SZERZŐDÉS - Pinte Attila ügye a FIFA elé került

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2002.12.17. 21:02
Címkék
Hamarosan megoldódhat Pinte Attila kényelmetlen helyzete. Az elmúlt napokban többször is írtunk az egykori ferencvárosi kedvenc athéni vesszőfutásáról, ám úgy tűnik, most újabb fordulatot vehet, s immár jó irányba terelődhet a szlovák válogatott ügye. Pinte nyár óta játszik a görög élvonalban szereplő Panionioszban, és bár sokáig jól mentek a dolgai, sejteni lehetett, hogy a klub korábban stabil anyagi helyzete meggyengült. Éppen ezért Achilleasz Beosz, a Panioniosz mindenható ura a középpályást arra kérte, "felezzék meg” a nyáron kötött kétéves megállapodást, ráadásul a fizetését is jelentősen csökkenteni akarta. Pinte ebbe persze nem egyezett bele, s menedzsere, Juraj Venglos pedig a FIFA elé vitte az ügyet. Nos, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kedden tárgyalta az esetet (ezzel egy időben az őszi szlovák–angol Eb-selejtezőt megelőző lövöldözéssel és rasszista megnyilvánulásokkal is foglalkozott a testület), és bár döntés egyelőre nem született, bizonyos, hogy a játékos vasárnap hazautazhat Szlovákiába. Elvileg ugyan december 28-án jelentkeznie kell majd a Panioniosznál, ám a menedzser szerint addigra a FIFA hozzájárulásával már új csapatot kereshet magának.A Panioniosz nagy bajban van. A klub anyagi válságát, úgy tetszik, még Beosz elnök sem tudja kezelni. Jellemző, hogy a piros-kék csapat nyáron igazolt légiósainak – közéjük tartozik Pinte is – még mindig nem készült el a munkavállalási engedélyük. Éppen a minap igazoltatták egyébként a szlovákiai labdarúgót, aki csak azért úszta meg az előállítást, mert az intézkedő rendőr fanatikus Panioniosz-drukker volt, és természetesen felismerte Pinte Attilát, majd tovább is engedte…
Legfrissebb hírek

Ligue 1: otthon tartotta a három pontot a Lille, továbbra is esélyes a BL-szereplésre

Francia labdarúgás
10 perce

PL: az Arsenal a kiesés szélére sodorta az Ipswichet, még nem bajnok a Liverpool

Angol labdarúgás
11 perce

NB II: Kolorcity Kazincbarcika SC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
13 perce

NB II: a 25. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
15 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Opus Tigáz Tatabánya

Labdarúgó NB II
18 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
19 perce

NB II: Szentlőrinc–Budapest Honvéd

Labdarúgó NB II
19 perce

NB II: Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
21 perce
Ezek is érdekelhetik