Az átigazolások vámszedői

A közelgő, szezonközi átigazolási időszak ürügyén egy nagyobb patália robbant ki a szigetországban, amikor is a Tottenham Hotspur egykori elnöke kiteregette sokak szennyesét. Sir Alan Sugar a Sun című lapban nyíltan beszélt arról, hogy milyen elképesztő machinációk zajlanak akkor, midőn az Európai Unión kívülről, elmaradottabb vidékekről szerződtetnek játékosokat. Kelet-Európa, Afrika, Dél-Amerika: a korrupció melegágya, a játékosügynökök pedig kegyetlenül kiaknázzák a sötétségben rejlő lehetőségeket. Sugar sztorija számunkra is érdekes lehet: meglehet, nem egy és nem két magyar futballista Nyugatra költözésekor hasonló módon gazdagodtak meg az üzlet nyélbeütését végzők.

Azok a barna papírzacskók

A Spurs volt vezére egyébiránt nem akármilyen figura, a londoni multimilliomosok egyike, aki néhány hete 1.3 millió fontot adományozott szülővárosának, a helybéli kultúra fellendítése végett. Azaz megengedheti magának, hogy kipakoljon – s tette mindezt a Tottenham ellen indított szövetségi hadjárat tizedik évfordulóján. 1992 vége felé egy állítólagos 50 ezer fontos kenőpénz okán az FA súlyos szankciókat hozott a klubbal szemben, ám a bíróságon visszakozni kényszerült a szövetség. "Mostanság megint arról hallani, hogy a biznisz újraéledt – közölte az évforduló kapcsán meginterjúvolt Sugar a bulvárlap hasábjain. – Egy frászt éledt újjá: soha nem is maradt abba. Csak éppen a módszerek változtak. Leáldozott a barna papírzacskókban átadott fontkötegek kora, nem szerveznek többé titkos találkákat autópályák melleti parkolókba. Ez a játékosügynökök világa, akik óriási sápokat szednek le az átigazolásoknál, amelyeken osztoznak a klubok illetékeseivel, edzőkkel, elnökökkel, menedzserekkel.”
Az FA a focibiznisz megtisztítása céljából létrehozott egy belső divízót, Sugar szerint azonban Steve Barrow és társai esélytelenül vergődnek. Feltehetnek kérdéseket, ám azokra garantáltan nem fognak egyenes válaszokat kapni. Az ellenőrzés pedig szinte lehetetlen, a szálakat ugyanis képtelenség kibogozni. A fő vadászterületnek számító elmaradott térségekben az egyesületek többsége mögött a helyi közösség áll, a klasszikus tulajdonosi viszonyok még csupán alakulgatnak. Nagy pénzt a jobb játékosok eladásából lehet csinálni: "Ezek az egyik napról a másikra élő klubok örülnek annak, ha a csúcsklasszisukért kapnak kétmillió fontot – szögezte le Sugar. – De ha mondjuk a jelenlegi argentínai helyzetet tekintjük, az ottani gazdasági összeomlás után az egész országot meg lehet venni kétmillió fontért… No most az ügynök tudja, hogy az eladó a fenekét veri a földhöz, ha megkapja a kétmilliót, miképp azzal is tisztában van, hogy mi, angol idióták bárkiért hajlandóak vagyunk átutalni nyolc-tizenötmillió fontot is akár. A két összeg közötti különbség óriási profittal kecsegtet, az ügynöknek már csupán az eladó és a vevő klubnál kell megfelelő embereket találnia.”

Hamisított elnöki aláírás

Sugar ezután egy tízmilliós példán vezette le az ügyletet. Eszerint az ügynök először meggyőzi az eladó klubot, hogy kétmilliót hozhat a konyhára, ha X egylethez elengedik kedvenc futballistájukat. A klubelnök örvend, áldását adja az ügyre. Eztán ügynökünk elviszi egy helyi talponállóba a játékost, és beígér neki egymilliót. A játékos hanyattlöki magát, ettől fogva ő bárhol, bármikor, bármit aláír. Az organizátor következő lépésként közli az angol (német, olasz, spanyol…) vevővel, hogy a játékos eladási ára tízmillió font, amit egy svájci bankszámlára lesznek szívesek átutalni. A klub utal. Az ügynök is – kétmilliót az anyaegyesületnek. Természetesen a köztes nyolcmillió font eltüntetéséhez szükség van némi furfangra. Először is jól kell tudni aláírást hamisítani, elvégre az eladó klub által készített szerződésváltozatot módosítani kell, a 2-est 10-esre cserélni – még jó, hogy csak az eladó aláírását hamisítják, hiszen a futballista, mint említettük, bárhol, bármit aláfirkánt, pláne, hogy felvette az egymilliót. Innentől hétmillióval illik kezdeni valamit, természetesen az ügynök ebből is visszaoszt legalább kétmilliót (leginkább az eladó klub illetékeseinek, de ha úgy alakul, a vevőnél is otthagy egy csinosabb öszszeget) – ötmillió tiszta haszon még így is marad a bizniszen.
"Ameddig csak a futballszövetség vizsgálódik, képtelenség lesz gátat szabni ennek a folyamatnak – jelentette ki Sugar. – Ha a kormányszervek is bekapcsolódnának, mindjárt más lenne a helyzet. Az angol klubhoz megérkezett szerződés másolatát el kellene küldeni az eladó klub országában működő adóhatósághoz, továbbá az ügynök bejegyzett lakhelyén illetékes pénzügyi szerveknek. Aztán egy nyomozati jogkörrel felruházott intézmény munkatársa már nagyobb súllyal kérdezheti meg az ügynököt, miből vett külföl-dön házat, hajót, Rolex- órát, a feleségnek márkás ruhákat, gyémánt ékszereket. Megnézhetik az illető útlevelét, hányszor járt Svájcban az utolsó hónapokban. Megvizsgálhatják az ügynök rokonsági körét, nem szerepel-e egyik-másik hozzátartozó egy-egy tanácsadó társaságban igazgatóként, részvényesként, mely kompániának a játékosügynök konzultációs díjakat fizet.”

A Dumitrescu-botrány

Sugar mindezt alátámasztandó, elnöki korszakának egyik legviharosabb történetét adta elő, amikor is "elsőbálozóként” szépen felültették Ilie Dumitrescu szerződtetésénél. A román futballistát egy angol közvetítő útján cserkészték be: Dennis Roach korábban a játékosügynökök brit szövetségének volt a feje, azaz elvben feddhetetlennek számított. Miután megdumálta Sugart, valamint a Tottenham akkori szakvezetőjét, Ossie Ardilest, hogy ő otthonosan mozog a román terepen, rábízták a Steaua sztárjának Londonba csábítását.
Nem sokkal később azzal hívta az elnököt, hogy éppen Bukarestben van, a körülmények borzalmasak, a szállodai koszt ehetetlen, német klubokkal versenyez, de úgy fest, sikerült megelőzni őket, ám az üzlethez kell egy s más, s faxon elküldte a tennivalókat. Később visszahívatta magát, más kérdés, hogy a nemzetközi üzleti életben jártas Sugar azonnal észrevette, hogy egy monacói telefonszámot kell tárcsáznia. A párbeszéd a következőképp zajlott le.
– Na mi a helyzet, Dennis, még mindig olyan szörnyű az étel?
– Ami itt van, az egy lidércnyomás, nem is tudod elképzelni.
– Miért nem próbálod meg a hegyen a Rampoldit? (Ez Monaco egyik leghíresebb étterme.)
(Hosszú, kínos csend.) – Ó, hát most érkeztem meg Monacóba. A reptérről jövök.
– Dennis, te is nagyon jól tudod, hogy Monacóban nincs repülőtér.
– Igen, igen, szóval Nizzában landoltunk, s onnan jöttem helikopterrel…
Ezt követően közölte, 2.8 millió fontot kell fizetni Dumitrescuért, s az összeget egy svájci bankba kell átutalni. "Felhívtam Roachot, hogy miért nem egyenesen Romániába küldjük a pénzt, de erre egy olyan hihetetlenül gyenge szöveggel jött elő, hogy még én is szégyelleném itt megismételni” – emlékezett vissza Sugar, aki végül – jobb híján, elvégre szükség volt a román csatárra – a Roach-féle direktívák szerint cselekedett.
Nem sokkal később a Premier League felszólította a Spurst, hogy számoljon be a Dumitrescu-tranzakció minden részletéről. Sugar bemutatta a papírokat, hogy aztán nemsokára le-vegő után kapkodjon: immáron az FA emberei kopogtattak az ajtaján, s kértek magyarázatot. A román szövetségtől érkezett szerződésmásolaton ugyanis 1.6 millió font szerepelt eladási árként, Sugar aláírásának helyén meg valami olvashatatlan kriksz-kraksz. Mint kiderült, a Steaua mindig odaígért húsz százalékot a játékosnak – azaz Dumitrescué lett 600 ezer –, ám további 600 ezer font hiányzott. Gyaníthatóan ez vándorolt Roachhoz, valamint az ügyletben segédkező társaihoz, noha ő maga tagadta, hogy bármit változtatott volna a már aláírt papírokon.
Kisvártatva arra derült fény, hogy Ludek Miklosko szerződtetésénél is Roach kavart: a cseh futballistát a West Ham igazolta le, az ügynök pedig ott is szerződésekkel machinált, két papíron két, minden szegletében ugyanolyan aláírás szerepelt, holott nincs olyan ember a földön, aki tintapöttyre pontosan reprodukálni tudná a szignóját. Természetesen itt is módosított összegek, továbbá egy svájci bankszámlaszám okozott feltűnést.
Ezek csak európai példák – el lehet képzelni, mi zajlik egy afrikai vagy latin-amerikai sztár leigazolásakor. Meg azt is, hogy milyen mesés élete van egy igazán rafinált közvetítőnek.