Mesteredző a darázsfészekben

A gárda (addigi) szakvezetője, Várhidi Péter felajánlotta a labdarúgócsapatot működtető kft. vezetőségének, váljanak el békében (ahogy ilyenkor hivatalosan fogalmaznak: közös megegyezéssel) egymástól, és ezt az ajánlatot a fehérvári elöljárók elfogadták. No, igaz, sokáig nem maradt tréner nélkül az egykor szebb napokat és sokkal jobb eredményeket produkáló, 1985-ben az UEFA-kupában a második helyen végzett Videoton, mert a Maráczi Endre ügyvezető navigálta kft. megkereste a korábbi szövetségi kapitányt, a Kínából két hete hazatért mesteredzőt, a honi kispadfoglaláshoz megfelelő végzettséggel (kölni főiskolai diplomával és emígyen az újkori kívánalomnak megfelelő UEFA-pro-licences minősítéssel) rendelkező Bicskei Bertalant. Habár a szakembert külföldre is csábították (Egyiptomban is edzősködhetett volna, de erről majd később), Bicskei Bertalan Fehérvárra utazott, meghallgatta a vezetőség ajánlatát, majd néhány órás egyeztetés után szombaton késő éjjel aláírta a fél plusz egy esztendőre szóló szerződését.– Hogyan érzi magát a darázsfészekben?
– Nem értem a kérdését. Hol?
– A Videotonnál. Habár Kínában edzősködött, gyanítom, hallott, olvasott arról, hogy Székesfehérvárott nincs minden rendben: nem elég, hogy a jó játékosállománnyal rendelkező gárda pocsékul teljesít a bajnokságban, fizetési, fegyelmezési gondok is voltak, vannak a Videotonnál. Tegnap óta ön e csapat edzője, így érdekelne: milyenek az első benyomásai?
– A csapatról, a futballszakmáról e pillanatban nem tudok mit mondani, ugyanis – miután Kínában a Senjang Gindénél dolgoztam – egy esztendeje nem láttam a Videotont játszani. Mint nagy internetrajongó azonban Magyarországtól távol is olvastam a híreket a Fehérvárott történtekről, és természetesen képben voltam az eredményeket illetően is, és úgyszintén természetes az, hogy most Maráczi Endrétől teljes körű tájékoztatást kaptam az úgymond kényesebb kérdésekről is. A konkrétabb, személyes benyomásaimra azonban várni kell, ugyanis a január hatodikai edzéskezdés után tudom majd megmondani, hogy milyenek a szakmai tapasztalataim mondjuk a játékosok futballtudását illetően…
– Ne haragudjon, hogy közbevágok, de a fehérváriaknál minden a játékosok körül forgott az utóbbi időben, az edzőváltás – ha szabad ezt mondani – csak a hab volt a tortán. Néhány nappal ezelőtt többekkel együtt például eltanácsolták a gárdától a csapatkapitány Hamar Istvánt, aki nem mellékesen nem is olyan régen még a válogatottnál az ön alapembere volt. Vele, velük mi lesz?
– No, akkor folytatom az előző, kettéharapott mondatot: a szombati, éjszakába nyúló egyeztetésen a vezetőséggel abban maradtunk, hogy Hamar István kivételével – a szélsőt ugyanis nem hajlandók visszavenni a kerethez – mindegyik, úgymond szabadlistára tett labdarúgó a kérésemnek megfelelően velünk kezdi a felkészülést. Majd meglátjuk, a "száműzöttek” hogyan teljesítenek.
– Ön kemény ember hírében áll, és kétes feladathoz nem adja a nevét, tán nem véletlen, hogy azon kevés magyar edzők között emlegethetjük, aki munkát kap külföldön, sőt akár Európa nyugati felén is kispadhoz jutna. No, most: a fehérvári munkavállalás igencsak kétes vállalkozás, hiszen tartozásokról hallani, mi több, az idény végén slágertémát adó tippmixügyben is szerepelt a Videoton neve.
– Nézze, Maráczi Endre a szavaival és persze dokumentumokkal alátámasztottan abszolút profi tárgyalópartner volt, azaz olyan vezető, aki meggyőző érveket sorakoztatott fel, hogy vezetőként nem akar mást, mint vegytiszta helyzetet, olyat, amelyikben a futballistának, edzőknek a feladatával, a munkájával kell törődnie. Tömören a következő mondattal úgy jellemezhetem az általam megismert fehérvári futballfilozófiát: fegyelem, követelmény, munka és teljesítmény. Vagyis az edzőnek, a játékosnak pénz jár azért, hogy dolgozik, a több pénz pedig azért jár, ha teljesít. Nekem az új csapatommal az eredményességre kell törekednem, és elhiheti, maximalista leszek a Videotonnál is.

– Ez pontosan úgy hangzik, mintha külföldön vágna bele az új feladatába, de ez itt Magyarország. Mondja meg őszintén, miért fogadta el a Videoton ajánlatát, azt ugyanis lefogadom, a fehérvári gyengébb kereseti lehetőséget kínál, mint mondjuk a legutóbbi sengjangi munkavállalása.
– Ön kimondta a szót: őszinteség. A fehérváriak őszintén kerestek meg, a tárgyalás során őszinték voltak velem, én pedig dolgozni szeretnék. Most verhetném a mellem, hogy valóban micsoda jó külföldi ajánlatokat mondtam vissza, de a szikár tény csupán az, hogy voltak bizonytalan külföldi megkeresések. Ami majdnem konkrétnak mondható, az az egyiptomi al-Maszri elnökének felajánlása volt. Ennél a klubnál edzősködött az általam rendkívül tisztelt Puskás Ferenc, korábban dolgozhattam az egyiptomiaknál jómagam is, így a visszatérésnek elvileg nem lett volna akadálya, ám csak az elnök magyarszeretete miatt nem tudtam volna jó érzéssel leülni a kispadra. A fehérváriak hívása váratlan volt, és bár gondolom, akadt több jelölt a hirtelen megüresedett edzői posztra, végül is sikerült gyorsan megegyeznünk egymással. Azt nem tudom, hogy milyen előzményei voltak az edzőváltásnak, most még nem ismerem az elődöm, Várhidi Péter álláspontját, csak azt tudom: ez a feladat kihívás a számomra.
– Mi a kihívás ebben? Netán csodát várnak öntől, azt, hogy vezesse dobogóra a csapatot? Ha ez így lenne, akkor ön igencsak merész edző, hiszen, mint mondta, esztendeje nem is látta a Videotont meccshelyzetben… Mit tud egyáltalán a keze alá kerülő futballisták képességeiről?
– A játékosok nyolcvan százalékát ismerem, tulajdonképpen csak a légiósok tudása homályosabb előttem. Kérdés persze az is, hogy vajon kell-e új labdarúgó a csapathoz, lehet-e igazolni majd megfelelő futballistát… S hogy mekkora ez a kihívás, az majd menet közben derül ki, én természetesen nagyon szeretnék a csapattal még előrébb lépni. A minimum elvárás amúgy az, hogy a Videoton maradjon benn az élvonalban.
– Az a hír járja, hogy ismét összeáll az a szűk szakmai stáb, amelyik az ön irányítása alatt a válogatottnál is dolgozott. Ez igaz?
– Igen, és ha minden úgy alakul, akkor a Videotonnál a jövőben Gáspár József kapusedzőként dolgozik mellettem, Weimper István lenne az egyik segítőm, míg a másik pályaedző a Ferencváros korábbi csatára, az Albániában és legutóbb a BVSC-nél dolgozó Dzurják József lesz.