Röplabda - Veres kiszorította az ausztrál Van Beestet

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.03. 21:59
Címkék
Az óesztendő utolsó hétvégéjén hihetetlen eredmények születtek az olasz férfi A1-ligában: a tabella első négy helyén tanyázó valamennyi csapat (Treviso, Macerata, Modena, Latina) vereséget szenvedett.
A legnagyobb szenzációt mégis a hetedik Ferrara szolgáltatta, amely a listavezető, korábban csak a Macerata által elvérző Trevisót verte 3:1-re. A győztes alakulat kezdő hatosának tagjaként lépett pályára Veres Péter, aki ráadásul első alkalommal kezdett posztbéli riválisa, az ausztrál Van Beest helyett, és ne tagadjuk: türelmetlenül, mondhatni, mérgesen várt erre a pillanatra. Becsületére legyen mondva, bizonyította is, hogy tartalom rejtezik türelmetlensége, magabiztossága mögött, és 16 pontjával (64 százalékos ütőteljesítmény) a Ferrara legeredményesebb játékosa lett. De miért esett végre rá Silvano Prandi választása?"A találkozó előtt hirdetett csapatot a mester, és az első öt játékost követően engem mondott hatodiknak. Mit mondjak, én is meglepődtem, hát még Van Beest. Hála istennek, jól ment a játék, csak a taktikai cseréknél mentem le néhány pillanatra. Úgy éreztem, a közönség és a társak is már korábban beállítottak volna a kezdőbe, igazából nem értettem, miért nem próbál már ki Prandi. Van Beest szinte minden meccsen rosszul kezd, és bár fokozatosan javulni szokott, sokszor éppen az első játszma miatt mentek el a meccsek. Meg aztán a tréningeken a cserecsapattal csaknem mindig megvertük a kezdő hatost, és az ausztrál jó, ha minden második alkalommal volt jó formában. Sima gratulációnál többet azért nem kaptunk a Treviso legyőzése után, de nyertünk, és ez a lényeg. Kíváncsi vagyok, vasárnap hogy dönt az edző a kezdő hatos kihirdetésekor.” – mondta Veres Péter.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik