz szükség áprilisban, a Budapest Sportarénában is” – értékelte röviden az együttes teljesítményét Jan Jasko, aki azért azt is elárulta, hogy akad még tennivaló a csapat háza táján, még mindig vannak bizonytalan pontok, ahol keresi a még jobb megoldást.
A válogatott ezzel egyébként az Eurotour keretein belül befejezte a menetelését, most már az Interliga és a bajnokság végküzdelmei, valamint a norvégok elleni két barátságos mérkőzéssel megspékelt vb-felkészülés állnak a honi legjobbak előtt. Az Eurotour-sorozat hasznát mi sem bizonyíthatja jobban, mint amit Vlagyimir Szafonov, az olimpiai negyedik fehérorosz válogatott szakvezetője nyilatkozott Minszkben: "Augusztus óta most játszottunk harmadszor a magyarok ellen, s ez idő alatt is szembetűnő fejlődést mutattak. Szervezett és taktikus a játékuk, meglátszik rajta a komoly szakmai munka.”
Emellett persze azt se felejtsük el, hogy a magyar jégkorong-válogatottnak még soha nem adatott meg, hogy sorozatban ilyen erősségű ellenfelek ellen léphessen jégre: a mieink négy tornán (Angliában, Magyarországon, Ukrajnában és most Fehéroroszországban) szerepeltek, tizenkét mérkőzést játszottak, s ebből nyolcszor A-csoportos válogatott ellen. A mérleg természetesen ennek megfelelő, de a két harmadik (Nottingham és Kijev) és a két negyedik (Dunaújváros és Minszk) hellyel, valamint az összesen megszerzett hat ponttal maradéktalanul elégedettek lehetünk, különösen, hogy ebből a hatból kettőt A-csoportos csapattól (Dunaújvárosban a szlovénekkel, Minszkben pedig a fehéroroszokkal játszottak döntetlent Ladányiék) sikerült elcsípni, és az sem érdektelen, hogy sehol sem zárt pont nélkül az együttes. És ha most, a hét végén a minszki találkozók első két harmadában legalább megközelítően olyan jól és főleg olyan eredményesen játszik a csapat, mint a harmadikokban (egy egyáltalán nem mellékes adat: a mieink a három találkozón hét gólt szereztek, ebből egyet a második, hatot pedig a harmadik játékrészben, miközben az elsőben eredménytelenek voltak…), akkor ez a mérleg még ennél is kedvezőbb lehetett volna.
Nem véletlenül jegyezte meg Jan Jasko, még vasárnap, a franciák elleni meccs előtt, hogy a háromgólos hátrányok helyett (érdekes, hogy mindhárom meccs így alakult…) "egyszer végre már mi is vezethetnénk”. Hát, szó mi szó, akkor nem sikerült, de ami késik, nem múlik. Az sem lenne baj, ha mondjuk a világbajnokságon teljesülne Jasko óhaja…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
4 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
4 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
5 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
5 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik