A Miskolc megkavarta…

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.01.20. 21:23
Címkék
Azzal, hogy vasárnap este az újpesti hokisok Miskolcon 84-re kaptak ki, érdekes, és az elmúlt évektől merően eltérő helyzet alakult ki az OB I-ben: egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a lila-fehérek helyett a borsodiak zárják a negyedik helyen az alapszakaszt. Mindez azért fontos, mert a bajnoki kiírás értelmében már kedden megkezdődött volna a második szakasz  amely során az 14. helyezett csapatok egy újabb oda-vissza kört játszanak majd, míg az alapszakasz utolsó két helyezettje az ötödik helyért csatázik , s a tervek szerint az UTE az Alba Volánnál vendégeskedett volna, ám ezt a találkozót jegelni kell.
Sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy ehelyett a Miskolci JJSE utazhat Székesfehérvárra…A kiszámíthatatlanság abból ered, hogy a vasárnap lejátszott UTE–Miskolc párharcot a Miskolc éppen 8–4-re nyerte meg, s miután a két együttes első találkozóján az UTE 7–3-ra bizonyult jobbnak, ezért az egymás elleni eredmény (a különbség ugyebár mindkét esetben négy gól volt) nem rangsorol. Így viszont az alapszakaszból hátralévő két mérkőzésnek (amelyekről korábban azt gondolták, hogy már nem befolyásolják a végeredményt…), a Győr–Miskolc és a Dunaferr–Miskolc találkozóknak a negyedik hely szempontjából döntő szerepe lesz: amennyiben a Miskolc egy góllal legyőzi az eddig nyeretlen győrieket (amire egyébként minden esély megvan), és a Dunaferr-meccset megússza kevesebb mint tizennégy gólos vereséggel – ha a miskolciak kettővel verik a Győrt, akkor tizenöt gól a határ és így tovább – akkor a Miskolc befut a negyedik helyre, az UTE pedig visszacsúszik az ötödikre. Ha viszont a hátralévő két mérkőzés eredménye az imént vázoltaktól eltérően alakul, marad a mostani helyzet, vagyis az UTE a negyedik, a Miskolc pedig az ötödik helyen zárja az alapszakaszt. Mindez azt jelenti, hogy kedden semmiképpen sem kezdődhet meg a bajnokság második felvonása (a Dunaferr–Ferencváros találkozó azért tolódik, mert a zöld-fehérek kedden a Mladost Zagrebbel, szerdán pedig a KHL Zagrebbel játszanak a Kisstadionban Pannónia-liga meccset), sőt erre egy hetet még biztosan várni kell, mivel a Győr–Miskolc meccsre szombaton, a Dunaferr–Miskolc találkozóra pedig talán jövő hétfőn kerítenek sort.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
2 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik