Most inkább mennek a sztárok

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2003.01.10. 20:20
Címkék
Azt eddig is tudtuk, hogy az Újpest gazdasági helyzete jelenleg nem a legfényesebb. Az utóbbi időben azonban olyan döntéseket kellett meghozniuk a tulajdonosoknak, illetve a gazdasági vezetőknek, amelyek élesen mutatják, hogy a cég az utóbbi időben komoly gondokkal küzd.
Túlio érkezése szenzáció volt, ám a brazil csatár góljai ellenére csalódást okozott (Fotó: Németh Ferenc)
Túlio érkezése szenzáció volt, ám a brazil csatár góljai ellenére csalódást okozott (Fotó: Németh Ferenc)
Túlio érkezése szenzáció volt, ám a brazil csatár góljai ellenére csalódást okozott (Fotó: Németh Ferenc)
Túlio érkezése szenzáció volt, ám a brazil csatár góljai ellenére csalódást okozott (Fotó: Németh Ferenc)
Túlio érkezése szenzáció volt, ám a brazil csatár góljai ellenére csalódást okozott (Fotó: Németh Ferenc)
Túlio érkezése szenzáció volt, ám a brazil csatár góljai ellenére csalódást okozott (Fotó: Németh Ferenc)
Míg egy évvel ezelőtt még a cseh Radek Sloncíkot, Lubos Kozelt és a brazil sztárt, Túliót szerződtette a lila-fehér egyesület, ma csak az biztos, hogy nem igazol a Megyeri útra a dunaújvárosi Kiss György. Az ok roppant egyszerű: esztendeje a kft. könnyedén utalta át a százmillió forintnak megfelelő eurót a cseh kluboknak, idén azonban egy fillért sem tud játékosok igazolására költeni. Sőt, eddig csak arról lehetett hallani, hogy a klub szeretné eladni Lubos Kozelt és Dejan Poljakovicot. Tavaly télen az Újpest elutazott Törökországba edzőtáborozni, ebben az évben a felröppent hírek szerint azonban nem mennek sehova a lila-fehérek, az ok ebben az esetben is a spórolás lehet. Mi változott háromszázhatvanöt nap alatt a negyedik kerületben? Összejött az utóbbi idők legerősebb játékoskerete –tele válogatott labdarúgókkal –, viszont az ország kormányt váltott, és az új döntéshozók nem folytatták elődeik sportkoncepcióit. Akár tetszik, akár nem, be kell ismerni: az Újpest az országgyűlési választások egyik vesztese lett. Távoztak azok az állami cégek, amelyek támogatták a klubot, így a helyzet szinte mindennap rosszabb.

Inkább az értékeiket védik

Ez történt az elmúlt esztendôben a liláknál

2002. január 11.: A Megyeri úton bejelentették, hogy leigazolták a Slavia Praha együttestôl Lubos Kozelt, valamint a hazájában háromszor az év legjobbjának választott Radek Sloncíkot, aki néhány héttel korábban még a Bajnokok Ligájában szerepelt a Sparta Praha együttesével. A két játékosért összesen százmillió forintott kellett fizetni.
2002. jnuár 25.: A Magyar Fejlesztési Bank megvásárolta az Újpestet működtetô cég húsz százalékát.
2002. február 7. A lila-fehérek leigazolták a brazil válogatottat is megjárt Túliót: a csatár fél évre húszmillió forintjába került a klubnak.
2002. február 15.: Dvéri Zsolttal nem tudott megegyezni az Újpest a nyáron lejáró szerzôdésének meghosszabbításáról, mivel a középpályás a vezetôk szerint sok pénzt kért. A játékost elôbb a juniorok közé irányították, majd kölcsönadták a Videotonnak.
2002. március: Egymás után köt megállapodást az Újpest állami cégekkel az együttműködésrôl. A Magyar Posta, az OTP Rt., a MOL Rt., a Szerencsejáték Rt., a Paksi Atomerômű Rt. és a Magyar Villamosművek Rt. a klub szponzora lett.
2002. május 1.: Az Újpest a Haladás elleni döntôben megnyerte a Magyar Kupát.
2002. június 7.: Megkezdôdött a bevásárlás: elôször Farkas Balázs (Gyôr) egyezett meg az újpesti vezetôkkel, de követte ôt Horváth Ferenc (Maccabi Tel-Aviv, izraeli), Juhár Tamás és Simek Péter (Vasas), Kovács Zoltán (Chateauroux, francia), Lerant Péter (Austria Wien, osztrák), Rósa Henrik (Dunaferr), Simon Attila (Békéscsaba), Daniel Tchur (Slavia Praha), Vlaszák Géza (MTK Hungária). Június 29-én távozott Lôw Zsolt és Robert Vagner, mindketten a német elsôosztályú Energie Cottbus játékosai lettek.
2002. június 10.: Glázer Róbert helyett a Szlovákiából érkezô Molnár Lászlót nevezték ki vezetôedzônek a Megyeri úton.
2002. augusztus 30. A szlovákiai szakember nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Szabó András, az addigi pályaedzô veszi át a szerepét.
2002. szeptember: Az Újpest 3–0-ra legyôzte a Ferencvárost a Megyeri úton, ám a nézôtéren botrány tört ki. A Magyar Posta vezetôi a rendbontással indokolva felmondják a támogatói szerzôdést, a céget követte a MOL és az OTP kivételével az öszszes támogató.
2002. december: Gyulay Zsolt már új befektetôkkel tárgyalt, a a megbeszélések azonban – egyelôre – nem jártak eredménnyel.
–Sajnos ebben a félévben komoly hiányunk lesz – kezd bele a jelenkori helyzet elemzésébe Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója. – Ezért vetődött fel, hogy ezúttal nem utazik a csapat Törökországba edzőtáborozni. Ez a takarékosság talán segít rajtunk egy kicsit, ezt a döntést azért kellett meghoznunk, hogy a gazdasági társaság ne legyen fizetésképtelen. És ez még csak az első fájdalmas intézkedés lehet…
–Mekkora a hiány?
–Ezt nem szeretném elárulni, maradjunk annyiban, hogy nem kicsi, de kezelhető.
–Rendben, de akkor, ha megkérhetem, sorolja a további várható intézkedéseket.
–Amennyiben a bevételek nem emelkednek, akkor csökkentenünk kell a kiadásainkat. Egyszerűsítve: a drágább játékosainkat el kell adnunk, és olcsóbbakat kell szerződtetnünk a helyükre. Az én felelősségem az, hogy a jövőben is biztosított legyen a gazdasági társaság folyamatos működése, ezt pedig csak megszorításokkal lehet megoldani. Jelen helyzetünkben nem biztos, hogy megengedhetjük magunknak, hogy nyolcmilló forintért két hetet töltsünk el Törökországban.
–Kikre gondolt, amikor drágább játékosokat említett?
–Elsősorban a külföldiekre, de szóba kerülhet más is, amennyiben a kiadásoldalon vállalhatatlan lesz a kötelezettségünk velük szemben. A mostani takarékossági intézkedések a jelenlegi értékeink védelmében történnek, hiszen az nem fordulhat elő, hogy a húzóembereinket eladjuk. Ilyen például Kovács Zoltán, Tokody Tibor, Horváth Ferenc vagy éppen Rósa Henrik. A helyzetet nem dramatizálni, hanem megoldani kell. Azzal tisztában vagyunk, hogy a játékospiac áll, nem tervezünk nagy cseréket, de ha kedvező ajánlat jön, majd megfontoljunk az ügyeket.

Senkit sem csapnak be

–Valakivel kapcsolatban már érkezett konkrét ajánlat?
–Egyelőre még csak Lubos Kozel felől érdeklődnek a cseh Bohemians vezetői, őt minden bizonnyal kölcsönadjuk majd. Másokat még nem kerestek meg.
–A napokban éppen Kovács Zoltán nyilatkozta ezeken a hasábokon, hogy csak az a játékos vágjon neki a felkészülésnek, aki hisz a bajnoki cím elérésében. Amennyiben viszont a legdrágább és vélhetően legjobb futballisták távoznak, hiba lenne elvárni az első helyet, de talán még a dobogót is az együttestől.
–Ebben természetesen egyetértünk. Az elkövetkezendő hetekben eldől, hogy milyen kerettel vágunk neki a tavaszi szezonnak. Ekkor majd átgondoljuk a célokat, és ha nem lesz olyan gárdánk, amelyik esélyes az első helyre, akkor természetesen nem annak az elérése lesz a célunk. Nem akarjuk becsapni magunkat és a szurkolóinkat sem.
–A nyár végén vált véglegessé, hogy több állami szponzor elhagyja az egyesületét. Legalábbis a cégek ezt tervezték, ám akkor ön azt mondta, hogy nem adják könnyen a bőrüket, a végsőkig küzdenek az igazukért. Hogyan áll az ügy mondjuk a Villamosművekkel, amelyik az egyik jelentős támogató volt?
–Megszakadtak a tárgyalások minden szinten, egyelőre ebben az ügyben semmi újdonság nincs.
–Amikor tavaly tavasszal az állami cégek megjelentek a Megyeri úton, mindenki optimista volt. Aztán változott a kormány, és elhagyták az Újpestet a szponzorok is. Így utólag nézve nem volt hiba ilyen közel kerülni a Fidesz vezette testülethez?
– Szeretnék végre eloszlatni egy tévedést: az Újpest nem volt az előző kormány csapata. Egy évvel ezelőtt még volt egy koncepciója a kormánynak a sporttal kapcsolatban. Az új döntéshozók azonban ezt nem akarák támogatni, ehhez természetesen joguk van. Nem is akarok politizálni.
–Ebben igaza is lehet, de azért az érdekes, hogy csak a Megyeri úton szerepeltek támogatóként állami vállalatok.
–Akkor szeretnék megvilágítani még néhány dolgot. A kormány hozott egy határozatot, amely szerint a Magyar Fejlesztési Bank megvásárolhatta az élvonalbeli egyesületeket működtető gazdasági társaságok húsz százalékát, ahol az átvilágításnál rendben talált mindent, és a stadion is felépült, valamint reklámozóként a saját cégeit bevonhatta. Az kétségtelen, hogy ebben az Újpest volt az első, de még három-négy egyesülettel tárgyaltak. Tisztán láthatott mindenki ezekben az ügyekben, hiszen mi nem ajándékba kaptuk a pénzt, mi reklámfelüleletet biztosítottunk. Régebben is jöttek be állami pénzek az egyesületekhez, de most követhető volt az útja minden egyes forintnak.
–Lefestett egy nem túl fényes jövőképet: előfordulhat, hogy tönkremegy az Újpest?
–Ez nem történhet meg, bármenynyire is szeretnék az ellenfeleink. A klub 1885 óta működik, és ez így is marad majd.
–Az ellenfelek említésénél kikre gondolt?
–Minden klubnak vannak ellenlábasai, különösen ha egy népszerű, sikeres egyesületről van szó. De most csak általánosságban említettem meg őket.

A helyzet még nem tragikus

–A jelenlegi helyzetben meddig tud működni a gazdasági társaság?
–Amennyiben a megszorítások megvalósulnak, akkor a végtelenségig, hiszen egyelőre még tragédia nem történt, igaz, baj már van bőven.
–A közelmúltban ígéretesnek induló tárgyalásokat folytatott befektetői csoportokkal. Talán csak ennek a sikere tudná biztosítani a színvonalas működést. Hogy állnak ezek az ügyek?
–A patinás klubnak a nemzetközi piacon is jelentős az értéke, több kecsegtető tárgyalás kezdődött, és biztos vagyok ezek sikerében.
–Egy évvel ezelőtt ismert, magasan jegyzett játékosokat igazoltak. Kikkel erősítenek ezen a télen?
– Az már bizonyos, hogy Kiss György nem lesz a mi futballistánk. Szeretnénk viszont átigazolni az Újpest FC-Fót együtteséből Vanczák Vilmos, Lettrich Dánielt, Vaskó Tamást és Cseri Gergőt. A többit majd meglátjuk, ez azon is múlik, kiket adunk el.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik