Kajak-kenu - Már az idén változtatni fognak

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.21. 21:55
Címkék
"A kajak-kenu sport elmúlt húsz évében nem emlékszem ilyen erőteljes reformkísérletekre, mint amilyenek most, magyar javaslatra megindultak” – mondta Vaskuti István, az MKKSZ alelnöke, aki főszerepet vállalt abban, hogy a Nemzetközi Kajak-kenu-szövetség (ICF) budapesti szakmai konferenciáját ne csak a sportág nagyhatalmánál tett udvariassági látogatásnak tekintsék a meghívottak.Az elmúlt hétvége rövidnek bizonyult valamennyi magyar javaslat megvitatására, ám a Világkupa-sorozat átalakítására máris új, konszenzusos megoldások születtek. Az olimpiai és világbajnoki program reformja (az ezres program kurtítása, egy-két sprintszám, illetve egy speciális, hosszabb pályaverseny bevezetése) előtt egyébiránt épp az új Vk-rendszer jelentheti a tesztidőszakot. A szakembereknek nem kell kapkodniuk: az ötkarikás számok megváltoztatására ugyanis hat évvel a játékokat megelőzően – tehát a leghamarabb 2006-ban, a 2012-es műsor véglegesítésekor – kerülhet sor.Vaskuti oly derűlátó, hogy a Világkupa megújítását már ez évben lehetségesnek tartja: "Három-négy tavasz végi, európai Világkupa alkotná a sorozat gerincét, melyet egy meghívásos rendszerű, tengerentúli döntő zárna le három héttel a világbajnokság után. Az idény így hosszabb lenne, és több minőségi versennyel bővülne. A küzdelmek kétnapos regattákat jelentenének, melyeken belül – a tévéközvetítésnek kedvezve – több mint egy óra alatt rendeznénk meg egy-egy táv döntőit. A pénzdíjas Világkupán mindhárom szakágban egyéniben és csapatban hirdethetnénk győztest, amelybe az olimpiai számokban és a kenu négyesek ezerméteres futamán elért eredményeket számítanánk bele.”A javaslatokról először az ICF síkvízi bizottsága tárgyal február 6-án, ám a nemzetközi föderáció áprilisi igazgatósági ülésén a "board”-tagok már szentesíthetik is a fentebb ismertetett változtatásokat.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
9 perce

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
10 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
28 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
32 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
1 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik