Alpesi sí: Putzer uralta a pályát

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2002.12.28. 20:22
Címkék
Még megközelíteni sem tudták a többiek Putzer teljesítményét az ausztriai Semmeringben megrendezett női óriás-műlesikló Világkupa-versenyen: a 24 esztendős olasz lány már az első sorozat után az élre áll, majd egy újabb remek "csúszással” végül begyűjtötte idénybeli harmadik, összességében pedig az ötödik Vk-elsőségét, megelőzve a horvát Kostelicet, az olasz Karbont, illetve az osztrák Hospot."Az idény előtt azt kívántam, hogy legalább egy óriás-műlesikló viadalt nyerjek, és lám, máris sikerült, ráadásul Ausztriában, ahol mindig különleges élmény győzni” – örvendezett az olasz versenyző, aki vezeti is a szakági Világkupát. Emeljünk kalapot Kostelic előtt is, elvégre úgy végzett végül a második helyen, hogy az első sorozat után csupán a hetedik helyen tanyázott. Egy hír Bormióból. A folyamatos esőzés és a megemelkedett hőmérséklet miatt használhatatlanná vált a férfi lesiklóversenynek otthont adó pálya, ezért elmaradt a szombati edzés.
Világkupa-verseny, Semmering
Nôk. Óriás-mûlesiklás: 1. Karen Putzer (olasz) 2:11.10, 2. Kostelic (horvát) 2:11.47, 3. Karbon (olasz) és Hosp (osztrák) 2:11.79-2:11.79, 5. Obermoser (osztrák) 2:11.80, 6. Nef (svájci) és Janyk (kanadai) 2:11.81-2:11.81. A szakági Vk élcsoportja: 1. Putzer 229 pont, 2. Kostelic 209, 3. Nef 205. Az összetett Vk élcsoportja: 1. Kostelic 855, 2. Putzer 519, 3. Dorfmeister (osztrák) 460
Világkupa-verseny, Semmering
Nôk. Óriás-mûlesiklás: 1. Karen Putzer (olasz) 2:11.10, 2. Kostelic (horvát) 2:11.47, 3. Karbon (olasz) és Hosp (osztrák) 2:11.79-2:11.79, 5. Obermoser (osztrák) 2:11.80, 6. Nef (svájci) és Janyk (kanadai) 2:11.81-2:11.81. A szakági Vk élcsoportja: 1. Putzer 229 pont, 2. Kostelic 209, 3. Nef 205. Az összetett Vk élcsoportja: 1. Kostelic 855, 2. Putzer 519, 3. Dorfmeister (osztrák) 460
Legfrissebb hírek

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
19 perce

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
32 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
32 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
35 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
44 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
46 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
52 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
55 perce
Ezek is érdekelhetik