A duplák és az ikrek jegyében

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.12.16. 21:53
Címkék
A lelátón több százan, odalent, a szőnyeg szélén százan – nagyjából így lehetne jellemezni a szumósok százhalombattai országos bajnokságát. Azt a versenyt, amely a kettős győzelmek jegyében zajlott le. Beszámolónkat kezdjük azzal, hogy a hölgyeknél Kálló Gyöngyi a plusz 80 kilogrammos és a nyílt kategóriában sem talált legyőzőre. Persze, a leányfalui leány nemcsak ezért, hanem az egész évben nyújtott teljesítményéért (a csúcs a lengyelországi világbajnokságon begyűjtött bronzérem volt) cserébe kapta meg a viadal végén az esztendő legjobb női sportolójának járó díjat. Visszatérve az ob-ra: mínusz 65 kg-ban Németh Melinda, egy súlycsoporttal feljebb (mínusz 80 kg) Németh Beáta bizonyult verhetetlennek. Közös vonás még bennük, hogy mindketten az Érdi Spartacus szumósai, valamint az, hogy ikrek.A férfiaknál is akadt duplázó: a nehézsúlyban, illetve a nyílt kategóriában, ahogy az egy vb-bronzérmeshez illik, Tóth Barna mindenkinél erősebb volt. A mínusz 115 kilogrammosok vetélkedése végén Major Gyula vehette át a győztesnek járó kupát – naná, hogy ő is világbajnoki harmadik helyezéssel büszkélkedhet. A Lengyelországból ezüsttel hazatérő Kismóni János viszont nem bizonyíthatott Százhalombattán (mivel birkózik, s a német csapatbajnokságon volt jelenése), ezt használta ki elsőként Fekete Zoltán. Kismóni azért vigasztalódhatott: a fiúknál őt illette meg az év legjobbja cím.Közben a közgyűlésen kiderült, a 2004-es kontinensviadalnak (amelyet már korábban Magyarországnak ítéltek) minden bizonnyal Budapest adhat majd otthont.
Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
24 perce

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
1 órája

Gruber Zsombort választották július és augusztus legjobb játékosának az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Most sem jutottak ki a vb-re, menesztették a venezuelai kapitányt

Foci vb 2026
1 órája

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
2 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2 órája

A Real Madrid idén sem vesz részt az Aranylabda-gálán – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik