Kamaszsikerek nyomában

Ha már hivatkoztunk rá, érdemes még egyszer felidézni, miképp esett az a bizonyos csodagól. A két védő között meglóduló Kluivert a levegőben megszelídítette az előre ívelt labdát, amely a következő másodpercben kissé mögé került. Félig háttal fordult a kapunak, és a bal lába előtt keresztbe nyúlva, jobb sarokkal küldte a bőrt a hosszú sarokba – úgy nyolcméternyi távolságból! Vérlázítóan szemtelen és könynyed mozdulat volt, minden ízében jellemző a végrehajtójára. Ezzel bizonyára egyetértenek, akik emlékeznek az 1995-ös Bajnokok Ligája-finálé legfontosabb jelenetére: a címvédő Milan és a csikócsapatnak számító Ajax meccsén 0–0-nál beállt a hajrára egy 18 éves kölyök, és öt perccel a vége előtt spiccel tolta el a labdát az olasz hálóőr mellett.
Ama BL-győztes Ajaxot pár év alatt szétszedték a gazdag európai klubok – az amszterdami "utánpótlásgyárban” ugyebár hozzászokhattak e bánásmódhoz –, a mindent eldöntő gólt szerző srác éppen a nagy Milanban találta magát három szezonnal később. Mindenki a lehető legfényesebb jövőt jósolta neki, s tényleg nem tűnt valószínűnek, hogy Kluivertet nagyobb csalódások érnék az elkövetkezendő években. Ehhez képest a San Siróban csupán egy, mégpedig igen mérsékelten gyümölcsöző esztendőt töltött el, de kárpótlásként azonmód egy nem kevésbé híres egyesülethez, a Barcelonához került.

A Nou Campban már sokkal jobban megy a sora – bizonyítja ezt, hogy a mostani már az ötödik idénye gránátvörös-kék mezben –, mindazonáltal kár lenne tagadni, hogy a legsikeresebb időszak bizony a hollandiai volt. Nem azért, mert akkor lőtte-fejelte a legtöbb bajnoki akciógólt egy évad alatt (tizennyolcat), hiszen a németalföldi pontvadászat nem tartozik a legerősebbek közé. Az viszont már feltűnő, hogy míg akkoriban hat, szebbnél szebb klubtrófeát foghatott a kezébe, azóta mindössze egy spanyol bajnoki címmel lett gazdagabb. Soha rosszabb pályafutást – mondhatná erre bárki, ha nem egy ilyen istenáldotta tehetségről volna szó, akitől sokan kimondva-kimondatlanul többet vártak a látottaknál. Kétségtelen persze, hogy a Barca biztosan nem ért volna el ennyit sem a közelmúltban, ha a jó Patrick nem termelt volna többé-kevésbé stabilan 15 gól fölött.
Még szerencse, hogy a válogatottban megmutathatta oroszlánkörmeit: az oranje örökranglistáján Dennis Bergkamp mögött a második helyen áll, egyetlen góllal lemaradva. Első nagy világversenye az 1996-os Eb volt, ahol négyszer, ebből háromszor csereként lépett pályára, és egyszer be is talált. A franciaországi vb-n két góllal vétette észre magát (a negyed- és az elődöntőben, az argentinok és a brazilok ellen), a 2000-es, számára félig hazai rendezésű kontinensviadalon pedig már társgólkirály lett, öt találatából hármat a jugoszlávok kiütésekor szerezve.
Fejlődése nem vegytisztán szakmai jellegű, rengeteget számít, hogy az idők során egyre fegyelmezettebbé vált. A forró fejét gyakran elveszítő siheder – akit például egy 1995-ös, halálos kimenetelű közlekedési baleset miatt kis híján letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – immár láthatóan sokkal megfontoltabb (mármint a pályán, de őszintén reméljük, hogy a volán mögött is). Egyértelműen a mai Barcelona csekély számú biztos pontjainak egyikévé vált.
És e minőségében néha besarkaz egy olyan gólt, hogy az ember elolvad a gyönyörtől…