A kínos kudarctól a dobogóig

Furcsa szezonja volt az Újpestnek. Nyáron úgy tűnt, a legszebb lila-fehér álmok is valóra válhatnak, hiszen nem kevesebb, mint tíz játékos érkezett a Megyeri útra. Ha végignézzük a névsort, máris megérthetjük, miért volt bizakodó minden újpesti drukker. Érkezett a válogatott Kovács Zoltán, Horváth Ferenc, Rósa Henrik, Juhár Tamás, valamint az élvonalban már rutint szerzett Farkas Balázs, Simek Péter és Vlaszák Géza. Mellettük ugyancsak az újak közé tartozott a szlovákiai Lerant Péter, a cseh Daniel Tchur és a Békéscsabáról igazolt 23 éves tehetség, Simon Attila. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a meghatározó játékosok közül csak Lőw Zsolt és a cseh Robert Vagner távozott, akkor nyugodtan kijelenthetjük: igencsak megerősödött az Újpest kerete.
Változás történt a kispadon is. Az Újpestet tavasszal Magyar Kupa-győzelemig, a bajnokságban viszont csak hatodik helyig vezető Glázer Róbert helyét a szlovákiai Molnár László vette át. Utólag azt mondhatjuk – persze így már könnyebb minősíteni –, hogyhiba volt külföldi edzőt szerződtetni. A lila-fehérek augusztusban könnyedén győzték le a Szuperkupa döntőjében a Zalaegerszeget, s ettől aztán még bizakodóbbak lettek a híveik. A bajnokságban azonban rosszul kezdtek, Molnár László pedig öt forduló után úgy hagyta el a csapatot, hogy hivatalosan egy mérkőzésen sem ült a Megyeri útiak kispadján. Kiderült tudniillik, hogy a Szencről érkezett szakember rendelkezik ugyan edzői képesítéssel, de azt Magyarországon nem ismerik el, így formálisan Szabó Andrást jelölték az újpestiek vezetőedzőjének. A hatodik forduló után aztán már nemcsak papíron, hanem tényszerűen is a 40 éves szakember lett a vezetőedző, hiszen ő ugrott be Molnár megüresedett helyére.

–A nyár meglehetősen eseménydús volt –mondta Szabó András. –A sok játékos mellett új edző is érkezett, s Molnár Lászlónál igen sokat kellett dolgozniuk a játékosoknak. Összességében talán az volt a baj, hogy azok a labdarúgók, akik állandó kezdők lettek nála, nem csinálták végig a felkészülést, mivel később érkeztek a csapathoz, azaz korántsem voltak tökéletes állapotban. A Szuperkupa döntőjében a sok jó játékos produkált egy remek félidőt, és ezzel kissé elaltattuk magunkat, elhittük, hogy jók vagyunk. A bajnoki rajton ellenben mindjárt kiderült, hogy nincs még kész a gárda, persze ezt nem is vártuk akkor. Az első jó meccsünk a Debrecen elleni idegenbeli találkozó volt, akkor remekül ment a játék.
– Említette, hogy folyamatosan érkeztek a játékosok az együtteshez. Mennyiben hátráltatta a felkészülést, hogy naponta tűntek fel új arcok az edzéseken?
–Nem is az állandó mozgás nehezítette a munkát, hanem az, hogy Rósa Henrik nem találta az összhangot Kovács Zoltánnal vagy később Horváth Ferenccel. A játékosok nem tudtak összehangoltan játszani, természetesen ez abból adódott, hogy előtte még sosem szerepeltek együtt. De folyamatosan felszínre kerültek a keret összetételéből adódó gondok is. Kiderült, hogy van öt belső védőnk, szélsőhátvédünk viszont egy sem, hogy csak a leglényegesebbet említsem.
–Molnár Lászlónak pályaedzőként segített, hivatalosan viszont az egész bajnokságban ön volt a lila-fehérek szakvezetője. Mennyire zavarta a játékosokat ez a kusza helyzet?
– Semmiképpen nem akarok rosszat mondani az elődömről. Molnár László feszült ember. Állítólag ő már játékoskorában is lángolt a találkozókon, s nem változott meg edzőként sem. A licencével kapcsolatos problémák pedig talán a játékosokon csapódtak le. Ideges volt a hangulat, ez pedig nem segítette az eredményességet.
–Amikor ténylegesen ön lett a vezetőedző, mit kellett elsősorban megváltoztatnia?
–Leginkább az öltözői hangulatot kellett javítani. Nyugodt, kiegyensúlyozott légkörre volt szükség az edzéseken. Elődöm a monoton, hosszú tréningek híve volt, a meccsek előtti délelőttökön is tartott edzéseket. Én viszont a rövidebb, de pörgősebb mozgásokban hiszek. Úgy éreztem, hagynom kell a játékosokat levegőhöz jutni, a vasfegyelem után jót tett nekik a hangulatváltozás, elődöm ugyanis kicsit diktatórikus felfogású volt. Velem kicsit barátibb a játékosok viszonya, és büszkén mondhatom, hogy nagyon erős közösség alakult ki Újpesten. Még nem egészen olyan, mint amikor ezerkilencszázkilencvennyolcban bajnokságot nyert a csapat, de kezd hasonlítani ahhoz az együtteshez.

– Ott voltam azon a mérkőzésen, amikor először állította össze az együttest. A Zalaegerszeg elleni találkozó után úgy tűnt, nemcsak a vereség miatt szomorú, de szembesült rengeteg olyan problémával is, amiről korábban nem tudott.
–Két nappal a bajnokkal vívott csata előtt vettem át a szakmai munka irányítását, és egyből egy borzalmas meccset játszottunk. Akkor tényleg tapasztaltam olyan dolgokat, amiken komolyan el kellett gondolkodnom. Azt követően viszont –a Tápiószecső elleni kupameccset leszámítva – nagy bukásunk nem volt. Sokat számított, hogy a ZTE elleni bajnoki után két hét szünet következett a bajnokságban, és ekkor tudtunk együtt dolgozni. A Ferencvárossal vívott találkozóból jól jöttünk ki, az a bajnoki mindannyiunk önbizalmának jót tett. Ettől kezdve kis lépésekkel ugyan, de fejlődtünk.
– A csapat a bajnokságon kívül az
UEFA-kupában is szerepelt. Hogyan értékeli a négy nemzetközi mérkőzést?
–A feröeri Klaksvík elleni két mérkőzésen még Molnár László vezette az együttest, így ezekről csak annyit: küzdöttek a játékosok becsülettel, de nem sokat értek vele. Akkor még nem volt csapat az Újpest. A francia Paris Saint-Germain sokkal jobb az Újpestnél, és erre az előzetes véleményre nem sikerült rácáfolnunk. Azt gondolom, az idegenbeli mérkőzésen játékban nem voltunk sokkal rosszabbak a PSG-nél, de sajnos kaptunk három elkerülhető gólt. A Megyeri úton nem nagyon akart támadni a francia gárda, de egy gólt azért így is szerzett. Összességében nem kell szégyenkeznünk, hiszen amit kihoztunk a párharcból, az a realitás, sajnos csodát nem tudtunk tenni.
– Mi az, amire szívesen emlékszik viszsza az őszből, és mi az, amit szeretne elfelejteni?
–Utóbbi kategóriába tartozik természetesen a tápiószecsői kupakudarc. A féléves munkában ez volt az abszolút mélypont. A csúcsot egyértelműen a Ferencváros könnyed és fölényes legyőzése jelentette. A kellemes emlékek közé tartozik természetesen, hogy a végén a harmadik helyen végeztünk. Ennek főleg azért örülök, mert folyamatában nézem a szezont, tehát tudom, hogy honnan indultunk és hova érkeztünk. Komoly hullámvölgyből kellett kikapaszkodnunk, miközben győzelmi kényszer nehezedett ránk, így talán még értékesebb a harmadik hely.
–Említette az eredménykényszert: érdekes, hogy a csapat két veretlenségi sorozatát úgy hozta össze, hogy mindkét alkalommal büntetés lógott a levegőben. Ez doppingolta volna a játékosait?
–Nem hiszem. Mindenki szégyellte magát az eredmények miatt, tisztában volt vele, hogy az Újpest, pláne ilyen játékoskerettel, nem lehet szürke középcsapat.
–Kik azok a labdarúgók, akikkel elégedett, és kik azok, akikkel nem?
–Ez nehéz kérdés. Nem várható el ugyanolyan teljesítmény egy fiatal, rutintalan játékostól, mint egy válogatott futballistától. Az mindenképpen pozitív, hogy sok gólt szereztünk, az viszont baj, hogy sokat is kaptunk.
– Akkor, gondolom, a télen elsősorban a védekezést kívánja javítani.
–Azt mindenképpen hatékonyabbá kell tennünk. Csakúgy, mint a csapatjátékot. Én a négy–négy–kettes rendszert próbáltam kialakítani, de nem sok időnk volt arra a bajnokság közben, hogy megtanuljunk szerkezetben futballozni. Ezért is játszottunk sok edzőmeccset a szezon közben, és ezért lesz majd télen is csaknem húsz találkozónk. Feltétlenül lehet javítani a játékosok összeszokottságán is. Hiányérzetem volt még a pontrúgások kivitelezésével kapcsolatban is, így ezen is csiszolni szeretnék.
–Mennyire volt téma az öltözőben a klub anyagi helyzete?
–Nem sokat foglalkoztunk azzal, hogy néhány szponzor elhagyott minket. Mindig időben megkaptuk a fizetésünket és a prémiumokat, vagyis igazából semmit sem vettünk észre az átalakulásból. Különben is megvolt a magunk baja…
– Mire lehet képest az Újpest tavasszal, és ön mivel lenne elégedett?
–Ha a játékosok még jobban összeszoknak, akkor mindenképpen megtarthatjuk a harmadik helyünket. Kicsit soknak tűnik az első két csapat nyolcpontos előnye, de nem mondunk le az előrelépés lehetőségéről sem. Persze ehhez a mi jó sorozatunk mellett az élen állók botlása is kellene. Mindenesetre most szeretnénk elkerülni a bajnokság előtti hibákat. Akkor nagy célokat emlegettünk, és messze kerültünk tőlük. Dolgozunk tovább, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Szeretném, ha az évad végén is egy dobogós Újpest edzőjeként nyilatkozhatnék arról, hogy jó kis csapat lett a Megyeri úti együttes, amely sokat fejlődött. Jó lenne, ha egy markánsabb gárdáról beszélnénk majd a nyáron.