Ronaldo visszafoglalta a labdarúgóvilág trónusát

Az év elején nagyon kevés jel utalt arra, hogy 2002 végén ismét Ronaldót ünnepli majd a futballvilág.
"Nagyon nehéz és hosszú időszakon jutottam túl. Minden olyan pillanat nagyon kemény, amikor az ember szembesül sérülése súlyosságával, illetve azzal, hogy menynyit kell kihagynia. Különösen a második térdsérülésemet követően voltam elkeseredett, mert tudtam, ugyanazt a procedúrát kell még egyszer végigcsinálnom. De felvettem a harcot és a végén én nyertem. Tudom, voltak olyan orvosok, akik azt jósolták, ez a térdsérülés véget vet a pályafutásomnak, én azonban sohasem gondoltam arra, hogy többé nem futballozhatok. Meggyőződésem volt, hogy visszatérek. A családom, a gyógytornászaim és az orvosaim segítettek a talpra állásban. Az is fontos volt, hogy a sérülésem alatt lettem először apa. A fiam, Ronald születése adta meg a többleterőt ahhoz, hogy ezt a tortúrát kibírjam. Már nem félek a súlyos sérülésektől, ha futballozok, akkor azt tiszta fejjel teszem.”

A sok szenvedés után elkezdődött a hódítás

A tavasszal pedig eljött az a pillanat, amelyre nagyon várt: újra tétmeccsen léphetett pályára.
"Hihetetlen akaraterő dolgozott bennem, és nagyon boldog voltam, amikor újra szerepet kaptam az Interben. Röviddel utána pedig a válogatottban is… Óriási élmény volt mindkettő! Számomra semmi sem jelentett túl nagy megterhelést, ha a karrierem folytatásáról volt szó. Tudtam, hogy sokat kell szenvednem, mielőtt újra pályára léphetek, de nem foglalkoztam a kínokkal. Én nemcsak játszom a futballt, hanem abban is élek. És a visszatérésemet követő nagy felhajtás sem zavart, mert azt megszoktam. Ez része az életemnek, a foglalkozásomnak. Tudom, hogy az emberek szeretnek, én pedig nagyon élvezem ezt a helyzetet. A szeretet mutatja, hogy futballistaként és emberként is jól végzem a feladataimat.”
A hosszú kihagyása, a jelentős meccshiánya és a nem éppen kiváló fizikai állapota dacára Luiz Felipe Scolari elvitte őt a világbajnokságra, és nem bánta meg a tettét. Ronaldo nyolc góllal elévülhetetlen érdemeket szerzett a selecao ötödik világbajnoki címében.
"Csodálatos élményeknek lehettem részese Ázsiában. Nagyon megérintett, hogy láthattam, hány embert sikerült boldoggá tenni az aranyéremmel. Világbajnok akartam lenni, álmodtam erről a címről, és végül elértem a célom. Már hónapokkal a torna előtt a szemem előtt lebegett a Világkupa, és folyamatosan arra gondoltam, milyen nagyszerű lesz, amikor a kezembe vehetem. Felemelhettem a labdarúgás legfontosabb trófeáját, és emiatt hihetetlenül hálás vagyok a sorsnak. Nyolc évvel ezelőtt is nagyon boldog voltam, de higgyék el, teljesen más érzés cserejátékosként, illetve meghatározó emberként világbajnoki címet nyerni. De szeretném leszögezni, hogy ezt a világbajnokságot nem Ronaldo, de még csak nem is a Rivaldo, Ronaldinho, Ronaldo trió nyerte meg, hanem Brazília. Egy olyan brazil csapat, amelyik csodálatos futballt játszott, és a pályán, valamint azon kívül is tökéletes összhangban működött. Egy pillanatig sem jutottak eszembe a franciaországi világbajnokságon lezajlott események. Tudom, hogy az 1998-as döntő előtti órákról hihetetlen történetek keringtek a levegőben, de azokat már elfelejtettem. Pozitívan gondolkozó ember vagyok, nem jelentettek terhet számomra a szóbeszédek. Attól pedig egyáltalán nem tartottam, hogy a négy évvel ezelőtti események Ázsiában is megismétlődhettek volna.”

Megváltást jelentett, hogy az Interből a Realba ment

A torna után szomorúbb napok következtek, az ünnepelt hősnek vissza kellett térnie az őt két éven keresztül gyógyíttató Internazionaléhoz.
"Mélyen le vagyok törve, hogy a nyári klubcserémről mindenki öszszevissza nyilatkozott, és úgy elmérgesedett az ügy, hogy rendőri védelemre is szükségem volt Milánóban. Pedig az én álláspontom végig egyértelmű volt. A világbajnokság előtt kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó együtt dolgozni Cúperrel, aki emberként és futballistaként is el akart lehetetleníteni. A klasszikus »vagy én, vagy ő« esete állt elő. Kicsit meglepett, hogy Moratti elnök úr, aki tisztában volt a helyzettel, az edzőt választotta, annak ellenére, hogy a játékosok több mint fele inkább mellettem állt. Nem tehettem mást, el kellett jönnöm, de hangsúlyozom, nem az én hibám volt, hogy így alakult. Nagy szerelem volt, csúnyán ért véget… S hogy hálátlanul otthagytam volna a csapatot, amely hosszú gyógykezelésem idején kitartott mellettem? Álljon meg a menet! Nem a tengerparton és nem is otthon a nappaliban sérültem meg, hanem a pályán, az Internazionale mezében! Szerintem egy igazi nagy csapatnak kötelessége gondoskodnia nehéz helyzetbe került játékosáról, úgyhogy nem értem, miért kellene, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen.”
A szinte az egész nyarat átívelő tárgyalások végül eredményre vezettek, így korunk nagy hőse Olaszországból Spanyolországba költözhetett, és magára ölthette a Real Madrid mezét – mi több, első mérkőzésén rögtön két gólt szerzett.
"Hosszú tárgyalásokra volt szükség, elég feszült is voltam azokban a hetekben, de egy pillanatra sem tört meg a hitem, én végig biztos voltam abban, hogy sikerül a Realba szerződnöm. Életem nagy álma volt, hogy a világ legjobb klubjában futballozzak. Ha valahol, hát itt aztán nem csupán gyakorolja a mesterségét egy futballista, hanem élvezi is a játékot. Kell-e magyarázni, mit jelent ez egy brazil számára? Az elnök, a szurkolók, a játékosok mindannyian tárt karokkal fogadtak, bármi mást is írtak erről a lapok. Nem kell azt hinni, hogy az úgynevezett világsztárok nem férnek meg egy öltözőben, sőt! Eddig nem tapasztaltam mást, mint hogy mindenki alázatosan végzi az edzésmunkát, s ha kell, ha a csapat érdeke azt kívánja, beéri a kispaddal is. Én sem vagyok kivétel. A legjobb persze itt is az, amikor a pályán tehetek a csapatért, hiszen jobbról, balról, hátulról, elölről, mindenhonnan »aranylabdákkal« tömnek a srácok. Más kérdés, hogy ilyen kiszolgálás mellett nem számíthatok könyörületre, ha elrontok egy gólhelyzetet…”
A Real Madridban hétről hétre együtt játszhat a francia Zinedine Zidane-nal, aki ugyan az 1998-as világbajnokság döntőjében fejelt két góljával elvette az életkedvét, mégis az egyik legkedvesebb csapattársának számít manapság.
"Sohasem felejtem el neki, hogy amikor szétszabdalt lábbal feküdtem Párizsban, és mélyebben talán nem is lehettem volna, ő volt az egyetlen, aki repülőre ült, hogy meglátogasson, és kitartásra biztasson. Pedig semmi köze sem volt hozzám, hisz mindig ellenfelek voltunk. Csak az igazán nagy emberek cselekednek így! E gesztusától függetlenül régóta készültem arra, hogy egy csapatban játszhassak vele. Zseniális labdarúgó, aki egy-egy mozdulattal képes eldönteni mérkőzéseket, aki egymaga kiteszi egy csapat nyolcvan százalékát. Kiváló labdarúgó, akit nagyon szeretek, és akinek kezében szívesen láttam volna minden idei díjat… ha nem lettem volna én is ilyen jó!”

Már utcát is elneveztek az újjáéledő csatárról


A Realnál tehát megtalálta a boldogságot, Világkupát nyert, majd az év végén szinte minden létező fórumon az első helyen végzett. Övé lett az Onze Mondial, a World Soccer, a France Football díja, és a szövetségi kapitányok is őt választották meg 2002 legjobb játékosának. A díjak közül talán az Aranylabda áll a szívéhez legközelebb.
"Az Aranylabdát a családomnak, a csapattársaimnak, a barátaimnak és Gérard Saillant-nak (ő műtötte Ronaldo térdét – a szerk.) ajánlom. Nem olyan régen tértem vissza a pályára, de előtte sem adtam fel a reményt. Mindig küzdöttem, azt hiszem, ezért megérdemeltem ezt az elismerést. Különleges élmény számomra ez a siker, kicsit többet jelent a mostani Aranylabda, mint az első. Talán azért, mert tudom, min mentem keresztül a két diadal között. Ettől függetlenül azt hiszem, Roberto Carlos is ugyanúgy megérdemelte volna az Aranylabdát, mint én, mert nagyszerű idénye volt neki is. Mindent megnyert, a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát, a Világkupát és a világbajnoki címet. Kitűnő futballista. Ugyanakkor Kahn és Ballack is rászolgált volna az elismerésre. Azt gondolom, egy kapusnak nagyon nehéz dolga van egy ilyen szavazáson, míg Ballack nem játszhatott a világbajnoki döntőben. De nekem is hihetetlen évem volt, tele rengeteg élménynyel, szenvedéssel, váratlan fordulattal. Szerencsére most úgy tűnik, nagyszerű véget érhet a történet. Egészséges vagyok, sikeres vagyok és újra futballozhatok. Erről az egészről filmet lehet forgatni vagy könyvet lehet írni.”
Biztosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb ez is megtörténik. Addig is, érjük be azzal, hogy Rio de Janieróban már elneveztek egy utcát Ronaldóról.
"Erre nagyon büszke vagyok, pláne, hogy azt az utcát keresztelték át a kedvemért, ahol életemben először rúgtam labdába, ahol ma is ott áll az a ház, amelyikben a gyermekkoromat töltöttem. Legalább nincs nehéz dolguk azoknak, akik írni akarnak nekem. Ronaldo, Ronaldo utca, Rio!”