Ajándék beteg gyerekeknek

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2002.12.18. 21:00
Címkék
Karácsony közeledtével a Ferencváros labdarúgói jótékonysági akcióba kezdenek. Az idén is több kórházban látogatják meg a beteg gyermekeket, és több mint háromszázezer forint értékű ajándékot osztanak szét.Az ajándékozás már ezen a héten elkezdődik, mégpedig Budapesten és Győrben.
Tovább épülnek a pályák
Budapest. Folytatódik a stadionrekonstrukciós program, ezt Gál J. Zoltán jelentette be. A kormányszóvivô hangsúlyozta: módosították a beléptetôrendszerekre vonatkozó kezességvállalást, ennek megfelelôen a hitelfelvétel a folyamatban lévô beruházások befejezésére szolgál. A sajtótájékoztatón az MTI jelentése szerint elhangzott az is, hogy az ÁPV Rt. 6.5 milliárd forintot fordít a Dunaferr Rt. likviditási helyzetének javítására. A cég értékesíti a termelési tevékenységéhez nem tartozó vagyoni eszközöket. Ezek közé sorolták többek között a Dunaferr-stadion Sportlétesítmény-kezelô és Szolgáltató Kft. tulajdonát képezô sportcélú ingatlanokat.

A Heim Pál kórházba és a Tűzoltó utcai klinikára Gera Zoltán, Lipcsei Péter, Szeiler József ügyvezető igazgató, Haáz Ferenc technikai vezető, Sowunmi Thomas, Balog Zoltán, Keller József és Kriston Attila látogat el, míg a győri Petz Aladár megyei kórház gyermekosztályán Bognár Zsolt, Szűcs Lajos és Gyepes Gábor lesz a vendég. Győrben a játékosok mellett a válogatott kézilabdázó Lőwy Dóra és a színész-rendező Rudolf Péter is részt vesz az akcióban.
Pénteken 11 órától Szkukalek Igor és Bognár Zsolt a komarnói kórházban oszt majd ajándékokat, de a program nem ér véget, hiszen szombaton Pécsett a csapat helybéli születésű labdarúgói, Tököli Attila, Gera Zoltán és Udvarácz Milán keresik fel a városi gyermekkórházat. Az ajándékosztás hétfőn folytatódik, amikor Békéscsabán Balog Zoltán lepi meg a helyi gyermekeket.
Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
4 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
12 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
29 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
47 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
55 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik