Karácsony sztárokkal

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2002.12.16. 21:05
Címkék
Verebes József megnézheti, hogy ma mit tudnak a hajdani játékosai
Verebes József megnézheti, hogy ma mit tudnak a hajdani játékosai
Verebes József megnézheti, hogy ma mit tudnak a hajdani játékosai
Verebes József megnézheti, hogy ma mit tudnak a hajdani játékosai
Verebes József megnézheti, hogy ma mit tudnak a hajdani játékosai
Verebes József megnézheti, hogy ma mit tudnak a hajdani játékosai
Minden helyszínen nagy sikert hozott eddig a Magyar Labdarúgóliga által szervezett futballkarácsony, és nyilván így lesz ez az idén is, egészen pontosan december 19-én a győri egyetemi sportcsarnokban.
"Kétezernél több néző fér a csarnokba, és a jelek szerint tele lesz – mondta Pintér Imre, az egyetemi csarnokot üzemeltető kft. ügyvezetője. – Igyekeztünk olyan többórás, színvonalas, szurkolókat csalogató programot összeállítani, amely garantálhatja a kellemes hangulatot. A játék és a díjak átadása után két labdarúgó-mérkőzésen lépnek pályára a korábbi és a mai kedvencek.”
A műsor 17 órakor kezdődik, majd 19 órától a futballé a főszerep. Először az MLL válogatottja méri össze tudását Győr-Moson-Sopron megye együttesével. Az MLL színeiben Bagoly Gábor, Kiss György (Dunaferr), Stark Péter, Kardos Ernő (Győri ETO), Zavadszky Gábor, Hajdu Attila (MTK Hungária), Tokody Tibor, Németh Tamás (Újpest), Molnár Balázs, Csóka Zsolt (ZTE), Gyepes Gábor, Szűcs Lajos (FTC) lép pályára. A Ferencvárosból Gera Zoltán és Tököli Attila csak a díjátadáson lesz jelen, Tököli ugyanis csütörtökön veszi át a gólkirályi címért járó elismerést.
A megyei együttes profikból és amatőrökből áll. A profiknál Sebők Zsolt (Győri ETO), Csiszár Ákos (Matáv Sopron), Füzi Ákos (MTK Hungária), Herczeg Miklós (Győri ETO), Ferenczi István (MTK Hungária), Korsós Attila (Videoton) és nagy valószínűséggel Korsós György (Sturm Graz) szerepel, az amatőrök stábját pedig kapuvári, mosonmagyaróvári, petőházi és gyirmóti labadarúgók alkotják.
Verebes József irányításával újra láthatják a szurkolók a nyolcvanas évek győri sikercsapatát többek között Hannich Péterrel, Szentes Lázárral, Preszeller Tamással, Hajszán Gyulával, Szabó Ottóval. Az ellenfél az MLL öregfiúkgárdája lesz.
Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
6 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
14 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
31 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
49 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
57 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik