Hollandia - Mesterötös 19 perc alatt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.02.06. 21:13
Címkék
Semmi kétség, a hétközi Holland Kupa-forduló hőse Robin van Persie, a Feyenoord ifjú, húszéves támadója volt. Jóllehet az UEFA-kupa címvédője "csak” egy amatőrcsapat, AGOVV Apeldorn ellen lépett fel, azért egy nyolcaddöntőben bármilyen körülmények között nagy dolog klasszikus mesterötöst (!) szerezni.A Feyenoord gólgyártását Lurling kezdte, majd az első félidő legvégén elindult a Van Persie-show. A 45. percben szép lövéssel, a 48.-ban átemelésből, az 55.-ben fordulásból, a 61.-ben fejjel, a 64.-ben pedig egy egyezés végén köszönt be Dijkmannak. Még húsz perc sem kellett neki ahhoz, hogy öt gólt rámoljon be! A végén ugyan Juliana egy kontra végén szépített, de ez aligha rontotta el a hazaiak örömét.Érdekesség, hogy a Feyenoord harmadszor találkozott a kupában az AGOVV-val, és harmadszor is öt góllal bizonyult jobbnak nála. Az 1968–69-es szezonban, majd két évvel később is 5–0-ra diadalmaskodott a rotterdami társulat. Holland Kupa
Nyolcaddöntő (a győztesek továbbjutottak): Telstar–Heerenveen 1–3 (De Lange 74. – 11-esből, ill. Inla 52. – öngól, Denneboom 65., 87.), De Graafschap– Utrecht 2–3 (Hertog 12., 53., ill. Roiha 74., Kuyt 77., Jochemsen 81.), Den Haag–PSV 0–3 (Kezsman 13., Rommedahl 32., 71.), Excelsior–Ajax (tartalékcsapat) 4–2 (Hamdaui 18., Lopes 38., 63., Holm 78., ill. Akasar 5., Kujala 73. – 11-esből), Groningen–Haarlem 3–0 (Salmon 25., 84., Drent 49.), Feyenoord–AGOVV Apeldorn 6–1 (Lurling 42., Van Persie 45., 48., 55., 61., 64., ill. Juliana 86.), Ajax–Roda 1–0 (Ibrahimovic 11.)
A negyeddöntő (március 4–5.) párosítása: Excelsior–Utrecht, PSV–Heerenveen, Feyenoord–Vitesse, Ajax–Groningen

Fiatal argentin védőt vásárolt az Ajax

AMSZTERDAM. A nyártól az Ajaxban folytatja a pályafutását Clemente Juan Rodríguez, a Boca Juniors védője. A 21 éves futballistáért 3.5 millió dollárt fizetett az amszterdami klub.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
1 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik