Kibabráltak a montrealiakkal

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.01.08. 21:20
Címkék
Fél tucat biztonsági ember őrizte Fraser játékvezető öltözőjét, nehogy beszabaduljon oda valamelyik feldühödött montreali játékos, rosszabb esetben a kanadai klub általános menedzsere, André Savard, aki vérben forgó szemekkel hagyta el a tribünt, miután "fiai 32-re kikaptak a New Jerseytől. Savard nem volt hajlandó nyilatkozni a meccs után, és Therrien edző is csak azt közölte a médiával, "minket itt ma csúnyán megloptak.
A továbbiakban nyilván közutálatnak örvendő Fraser két súlyos hibát követett el, mind a kétszer a Canadienst sújtva: előbb nem adta meg Ribeiro szabályos gólját, mondván, fizikai kontaktusba lépett Brodeur kapussal, ezt márpedig tiltja a szabályzat. No most a történet csak akkor kezdett el igazán "sántítani”, amikor a befejező húsz percben Nieuwendyk úgy lőtte be a Devils harmadik gólját – ami pályafutása során a 499. volt –, hogy előtte csapattársa, Friesen felöklelte Hackettet, a Habs kapusát, majd elhozta előle a korongot…"Lökés és lökés között nincs különbség. A kapust nem szabad bántani” – füstölgött McKay, míg a másik oldalról Brodeur annyit tett hozzá, hogy "én sem lettem volna boldog, ha engem löknek fel”.Mindeközben két helyszínen is mesterhármas született: a Los Angelest kiütő, egyszersmind újra a táblázat élére ugró Dallasban Lehtinen ütött hármat, igaz, a harmadik találat csak azért került a neve mellé, mert ő ért utoljára a koronghoz, mielőtt Modry a saját kapujába emelte azt… Scatchard viszont "tiszta” mesterhármast ért el. Az egyre jobb formába lendülő, az utóbbi hét meccséből hatot megnyerő Islanders hokisa a Pittsburgh elleni hadműveletet vezényelte le emígyen, a "pingvinek” ráadásul egy időre elveszítették legjobbjukat, a kanadai táblázatot 68 ponttal (20 gól, 48 gólpassz) vezető Lemieux-t, aki ágyéksérülést szenvedett nem sokkal azután, hogy 1–1-re alakította az állást.Nézzük, mi történt még kedden! Habibulin (Tampa) lehúzta a rolót a bajnok Detroit ellen, 23.3 másodperccel a vége előtt Shanahan közeli lövését is hárítani tudta; Darryl Sutter edzővel továbbra sem tud veszíteni a Calgary, amely ezúttal Denverből rabolta el a pontokat; Kotalik két találatával 2–0-ra vezetett a Buffalo, mégis győzött vetélytársa, a Philadelphia, egyhuzamban negyedszer; sikersorozatot (2) rakott össze a harmatos Nashville, miután a hátvéd Delmore két góljával felülmúlta a St. Louist; tizenkét meccs óta tart a torontóiak otthoni veretlensége, ezúttal a Bostont küldték haza vereséggel, ráadásul a Bruins egyik ékköve, Zamuner eltörte a lábát; 2–0-ra, illetve 3–2-re is vezetett az Atlanta, végül az egyik pontot "odaadta” a Carolinának. NHL, alapszakasz, 89. játéknap
New York Islanders–Pittsburgh Penguins 6–3 (1–0, 4–2, 1–1). Gólszerző: Bates (16.), Kvasa (23.), Scatchard (26., 35., 42.), Parrish (28.), ill. M. Lemieux (23. – emberelőny), McKenna (40.), Nieminen (55.). Kapusok: Osgood 28 védés/31 lövés, ill. J.-S. Aubin 35/41
New Jersey Devils–Montreal Canadiens 3–2 (1–0, 0–2, 2–0). G: Elias (9.), Nieuwendyk (47., 50.), ill. Quintal (29.), Marc. Hossa (37.). K: Brodeur 20/22, ill. Hackett 33/36
Atlanta Thrashers–Carolina Hurricanes 3–3 (2–0, 0–2, 1–1, 0–0). G: Heatley (4., 49. – az utóbbi ee.), Kovalcsuk (17.), ill. Brind'Amour (22.), O'Neill (34.), S. Kapanen (51.). K: Dafoe 36/39, ill. Irbe 28/31
Nashville Predators–St. Louis Blues 2–1 (0–1, 0–0, 1–0, 1–0) – hosszabbítás után. G: Delmore (56., 65. – az utóbbi ee.), ill. Low (5.). K: Vokoun 30/31, ill. B. Johnson 21/23
Philadelphia Flyers–Buffalo Sabres 3–2 (0–1, 2–1, 1–0). G: K. Primeau (33. – ee.), Roenick (40.), Ju. Williams (50.), ill. Kotalik (20., 32. – az utóbbi ee.). K: Esche 21/23, ill. Miller 21/24
Dallas Stars–Los Angeles Kings 7–4 (2–1, 4–1, 1–2). G: Sydor (14., 53. – mindkettő ee.), Lehtinen (17., 36., 40.), Morrow (25.), Arnott (33.), ill. Chartrand (6.), Cammalleri (29. – ee.), C. Johnson (42.), Norton (51.). K: Turco 19/23, ill. Storr 11/15, 27:49-től Potvin 5/8, a 3. harmadtól ismét Storr
Tampa Bay Lightning–Detroit Red Wings 1–0 (0–0, 0–0, 1–0). G: Richards (43.). K: Habibulin 30/30, ill. Joseph 31/32
Colorado Avalanche–Calgary Flames 2–4 (1–2, 1–1, 0–1). G: McAmmond (12.), Hejduk (40.), ill. R. Niedermayer (1.), Conroy (10.), Iginla (27. – emberhátrány), Yelle (51.). K: P. Roy 13/17, ill. Turek 31/33
Toronto Maple Leafs–Boston Bruins 5–2 (0–0, 2–1, 3–1). G: Domi (35.), McCauley (40.), Mogilnij (54.), Höglund (56.), Green (57.), ill. Rolston (33.), G. Murray (44.). K: Belfour 40/42, ill. Grahame 30/35

Segíthetnek a Senatorson

OTTAWA. Akár ezen a héten csődvédelmet kérhet a csaknem 350 millió dolláros adósságot felhalmozó Ottawa Senators. Szakemberek szerint a Keleti főcsoport élén álló klubot csak egy gyors, 42 milliós tőkeinjekció mentheti meg. A kifizetések között szerepel a játékosok és az alkalmazottak kétheti bére is. Csődvédelem esetén a Senators rövid időre a törvény oltalma alá kerülne, és nem kellene tartania a hitelezők rohamaitól; később aztán a bíróság dönti el, hogy a klubot működtető gazdasági társaságot felszámolják-e, vagy átveheti egy jogutód. Utóbbi esetben az sem kizárt, hogy a gárda székhelye átkerül egy másik városba.

Dopita megunta az NHL-t

PRÁGA. Megelégelte az NHL-ben mutatott gyenge teljesítményét, és saját kérésére hazatért az egyik legsikeresebb cseh játékos, Jirí Dopita. A 34 éves olimpiai és háromszoros világbajnok center fásultnak érzi magát, ezzel magyarázza, hogy az Edmonton színeiben 21 meccsen csupán egy gólt ütött. "Rosszul éreztem magam az NHL-ben” – panaszkodott a hatszoros cseh bajnok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik