A Megyeri úton újabb késlekedéstől tartanak

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.01.20. 21:21
Címkék
"Az év végére már használhatják az újpestiek az új jégpályát  ígérte pénteki számunkban Hajdú Endre, a Sportfólió Kht. műszaki igazgatója. Ennek ellenére a Megyeri út környéke nem a hokisok diadalmámorától hangos, ugyanis a lila-fehérek más forrásokból úgy értesültek, pálya ugyan tényleg lesz, tető viszont nemigen kerül a fejük fölé.
"A projekthez közel álló műszaki szakemberektől származó információk szerint kicsit csúszni fog az építkezés, így az év végére csak a nyitott létesítményt használhatjuk majd, aztán, ha meglesz az egymilliárdos beruházásból ma még hiányzó négyszázmillió forint, majd tető is kerül a pálya fölé – kezdte elkeseredetten Joós Zoltán, az UTE szakosztályelnöke. – Vass Károly, a Kht. ügyvezetőigazgató-helyettese viszont azt ígérte, meglesz a pénz, és decemberben már a kész csarnokba költözhetünk be.”A fentiekből kitűnik, az újpestiek nem véletlenül bizonytalanok a jövőt illetően, az előttük álló hónapok ugyanis akár a szakosztály további sorsát is meghatározhatják."Egyszerűen érthetetlen, hogy másfél év alatt szinte semmi sem történt az ügyben – folytatta Joós. – Ráadásul most, amikor végre minden engedély megvan, csak a bontási tendert írták ki. Miért nem lehet már a kivitelezőket is megpályáztatni. El fog múlni a tavasz, anélkül, hogy egy elemet is a helyére tennének. Nyáron pedig bejelentik, hogy néhány hónapot késik az átadás…”Ez esetben pedig Újpesten akár a rolót is lehúzhatják, hiszen addigra elkészül a Budapest Stars káposztásmegyeri csarnoka, és a lila-fehérek nem fogják tudni megtartani játékosaikat. Hajdú Endre a késedelem kapcsán a Kht. előző vezetésével kapcsolatban megemlítette, fordítva ültek a lovon. Az újpestieket azonban ez cseppet sem vigasztalja, ők csak azt látják, nekik ebből a lóból csak a citrom jut… "Ezt az idényt feláldoztuk – így Joós –, de ha a következő kezdetére nem tudunk kész tényekkel szolgálni a játékosoknak, azok biztosan veszik a sátorfájukat. A szülők inkább elviszik a gyerekeket a Budapest Starshoz, hiszen ott egész nyáron jégen lehetnek a srácok. Mi pedig mit ígérhetnénk? Hogy jövőre talán már lesz saját jegünk? Erre hivatkozunk másfél éve…”
Legfrissebb hírek

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
6 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
8 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
20 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
33 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
47 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
1 órája

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik