Volt egyszer egy Honvéd

– Mindjárt kérdezném is, hogy van a műtött szíve, de amikor az ember ránéz a bajnoki tabellára, akkor pontosan tudja, az utolsó helyen álló Honvédot szívvel-lélekkel szerető Komora Imre, a Kispest egykori sikeres edzője, későbbi klubigazgatója ilyenkor csakis rosszul lehet…
– Nem tudom megszokni, hogy utolsó a csapat – felelte a kérdésre szomorúan, és tömören Komora Imre, aki 1999-ben még egyszemélyben edzője és klubigazgatója volt a Kispestnek, és azért kellett távoznia onnan, mert azzal vádolták, hogy a Bárányos Zsolt és Tóth Mihály külföldre történő eladása után a játékosokért járó összeg nem érkezett meg a klub számlájára. A kínosnak induló esetből rendőrségi ügy lett, amely azóta sem zárult le. – A Honvédhoz tartozom ezerkilencszázhatvan óta, így nekem különösen fáj ez a helyzet, még akkor is, ha kedvenc klubomnál alaposan elbántak velem.
– Minderről bizonyára órákat tudna mesélni, de mielőtt belekezdene, azért csak mondja meg, miként is szolgál a kedves egészsége.
– A körülményekhez képest szenzációsan érzem magam. Két éve műtötték a szívemet, ritmuszavarral és érszűkülettel kerültem kórházba. Hatvanévesen az ilyesmi sorsfordító pillanat, az ember az egyik percben még azt hiszi, ereje teljében lévő férfi, aztán csak megcsapja az öregség szele, és ott találja magát a műtőasztalon. Sajnos, rohan az idő, de szerencsére én is futok. Képzelje el, a beépített pacemaker sem zavar abban, hogy rendszeresen mozogjak. Na, nem annyit, mint amikor a középpályán sprinteltem fel, s alá. Különben negyedévente járok kontrollra, rendszeresen tiszteletemet teszem a balatonfüredi szívszanatóriumban, ahol állandóan kikapok, mert van rajtam minimum tizenöt kiló súlyfelesleg. De, mit csináljak?! Az asszonnyal imádunk enni, az ünnepek alatt is csak úgy faltam a töltött káposztát, de most, hogy itt az új év, ezredszer is megfogadom, hogy lefogyok.

"Mesteredzői címem van, olimpiai bajnoki aranyérmem, háromszor bajnokságot, egyszer kupát nyertem a csapattal, és ahelyett, hogy saját páholyom lenne a Bozsik-stadionban, kihallgatásokra járok. Sajnos, ilyen világ ez, nem véletlenül menekülök a balatoni telkemre, mert ott vannak a barátaim, akikkel jól érzem magam."

– Gyanítom, a szívbetegségéhez és a súlyos operációhoz igencsak hozzájárult az a bizonyos ügy…
– A rendőrségi ügyre gondol? Hát igen. A herce-hurca, az én megtiprásom alaposan kikészített. Összeszámoltam, legalább tizenhét különböző indokkal jelentettek fel, minden voltam, csak rablógyilkos nem. Szerencsére ezekből mára mindössze egy maradt, de hogy ez a történet mikor fejeződik be, azt csak a jóisten tudja.
– És mi az az egy vád?
– Hűtlen kezelés. Három éve tart ez a szörnyű história, és hiába bizonygattam többszöri kihallgatásom során, hogy Tóth Mihály eladása tisztességes üzlet volt, újra és újra pótnyomozást rendeltek el. Itt tartunk most. Pedig tiszta vagyok, én csak azt írtam alá akkoriban mint kispesti klubelnök, amit alá kellett írnom. Helyettem inkább egy menedzsert – akinek a nevét az ügyvédem tanácsára nem akarom így kiemelni – kellene faggatni, hová is tűnt az a pénz, amit folyton-folyvást rajtam keresnek.
– Tehát úgy érzi, hogy valaki vagy valakik nagyon nem szerethették önt.

– Nem akarok itt dobálózni a szavakkal, de olyan emberek kerültek be a Honvéd elnökségébe – ők az én világlátásom szerint afféle újgazdagok –, akiknek szerintem semmi közük a sporthoz vagy ehhez a legendás klubhoz. Én viszont útban voltam, így hát megrágalmaztak. Állítom, valakinek még most is fontos, hogy ne fejeződjön be a rendőrségi eljárás, mert különben már régen lezárták volna az egész históriát. Most mondja meg, hogy nekem, aki a Budapesti Honvéd legeredményesebb edzője voltam, miért kellett ilyen helyzetbe kerülnöm?! Mesteredzői címem van, olimpiai bajnoki aranyérmem, háromszor bajnokságot, egyszer kupát nyertem a csapattal, és ahelyett, hogy saját páholyom lenne a Bozsik-stadionban, kihallgatásokra járok. Sajnos, ilyen világ ez, nem véletlenül menekülök a balatoni telkemre, mert ott vannak a barátaim, akikkel jól érzem magam.
– Meccsre nem is jár?
– Nem én. Ha nem hívnak, minek menjek? Nem jutok eszébe senkinek, nem tolom oda a képem, annál sokkal büszkébb ember vagyok. A tévében megnézem a meccseket, drukkolok a csapatnak, de inkább kimegyek a Révfülöp bajnoki találkozóira. Mondják is a barátaim: "Te, Imre, nem kellene enynyire visszavonulnod a közszerepléstől, mert azok szoktak így eltűnni, akiknek vaj van a fejükön.” Igazuk van. Mostanában azon is gondolkodtam, hogy megint meg kellene próbálnom az edzősködést.

"Na, ne állítson be engem valami trotylinak. Nem vagyok öreg, és ahogy az imént mondtam, fizikálisan egész jól vagyok. Ha egyszer véget ér ez a rendőrségi ügyem, és nem lebeg a fejem felett, hogy hűtlen kezelésért akár felfüggesztett börtönre ítéljenek, hát biz’ Isten átgondolom, hogy újra edzősködjek. Látom ám, hogy mára mennyire felhígult ez a szakma."

– nnműképÚjra tréninget vezetne, megint ott izgulna a kispadon a beteg szívével? Hát szükség van erre?
– Na, azért ne állítson be engem valami trotylinak. Nem vagyok öreg, és ahogy az imént mondtam, fizikálisan egészen jól vagyok. Ha egyszer véget ér ez a rendőrségi ügyem, és nem lebeg a fejem felett, hogy hűtlen kezelésért akár felfüggesztett börtönre ítéljenek, hát biz’ Isten átgondolom, hogy újra edzősködjek. Látom ám, hogy mára mennyire felhígult ez a szakma, nem úgy van az, hogy valakiből egyszercsak szövetségi kapitány lesz. Igenis végig kell brusztolni az életet. Bizonyítani egyszer, kétszer, sokszor, hogy azzal az ember elismerést és tekintélyt vívjon ki. Büszke vagyok a sikereimre, és tisztában vagyok vele, mennyi tapasztalattal rendelkezem. Ezt nem vitathatja senki.
– Mielőtt máris edzéstervet készítene, mondja meg, milyen a kapcsolata Détári Lajossal.
– A lehető legjobb. Rendszeresen beszélünk, találkozunk, hiszen hiába vált el a lányomtól, mégiscsak ő az unokáim apja. És az a két gyerek… Ha látott még szépet… Dóra és Zsanett talán még az anyjuknál is szebb egy fokkal, mindketten művészi tornáznak, és én imádom őket. Azt még írja le, ha lehet, hogy Andrea lányom remekül neveli őket az apjuk nélkül is.
– És mit szólna ahhoz, ha újra a korábbi veje lenne a Kispest edzője?
– Egyértelműen Döme lenne a legjobb megoldás, bár hallom, hogy most nem akar hazajönni Vietnamból! Már azt sem értettem, miért küldték el őt. Most mondja meg: kinek állt érdekében leváltani, eltávolítani Lajost? Ez is egy megmagyarázhatatlan ügy. De, meg is lett az eredménye: a Honvéd szégyenszemre az utolsó, és azóta már legalább négyszer váltott edzőt. Hozzá nem értő emberek irányítják a klubot, és azóta, amióta engem elüldöztek onnan, egyre nagyobb a zűrzavar. Azt is finoman megkérdezném, hogy azok az emberek, akik fennhangon hirdették, hogy Komora távoztával máris segítenek, pénzt hoznak, miért nem jelentkeztek.

"Elvégre a Budapesti Honvéd világhírűvé tette a magyar honvédséget is, a csapat nevét együtt emlegették a Real Madridéval, a Botafogóéval vagy a Manchester Unitedéval. Mindenki tudta a világon, hogy ki az a Puskás Ferenc, és melyik ország csapata a Honvéd. El lehet ezt felejteni?"

– Helyettük jött most a korábbi MLSZ-elnök, Kovács Attila. Róla mi a véleménye?
– Ismerem őt, és tudom, hogy otthonosan mozog a futball világában, éppen ezért bízom benne. Bent kell tartani a Honvédot, mert különben ugyanarra a sorsra jut, mint a Csepel vagy most a Vasas. Ha egy nagy múltú klub kiesik, akkor annak gyakorlatilag vége.
– Az a szomorú, hogy a honvédség már régóta nem érzi magáénak a Honvédot.
– Ez az én nagy szívfájdalmam. Elvégre a Budapesti Honvéd világhírűvé tette a magyar honvédséget is, a csapat nevét együtt emlegették a Real Madridéval, a Botafogóéval vagy a Manchester Unitedéval. Mindenki tudta a világon, hogy ki az a Puskás Ferenc, és melyik ország csapata a Honvéd. El lehet ezt felejteni? Kérdem én, milyen sportpolitika ez? Tudom, hogy nincs pénz autópályára, metróra és még sok mindenre, de hát volt egyszer egy világhírű Honvéd, a honvédség csapata…
– Tartja a kapcsolatot a régiek közül valakivel?
– Tussinger Antallal találkozom a legtöbbször, és sajnos jókora lelkiismeret-furdalás gyötör, hiszen drága barátom, Tichy Lajos halála óta csak ritkán keresem a feleségét, Marikát. Ez bánt, és az új esztendőben igyekszem pótolni mindezt. Amíg Tichy élt, nem volt, nem lehetett szavuk szélhámosoknak a Honvéd elnökségében. Látja, ő elment, engem meg félreállítottak, aztán mi lett a klubbal? Most mondjam azt, hogy nekem is több millió forinttal tartozik a Honvéd? Hogy engem sem fizettek ki? De egyszer eljön az igazság pillanata, akik engem vádoltak, megüthetik a bokájukat. Kemény ember vagyok, sohasem hagytam magam. Egyébként látott maga engem egyáltalán játszani?…