Nyugodtan várhatja a vb-t

–Tudja, hogy az idén ön lesz a világbajnok? – kérdeztük Ferjancsik Domonkost, aki szombaton szenzációs vívással, pályafutása során először győzött a budapesti férfi kard Világkupán.
– Eddig nem tudtam, de most, hogy mondja… Sietek is közölni edzőmmel, Somlai Bélával és Szabó Bence szövetségi kapitánnyal, hogy rám többet ne számítsanak az edzéseken, mert hátradőlhetek és úgy várhatom a világbajnokságot. De honnan veszi, hogy én nyerek Kubában? – kérdezett vissza a Vasas 27 éves csapatvilágbajnoka.
– A budapesti Világkupa-verseny történetéből. Ugyanis aki az utóbbi években ezen a versenyen győzni tudott, az lett a világbajnok. Tavaly Pozdnyakov, 1998-ban Tarantino, 1999-ben pedig Touya nyert itt, aztán a világbajnokságon is. Jó, azért voltak kivételnek számító évek is…
– Nem tudom, világbajnok leszek-e októberben, az mindenesetre tény, hogy nagyon nagy tettnek tartom a mostani győzelmemet, feldobott, növelte az önbizalmamat. A budapesti ugyanis a legerősebb Világkupa, itt mindenki pástra lép. Nekem eddig az ezüstéremig sikerült eljutnom, de hogy hányszor, azt ne kérdezze, nem tartok számon minden eredményt. Szerencsére édesanyám nagyon komoly archívumot vezet, elteszi a rólam szóló cikkeket, úgyhogy ha megakadok, ő segít. Azt azonban tudom, hogy ez volt a harmadik Világkupa-győzelmem, korábban Bukarestben és Szófiában lettem első, úgy két-három éve.
– Valóban csak kétszer nyert eddig? Nem felejtett ki valamit?
– Kevesli? Pedig nem olyan könynyű nyerni, hajszálon múlhat egy-egy siker. Tavaly például egyetlen tussal kaptam ki a döntőben Pozdnyakovtól.
– Az idén viszont fölényesen nyert, amit mi sem példáz jobban, mint hogy tíz találatnál egyetlen asszóban sem kapott többet.
– Edzőmmel tudatosan készültünk erre a Világkupára, mert már nagyon szerettem volna hazai közönség előtt nyerni. Köszönettel tartozom a cukorbetegségemet kezelő Tamás Gyula professzornak és Arató Mihály pszichológusnak is, akik a verseny előtt is sokat segítettek és az asszók között is mellettem voltak. Ez mind kellett ahhoz, hogy egyenletes teljesítményt nyújtsak és végig bírjam a küzdelmet. No és kellettek az egyéni szponzorok, a 77 Elektrotechnika Kft. és az Euroleasing Rt., amelyek biztosítják számomra a nyugodt hátteret.
– Alapigazság, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, de nem volt egyetlen egy asszó sem, ami után örök kritikus edzője megjegyezte, hogy valamit másként kellett volna csinálnia?
– Béla bácsi nem véletlenül remek szakember, megérezte, hogy megy a vívás, kár lenne bármit is mondania. Nem kell egy edzőnek csak azért "beszólnia”, hogy jelezze, ő a mester. Egyébként egyszer valóban kinéztem rá a pástról, de ő intett a kezével, hogy minden rendben…
– Kikerülhetetlen téma a vasárnapi csapatverseny.
– Hát az egy másik történet. Ha azt vesszük, hogy két hete Párizsban aranyérmesek lettünk, akkor a mostani produkció gyenge. Ám ha arra gondolunk, hogy tavaly Gödöllőn hetedikek voltunk, akkor a mostani negyedik hely előrelépés, és ha így folytatjuk, a számok alapján jövőre mi nyerünk…Bevallom, kellemes meglepetés volt a szereplésem, mert azt hittem, hogy az egyéni után nem tudok így helytállni, mivel kivívtam magam. Aztán hoztam a formám. Mit mondjak? Bosszant a két vereség.
– Melyik fáj jobban? Az ukránoktól az elődöntőben elszenvedett vereség vagy az olaszok elleni bronzkudarc?
– Az, hogy a bronzot sem sikerült megcsípnünk. Persze, az ukrán vereség után is bosszús voltam, annál is inkább, mert két hete simán megvertük őket a döntőben. Mindent megpróbáltam, de ezúttal nem voltam képes csodára, hét-nyolc tusos hátrány ledolgozására, mint mondjuk a kilencvennyolcas vébén. Aztán túltettem magam a vereségen és készültem az olaszok ellen. Hogy akkor is kikaptunk, nagyon bántott, tehetetlen düh volt bennem. De nincs idő a kesergésre, okulni kell a mostani szereplésből, és két hét múlva az újabb Világkupán bizonyíthatunk.