Markovits László klubelnök januárra ígéri a megoldást

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2002.12.27. 20:20
Címkék
A Jézuska nem hozta el a Vasas-szurkolók számára a legszebb karácsonyi ajándékot. Pedig ebben nagyon reménykedtek a piros-kékek meggyötört hívei.A Fáy utcai helyzet, mint köztudott, már-már drámai, és cseppet sem túlzó, ha a megszűnés szót emlegetik leggyakrabban a korábbi hatszoros bajnokcsapattal kapcsolatban.
Ebben a helyzetben kellene valamiféle megoldást találni, hiszen amint már beszámoltunk róla, a csapatot működtető korlátolt felelősségű társaságot kilencven százalékban birtokló Rácz Gábor drasztikus
Pintér Sándor új feladata

TURA. Ismét edzôváltás történt az NB III Mátra-csoportjának tizenkettedik helyén álló Tura csapatánál. A tavaszi szezonra már Pintér Sándor készíti fel az együttest, akinek elsôsorban a támadójátékon, meg persze a csapat tabellán elfoglalt helyezésén kell javítania. Az ôsz folyamán egyébként két edzôt is menesztettek a turai kispadról; Gubán László után Takács László irányította a gárdát, és most ôt követi a Bp. Honvéd egykori 39-szeres válogatott középpályása.
Pintér Sándor új feladata

TURA. Ismét edzôváltás történt az NB III Mátra-csoportjának tizenkettedik helyén álló Tura csapatánál. A tavaszi szezonra már Pintér Sándor készíti fel az együttest, akinek elsôsorban a támadójátékon, meg persze a csapat tabellán elfoglalt helyezésén kell javítania. Az ôsz folyamán egyébként két edzôt is menesztettek a turai kispadról; Gubán László után Takács László irányította a gárdát, és most ôt követi a Bp. Honvéd egykori 39-szeres válogatott középpályása.
költségcsökkentésbe kezdett a csapat őszi vergődése után, és már tudni lehetett, hogy ezt a játékosok aligha tolerálják.
A Vasas-szív, mint olyan, már csak a szurkolókban él, úgyhogy félre a szentimentalizmussal.
Már csak azért is, mert ebben a kőkemény világban egyetlen megoldás jelenthetné az életben maradást, ha pénz állna a házhoz. Egyelőre vigyázni kell bármiféle optimista jövőképfestéssel, ám az már kiderült, még ha az illetékesek nem is erősítették meg, hogy a háttérben egy titkos befektető már javában tárgyal. Ez a mondat így önmagában meglehetősen misztikusnak hat, de senki sem hajlandó elárulni a befektetőről semmit, ezek a bizonyos megbeszélések hétpecsétes titokként kezelendők a felek számára.
De ami a lényeg, valóban megkezdődött valamiféle mentőakció.
Markovits László ügyvezető elnök természetesen a karácsony utáni napot is munkával töltötte. Most aztán nincs idő lazítani, ünnepelni. A Vasas túlontúl nehéz helyzetben van ahhoz (és nemcsak a futballszakosztály…), hogy ilyesmiről szó legyen. Szóval Markovits dolgozik, rendszeresen konzultál Pongrácz Antal társadalmi elnökkel, és keresi a kiutat a különböző szakosztályok megmentésével kapcsolatban. De most maradjunk a futballcsapatnál, ahol ugye hamarosan következhetnek a feljelentések, a játékosok ügyvédjei által megfogalmazott pénzügyi követelések, amelyek teljesen jogszerűek. Így ha a kft. vezetői nem teljesítik azokat, kezdődhet a pontlevonás, no meg a Vasas teljes szétesése. Ezt kell, ezt kellene valamiképpen megakadályozni, és ehhez fontos az új befektetők megjelenése.
Markovits László ezzel kapcsolatban csak ennyit volt hajlandó elárulni: "Nem szeretnék a dolgok elébe menni, maradjunk annyiban, hogy Pongrácz Antallal együtt én is tudom, lépnünk kell, az ígérgetésekre már nincs idő. Leghamarabb január elején mondhatok konkrétumot, akkor már talán magam is tisztábban látok…”
Szóval felesleges találgatni, ám túl sok variáció nincs: az esetleges új befektető vagy Rácz Gáborral együtt vagy nélküle próbálja meg ismét felvirágoztatni az alaposan legatyásodott, presztízsét vesztett angyalföldi csapatot.
Rácz korábban Iványi Károly, a kft. ügyvezető igazgatója által már többször is tudatta a közvéleménnyel, hogy megfelelő ajánlat esetén megválik a számára egyre inkább nyűggé váló futballcsapattól. Nos, az a nagy kérdés, hogy mennyiért.
Erre is leghamarabb január elején kaphatunk választ, már persze, ha ez a variáció jön be…
Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
16 perce

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
17 perce

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
28 perce

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
34 perce

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
36 perce

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
40 perce

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
1 órája

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik