Fisico már 2004-et várja

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.06. 12:53
Címkék
Fisichella reméli, hogy 2004-től már egy McLarenből mosolyoghat majd
Fisichella reméli, hogy 2004-től már egy McLarenből mosolyoghat majd
Fisichella reméli, hogy 2004-től már egy McLarenből mosolyoghat majd
Fisichella reméli, hogy 2004-től már egy McLarenből mosolyoghat majd
Fisichella reméli, hogy 2004-től már egy McLarenből mosolyoghat majd
Fisichella reméli, hogy 2004-től már egy McLarenből mosolyoghat majd
Miközben csapata, a Jordan még mindig főszponzort és második versenyzőt keres, Giancarlo Fischella azzal a tudattal vág neki a következő idénynek, hogy utána lesz még lehetősége csatlakozni a legjobbakhoz. Reméli, erre minél hamarabb sor kerül: - Talán 2004-ben – mondja Fisichella. – A többi pilótától is függ. Tudom, hogy addig a Williams és a Ferrari sem változtat a felállásán. Coulthard szerződése a McLarennél viszont egy év múlva lejár, esetleg náluk lehet esélyem. Meglátjuk.
Ami a következő idényt illeti, biztos, hogy a Jordan színeiben versenyez majd a január 15-én 30. életévét betöltő római pilóta. Az ír csapat motorjait a Honda után a Ford szállítja majd, amelyhez nagy reményeket fűznek Eddie Jordanék, hiszen a hírek szerint erősebb és könnyebb is mint japán elődje.
A 2002-es esztendőt Fisichella minél előbb el szeretné felejteni: - Kiábrándító volt. Főleg az idény első felében küszködtünk sokat, mert az autó messze nem volt tökéletes. A motor megbízhatóságával és a tapadással is sok gondunk volt. Szerencsére később javult a helyzet, hiszen Monte-Carlóban, Ausztriában, és Montrealban is sikerült az ötödik helyen végeznem, de az igazi nagyoktól így is messze voltunk. Nagyon bízom az új Ford motorban, valamint Gary Anderson és Henri Durand alkotta tervezőpárosban. Meg szeretném győzni a csapatfőnököket, hogy érdemes szerződtetni, ez viszont egész idényben óriási erőfeszítést igényel, sőt versenyt kell nyernem! Azt megígérhetem, hogy ha az autó versenyképes lesz, rajtam semmi nem fog múlni – fogadkozott Fisico.
Legfrissebb hírek

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
5 perce

Magyar kosárlabda: félig tele a pohár az elmúlt idény legjobbjainál

Kosárlabda
21 perce

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
36 perce

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
42 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
1 órája

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
1 órája

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
1 órája

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik