Vincent mindenkit meglepett

A 250-es mezőnyben is egy dél-amerikai, az argentin Sebastian Porto okozott óriási szenzációt, hiszen az erőtlen Yamahájával egyszer le tudta győzni a gyári apri-liásokat és hondásokat, akiktől még egy rajtelsőséget, továbbá egy ezüst-, valamint két bronzérmet is el tudott orozni. Porto a brazíliai győzelmével ráadásul 40 év után tudott újra Argentínának aranyérmet szerezni. Mindezek ellenére nem a két előbb említett motoros közül került ki valamelyik, hanem az évad első számú meglepetésembere, a francia Arnaud Vincent lett, aki esélytelenül vált a nyolcadliteres géposztály uralkodójává. És hogy miért volt esélytelen? Azért, mert mindössze néhány héttel a vb rajtja előtt került be egy erőtlen apriliás csapatba, ráadásul a fizetés nélkül motorozó franciának a gyár csak az utolsó négy versenyre biztosította a legjobb alkatrészeket. Azaz Vincent szinte a csodával határos módon lett világelső, mivel legalább öt csapat a lehető legjobb technikai háttérrel rendelkezett az egész szezon alatt. Vincent sikerével kapcsolatban azt sem szabad elfelejteni, hogy a 125-ös francia iskola sohasem tartozott a világ elitjébe, hiszen 2002 előtt nem volt gall világbajnok a nyolcadliteresek között.

Bár a 125-ös kategóriában a MotoGP-vel és a 250-es géposztállyal ellentétben szabály tiltja, hogy egy csapat gyári támogatásban részesüljön, mégis hatalmas a különbség a különböző teamek technikai felkészültsége között. Ez azért van így, mert a gazdagabb, azaz jelentős szponzori háttérrel rendelkező alakulatok meg tudják vásárolni a gyártóktól a legjobb alkatrészeket is, míg a szerényebb lehetőségekkel bíró alakulatoknak semmi esélyük sincs arra, hogy a legutolsó fejlesztésekhez hozzájussanak. Így volt ezzel Arnaud Vincent is, aki épphogy befért az idei 125-ös mezőnybe. Tavaly pályafutása második legrosszabb vb-szezonját produkálta, ezért egyetlen csapat sem akarta leigazolni. Sőt, az utolsó előtti pillanatban a főszponzora is elhagyta. A legutolsó telefon azonban szerencsét hozott a franciának: az olasz Fiorenzo Caponera, az olasz Imola Circuit Exalt Cycle Race vezetője szerződtette. De milyen áron! Capo-nera, akivel 2000-ben 125-ös világbajnok lett az olasz Roberto Locatelli, a következőket közölte a franciával: "Mivel a csapat költségvetése elég alacsony, fizetést nem tudok biztosítani számodra. És azt is tudomásul kell venned, hogy a csapatom az Aprilia rangsorában az utolsó helyen áll, azaz elképzelhető, hogy a gyártól a szezon során nem kapunk tuningalkatrészt.” Vincent azonban egyáltalán nem keseredett el a hírek hallatán. Egyrészt azért, mert örült, hogy mégis talált magának csapatot, másrészt nagyon jól tudta, hogy pályafutása során mindig le tudta győzni a nehézségeket.

Vincent nem ismer akadályt

Arnaud Vincent szegény munkáscsaládba született, ennek következtében a szülei nem tudták anyagilag támogatni abban, hogy kiélhesse a motorozás iránti végtelen szenvedélyét. Vincent azonban nem csüggedt, és már a szakmunkástanulóként pénzt gyűjtött, hogy amatőr motokrosszversenyeken indulhasson. Az autó- és motorszerelőnek tanuló Vincent az iskolai évei alatt osztálytársai szülei és azok ismerősei elromlott autóit, valamint motorjait javította, és ez még nem volt minden. A nemes cél érdekében dolgozott szobafestőként, villanyszerelőként és burkolóként is, de gyakran lejárt Monte-Carlóba óriásplakátokat ragasztani és szórólapokat osztogatni.
Miután 18 évesen megkapta a szakmunkásbizonyítványát, egy motor-kerékpárműhelyben helyezkedett el, ahol a bejáró versenyzők körében egyből hírnevet szerzett magának. A szakmai elismerésnek köszönhetően profi motorszerelő lett belőle. A fizetésének nagyobbik részét a takarékban gyűjtögette, hiszen ő nem a boxban akart bizonyítani, hanem a versenypályán. A szorgalom 1995-ben hozta meg a gyümölcsét, amikor végre elegendő pénze lett ahhoz, hogy elkezdhesse a profi versenyzői karrierjét. A szerelői munkával azonban még ekkor sem hagyott fel, hiszen még akkor sem volt elegendő szponzora, amikor 1997-ben 125-ös Európa- és francia bajnok lett.

A francia pilóta akaratereje és elszántsága azonban az idén mutatkozott meg igazán. Nem kapta meg a legjobb gumikat a Dunloptól (nem tudta előre kifizetni őket), ezért a versenyek zömén hamar elkopott abroncsokon, nagy kockázatot vállalva motorozott. Az is érthetetlen, hogy az Aprilia a 16 futamos vb-nek csak az utolsó négy viadalán adott tartalékmotort a franciának. Azaz ha Vincent az edzéseken összetörte volna a motorját, akkor nem tudott volna elrajtolni a versenyeken! És ez még mindig nem minden: a Francia GP-n a helyi rendőrség lefoglalta Vincent motorját, úgyhogy sokáig fennállt annak a veszélye, hogy nem indulhat el Le Mans-ban. Az ügy hátterében az húzódott meg, hogy Fiorenzo Caponera még az évad elején előszerződést között a szintén francia Randy De Puniet-vel – ő kilencedik lett a 250-ben –, ám mégsem a gall lett Caponera negyedliteres pilótája, hanem az olasz Franco Battaini. De Puniet ezek után 50 ezer eurós kártérítést követelt az olasz gárdától, amit végül Caponera Battainivel és Vincent-nal közösen kifizetett.
Vincent mindent elsöprő győzni akarása a versenypályán mutatkozott meg igazán. Az első japán futamon ugyan még nem volt meglepő a sikere, hiszen mindenki tudta, hogy esőben bármikor képes a győzelemre, a dél-afrikai és a spanyolországi ezüstjére azonban már mindenki felkapta a fejét. De Vincent elszántsága idővel kevésnek bizonyult a sokkal jobb motorokkal rendelkező pilóták ellenében. A tavalyi 125-ös világbajnokot, a San Marinó-i Manuel Poggialit a Derbi-Gilera csapat nyomta, a Honda az első számú alakulatában a spanyol tinédzsert, Daniel Pedrosát favorizálta, míg az Aprilia kedvenc alakulata a Lucio Cecchinello fémjelezte Safylo Oxido Race volt.

Válság után feltámadás

Az új alkatrészek megtették a hatásukat! Míg Poggiali, Cecchinello és Pedrosa a francia, az olasz, a katalán és a holland viadalon egymást váltogatta a dobogó felső fokán, Vincent válságot élt át: a francia mindössze két negyedik és egy-egy kilencedik, valamint 11. helyet szerzett, emiatt Mugellóban Poggiali átvette tőle az összetett elsőséget is. A vb felénél, a Brit Nagydíj előtt pedig már 28 pont volt a hátránya Poggialival szemben.
Állandó követelései ellenére az Apri-lia még mindig nem segítette a legjobb 125-ös pilótáját. Emiatt hazardíroznia kellett: a Donington Parkban és a Német GP-n sokkal puhább gumikat tett fel, mint az ellenfelei, taktikája eredménye pedig két arany volt. Csehországban ugyan Cecchinello már a harmadik győzelmének örülhetett, Vincent azonban a harmadik helyével is nagyon boldog lehetett, ekkor ugyanis két pontra megközelítette az összetettben Poggialit, aki a nyár folyamán látványosan lelassult. Ennek oka, hogy Harald Bartol, a Gilera technikai igazgatója bejelentette, az évad végén elhagyja az olasz márkát, és az így kialakult csapaton belüli viszályok miatt a Gilera megfeledkezett Poggiali motorjának fejlesztéséről. Vincent azonnal kihasználta riválisa gyengélkedését, a portugáliai és a brazil esőben is gyorsabb volt nála, és Estorilban vissza is vette a tabella első helyét.
Az utolsó négy futamra már az Aprilia is átértékelte a Vincent-hoz fűződő viszonyát. A gyári segítség azonban nem mindig volt a francia hasznára: a Csendes-óceáni GP-n a kipufogórendszer hibája miatt elvesztette a második helyét és csak 15. lett, Ausztráliában pedig az új henger erőtlensége miatt meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Ennek következtében az Ausztráliában szintén kockáztató Poggiali a szezonbeli negyedik győzelmével újra nyílttá tette a vb-cím sorsát.
Az utolsó, a Valenciai GP előtt mindössze nyolc pont volt a két vetélytárs között a különbség. A végjátékban azonban megérdemelten nyert a jobbik. Vincent lemondott a győzelemről Pedrosa javára, és nyugodtan, a saját tempóját motorozva megszerezte az ezüstöt, míg Poggiali, akinek mindenáron győznie kellett volna, nagyon idegesen húzta a gázt, és hibái miatt csak hetedik lett. Vincent tehát elsősorban higgadtságának és kiegyensúlyozottságának (mind a 16 vb-futamon pontot szerzett) köszönheti, hogy őt koronázták az első 125-ös francia világbajnokká!

Két magyar pilóta, dupla esély

Magyarországon sajnos még mindig nem kezelik megfelelő módon a motorkerékpározást. Ez annak ellenére nagyon sajnálatos, hogy a gyorsaságizóink ott vannak az elitben. Csak egy adat: a világ országainak 93 százaléka – köztük a két legnépesebb, India és Kína – nem képviseltette magát a gyorsasági motoros vb-n, míg az alig tízmilliós hazánk két pilótát is adott a 2002-es Grand Prix-nek. És ugyan sem a 21 éves Talmácsi Gábor, sem a 17 esztendős Tóth Imre nem szólhatott bele még az összetett első tíz helyébe sem, mégis sikerről lehet beszámolni. Elsősorban Talmácsi Gábor, vagy ahogyan minden magyar motoros ismeri, Talma révén: a pilóta teljesítményével annak ellenére elégedettek lehetünk, hogy az idén kevesebb pontot gyűjtött, mint tavaly. A fiatal tehetség 2001-ben hat pontszerző helyének köszönhetően 34 egységet szerzett, és 18. lett, az idén pedig csak négyszer volt pontszerző, és 20 egységgel a 22. helyen zárta a szezont. Talma mégis szenzációs volt: miután átigazolt az erőtlen Italjettől a Hondához, a Portugál és a Brazil GP-n végre megmutathatta, mire képes egy ütőképesebb motorral. Estorilban életében először vezette a vb-mezőnyt, Rio de Janeiróban pedig az utolsó méterekig az éremért csatázott! Végül a negyedik helyen intette le a kockás zászló, a szezonbeli teljesítményét azonban az a tény mutatja a legjobban, hogy Vincent távozása után a világbajnok csapat leigazolta! A hondás Tóth Imre a vb-beli debütálásakor ugyan nem lett pontszerző, ám megmutatta magát. Egy kivételével az összes futamot befejezte, kétszer is bekerült az első húszba, Szuzukában és Estorilban pedig a reflektorfényből is kijutott neki: a világ legnehezebb pályájának számító japán aszfaltcsíkon 18. lett, Portugáliában pedig a bukása előtt sokáig pontszerző helyen húzta a gázt.