Ingyen kapta a zakót a csatár

– Nagyon kedvelhetik önt a Boca Juniorsnál, hiszen anélkül került jó viszonyba a vezetőség tagjaival és a játékosokkal, hogy egyetlen percet szerepelt volna a nagycsapatban. Igaz, ha a sérülése nem jön közbe, akkor biztosan debütálhatott volna a bajnokságban. Hogy érzi magát Buenos Airesben?
–Nem panaszkodhatom – mondta Waltner Róbert. – És bár nem érzem még második hazámnak Argentínát, nyugodtam állíthatom, hogy beilleszkedtem a dél-amerikai országban. Úgy érzem, mintha nem is külföldön lennék, mintha csak egy másik magyarországi városba költöztem volna Zalaegerszegről. Egyáltalán nem nyomaszt az, hogy több ezer kilométerre vagyok a családomtól és a hazámtól, nagyon megszerettem ezt az országot.
– Tehát a pályán kívül is barátokra lelt?
–Pontosan így van. Különösen a helyi magyar közösség fogadott tárt karokkal. Argentínában népes magyar kolónia él, az első és a második világháború, valamint az ezerkilencszázötvenhatos forradalom idején rengeteg honfitársunk vándorolt ki a pampák országába. A magyar közösség pedig összetart. Ám azt nem gondoltam volna, hogy rövid időn belül ennyire szoros kapcsolat alakul majd ki köztem és az ott élő magyarok között. Akik, és ezt nagyképűség nélkül állíthatom, büszkék rám, és úgy kezelnek, mint a második Sas Ferencet. Remélem, a szeretetüket nagyon hamar meg tudom hálálni, és tavasszal már én is tagja lehetek a Boca első csapatának. De visszatérve a magyar közösséghez, rendszeresen bejárok a Buenos Aires-i Magyar Klubba is, ahol sokan tolmácsolnak nekem. Be kell vallanom, elég nehezen boldogulok a spanyol nyelvvel, ám szerencsés vagyok, hiszen több magyar önzetlenül segít. Különösen két barátomat kell kiemelnem, Demes Sándort és Kerekes Mártont, rájuk úgy tekintek, mintha már nagyon régóta ismernénk egymást.
– Azért argentin barátai is vannak?
– A csapaton belül mindenkivel jóban vagyok. Barátomnak tekinthetem a csapatkapitányt, a kétszeres Libertadores-kupa és egyszeres Világkupa-győztes Guillermo Barros Schelottót, a ma már a Barcelonában szereplő Juan Román Riquelme utódjának tartott, tizennyolc esztendős Carlos Tévezt, a szintén világhírű csatárt, Marcelo Delgadót, valamint a csapat többi meghatározó játékosát: a kapus Roberto Abbondanzierit, a középpályás Ezequiel Gonzálezt és Omar Pérezt, illetve a támadó Raúl Estévezt is, de lényegében bárkit megnevezhettem volna. A játékostársaimmal együtt szoktunk szórakozni, gyakran elmegyünk vacsorázni. Abbondanzieri a kedvemért már magyarul tanul, Schelotto pedig állandóan Magyarországról kérdez. A magyar konyháról már hallott, általában arról faggat, éppen ezért kitaláltam, meglepetésként viszek neki a világhíres magyar fűszerpaprikából egy kis kóstolót.
– Abban még nincs semmi meglepő, hogy a kinti magyarokkal és a játékostársakkal jól kijön, viszont a kívülálló azt gondolhatná, nem tartozik a klubvezetők és a drukkerek kedvencei közé, hiszen igazán még nem lehetett hasznára a Bocának.
–Ezzel szemben az igazság az: szinte már megható, ahogy az októberi műtétem óta törődnek velem. Jorge Batista, a csapat főorvosa külön foglalkozik velem, s ha hiszi, ha nem: Leonardo Betchakan, a rehabilitációs gyógyterapeuta is tőlem tanulja a magyar szavakat. Ami a Boca szurkolóit illeti: amikor még játszhattam a tartalékbajnokságban, nagyon jó érzés volt, hogy a góljaim és a gólpasszaim után megtapsoltak. Mégis elsősorban a sérülésem óta érzem, hogy a klub rajongótábora elfogadott. Az utcán a járókelők, a taxisok megismernek, az üzletekben rám köszönnek, sokszor vadidegen emberek kérdezték meg, segíthetnek-e valamiben. Amikor például eltévedtem a Buenos Aires-i utcákon, egyből elvezettek a keresett címre. S hadd meséljem el a legfrissebb élményemet: a hazaérkezésem előtt betértem egy szabóságba, mert meg szerettem volna nagyobbítatni egy zakómat. A tulajdonos azonnal felismert, és "El Hungarónak”, azaz "a magyarnak” becézett, s egy nap alatt elkészítette a zakómat. Amikor pedig fizetni akartam, a tulaj azt mondta, Boca-játékosként nekem ajándékba varrta a ruhát.
– Szakmailag mennyit profitált az argentínai hónapokból?
– Az ottani futball alapvetően különbözik az európaitól. Ott minden az improvizációról szól, egy-két szép csel többet jelent mindennél. A másik lényeges különbség, hogy sokkal agresszívabb a játék, a kőkemény ütközés teljesen megszokott. S még valami: rendkívül gyors a játék. Emiatt aztán én is sokat fejlődtem. Úgy érzem, gyorsabb lett a játékom, gyorsabban passzolok, nagyobb sebességgel indulok, de gyorsabban kell gondolkoznom és döntenem is.
– Úgy hírlik, technikai tudására a bajnok Independienténél is felfigyeltek, hiszen a Clarín című napilapban megjelent egy cikk, amely szerint Américo Gallegónak, a vörös ördögök edzőjének nagyon tetszik a játéka.
– Erről én is csak az újságokból értesültem, és bevallom, jólesett. Én azonban nem akarok távozni a Boca Juniorstól, hiszen, mint már említettem, remekül érzem magam a csapatnál. S nagyon remélem, hamarosan végre a nagycsapatban is bizonyíthatok.
– Ahhoz persze meg kell gyógyulnia…
–A hazaérkezésem előtt hoszszan beszéltem Jorge Batista doktorral, akitől az utolsó közös csapatvacsorán egy speciális edzéstervet kaptam. Ebben részletesen előírta, hogy a január negyedikei visszatérésemig milyen edzésprogram alapján kell tréningeznem. A különleges gimnasztikai feladatokat mindennap elvégeztem, és szerencsére egyszer sem dagadt be a műtött jobb bokám. Amikor visszatérek, Batista megvizsgál, és az állapotomtól függően határozza meg, hogyan, mennyit edzhetek a január hetedikén elkezdődő edzőtáborban.
– A felkészülést új edző irányítja majd, hiszen az uruguayi Oscar Tabárez helyett az arany-kékek valaha volt legsikeresebb trénere, Carlos Bianchi ülhet a kispadra. Tabárezzel jó volt a viszonya, de mit vár Bianchitól annak tudatában, hogy a Bocával hat trófeát begyűjtő szakember Mauricio Macríval, a Boca elnökével egyetértve a jelenlegi harmincnégy fős keretet a Clausura február 16-ai rajtjáig huszonöt fősre akarja csökkenteni?
– Carlos Bianchit nagyon szeretik a Bocánál, és én is csak jó híreket hallottam felőle, amikor Barros Schelottót kérdeztem. Ô elmondta, hogy Bianchi szigorú, de megbecsüli azokat a játékosokat, akik keményen dolgoznak. Schelotto szavai alapján számomra úgy tűnik, Bianchi sok mindenben hasonlít egykori tréneremre, Csank Jánosra. Csankkal annak idején a Videotonnál dolgoztam együtt, nagyon jó kapcsolatban voltunk. Remélem, Bianchival is kijövök majd, és a sérülésemet elfelejtve tagja lehetek a Boca nagycsapatának tavasszal. És van még egy vágyam: pályára lépni a Libertadores-kupában is.