Amikor mindenki boldog

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.12.23. 20:30
Címkék
Osztatlan sikert arattak az Újpest játékosai hétfő délelőtt. Kovács Zoltán, Korolovszky Gábor, Horváth Ferenc és Tamási Zoltán az Újpest tulajdonosával, Lukács Ferenccel, valamint Bodnár Istvánnal, a lila-fehérek ügyvezető igazgató-helyettesével látogatást tettek Fóton a Károlyi István Gyermekközpontban. A labdarúgók és a klubvezetők természetesen nem üres kézzel érkeztek az ott nevelt gyerekekhez. A karácsonyfa alá rengeteg játék, csokoládé és az újpesti klub ajándéktárgyai kerültek. A csillogó szemű gyerekek ezenkívül egy olyan meglepetést is kaptak, amelyet nem szenteste, hanem majd tavasszal "vehetnek át”: Lukács Ferenc meghívta a lurkókat a lila-fehérek első tavaszi, Megyeri úti mérkőzésére, sőt még az utazásukról is ő gondoskodik majd. "Kicsit meg voltak hatódva a gyerekek, de szép lassan azért oldódott a hangulat – mondta Kovács Zoltán, az Újpest csapatkapitánya. – Nagyon örülünk mindannyian, hogy ajándékot adhattunk nekik, hiszen így az ember még inkább átérzi, hogy nem csak kapni jó. Sok gyerek mondta, eddig is nekünk szurkolt, de most, hogy élőben találkoztunk, még inkább szorít majd értünk. Reméljük, hogy tavasszal, amikor eljönnek a mérkőzésünkre, még több örömöt szerezhetünk nekik, és a kapcsolatunk a továbbiakban is megmarad. Mindannyiunk számára nagy élmény volt ez a találkozó, és reméljük, hogy valóban kellemesebbé tudtuk tenni a gyerekek karácsonyát.”Ez volt a lila-fehérek utolsó előtti idei hivatalos programja. Ezek után már csak egy van hátra, hogy az év utolsó napjaiban még egyszer találkozzanak a játékosok és vezetők, hogy boldog új évet kívánjanak egymásnak. És persze sikerekben gazdag idényt is…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik