Harc a válogatottságért

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2003.01.30. 21:13
Címkék
Budapest-bajnokság, nemcsak budapestieknek. A versenyen részt vehet a hazai élmezőny valamennyi játékosa, s mind egyetlen céllal lépnek asztalhoz: minél jobb benyomást tenni az árgus szemekkel figyelő szövetségi kapitányokra, akik ezen a versenyen, valamint az egy hónap múlva rendezendő országos bajnokságon látottak alapján döntik el, ki kerül a nemzeti csapatba, s ki utazhat az idei Európa-bajnokságra (március 29.–április 6., Courmayeur, Olaszország). A tétnek megfelelően valamennyi éljátékos jelezte is részvételét, talán csak a két legnagyobb név, Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina hiányzik majd a nevezők lajstromáról. Az ő helyük egyrészt betonbiztosnak tűnik az Eb-csapatban, másfelől Saarbrückenben az Európa-TOP 12 viadalon kell helytállniuk. A női csapat további helyeiért Fazekas Mária (a Budapest-bajnokság címvédője), Molnár Zita, Lovas Petra, Éllő Vivien küzdenek, de érdemes lesz arra is figyelni, hogy az ifjúsági TOP 12-n címét bravúrosan megvédő Póta Georgina beleszól-e már a győzelem kérdésébe a felnőttek mezőnyében is.A férfiak mezőnyében a klubválság által sújtott Postás-Matáv játékosai nyertek az utóbbi négy évben (Pázsy Ferenc 1999 és 2001 között háromszor, tavaly pedig Lindner Ádám), kérdés, mennyire hat ki teljesítményükre a klub körüli hercehurca. A nevezések szerint minden idegenlégiós (Zwickl Németországból, Vitsek Ausztriából, Pagonyi Belgiumból, Bátorfi pedig Spanyolországból) hazajön, úgyhogy a férfimezőny hiánytalannak tűnik, azaz igazi csemegére van kilátás.
Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
26 perce

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
43 perce

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
1 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
8 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
8 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik