Csak tíz nap maradt a túlélésre

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.01.11. 20:46
Címkék
Egy éve még a Marcali IFC számított Somogy megye legmagasabban jegyzett labdarúgócsapatának. A Menczeles Iván vezette együttes második helyen állt az NB I B-ben, megelőzve az azóta élvonalbeli Siófokot és a nagy riválist, a Kaposvári Rákóczit. Mára azonban nagyot fordult a világ. A Marcali jelenleg az NB II Hummel-csoportjában szerepel, és bár a harmadik helyen áll, könnyen lehet, hogy a tavaszt már "nem éri meg”. Hat év munkája veszhet kárba, és megeshet, hogy Menczelesnek is búcsúznia kell."Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk – mondta Menczeles Iván. – Nyolcmillió forinttal tartozunk az APEH-nak, és ha nem érkezik segítség, a hónap végén lehúzhatjuk a redőnyt. Gondjaink az év elején kezdődtek, ugyanis főszponzorunk, az Industrie nem teljesítette a szerződésben vállaltakat. Elfogyott a pénz, és most úgy tűnik, elfogy a csapat is. A játékosok nyolcvan százalékát csábítják más klubok, és megjósolható, ők elmennek, itthagynak bennünket. Szorult helyzetünkben tárgyaltam Marcali polgármesterével, aki kérte, próbáljam újjáépíteni a gárdát, de ez csak abban az esetben sikerülhetne, ha rendezzük a tartozásainkat. Erre azonban egyelőre kevés esélyt látok. Csodálatos éveket töltöttem Marcaliban, hat év alatt három osztályt léptünk előre, és ha nincsenek anyagi gondjaink, még az élvonalba is feljuthattunk volna. Erősek, egységesek voltunk, ennek is köszönhettük a sikereket. Meghasad a szívem Marcaliért, de ha nem lesz változás, ha nem segít rajtunk senki, nekem is lépnem kell. A-licencszel rendelkezem, és nem titok, kaptam már ajánlatot. Tíz napig még várok, de belátom: már csak tíz nap a világ Marcaliban.”Végveszélybe került tehát az egy éve még sikeres együttes. Úgy hírlik, a legjobbak alig várják az igazolási és átigazolási szabály módosítását, és máris búcsút intenek a városnak. Azaz, ha netán mégis megoldódnának az anyagi gondok, nem marad játékos Marcaliban. Ráadásul úgy hírlik, nemcsak az APEH vár a pénzére, hanem az együttest felszerelő Diadora türelme is elfogyott; a cég amúgy az ősszel már felszámolási eljárást is kezdeményezett a csapatot működtető kft. ellen. Könynyen megeshet tehát, hogy a Marcali lesz az első NB-s egylet, amelyik viszszalép a bajnoki küzdelmektől.Ugyanakkor információnk szerint nemcsak a marcaliak kerültek nehéz helyzetbe, a Hummel-csoportban – de a Winner Sport-csoportban és a Szabolcs Gabonában is – számos csapat tartozik a játékosoknak; mivel amatőrökről van szó, hivatalosan csak költségtérítésekről lehet szó. Ennél is nagyobb gond, hogy a többség képtelen előteremteni a játékvezetői díjakat, márpedig ha e pénzeket nem fizetik be, az adósokat kizárhatják a bajnokságokból.
Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
6 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
50 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
50 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
50 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik