Erősítenék a bal szárnyat

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2002.12.14. 21:31
Címkék
A szakmai és gazdasági évzárót már megtartották Újpesten. A lila-fehérek vezetői és szakemberei péntek éjszakáig tárgyaltak a csapat őszi teljesítményéről és a klub anyagi helyzetéről. Az építő jellegű vitáktól sem mentes egyeztetés után a résztvevők úgy állhattak fel az asztaltól, hogy egy sikeres tárgyalás van mögöttük.
Dejan Poljakovic nem tudott nyerôember lenni a liláknál, így alighanem távoznia kell
Dejan Poljakovic nem tudott nyerôember lenni a liláknál, így alighanem távoznia kell
Dejan Poljakovic nem tudott nyerôember lenni a liláknál, így alighanem távoznia kell
Dejan Poljakovic nem tudott nyerôember lenni a liláknál, így alighanem távoznia kell
Dejan Poljakovic nem tudott nyerôember lenni a liláknál, így alighanem távoznia kell
Dejan Poljakovic nem tudott nyerôember lenni a liláknál, így alighanem távoznia kell
–Minden szempontból hasznos volt az egyeztetés –mondta Bodnár István, az Újpest ügyvezetőigazgató-helyettese. – Szakmailag és gazdaságilag is lezártuk az őszt. Szóba kerültek személyi kérdések is, hiszen voltak pozitív és negatív szereplői is a mögöttünk álló időszaknak. Megbeszéltük, hogyan frissíthető fel a keretünk, miként érhető el még jobb eredmény, és pontosan összeállítottuk a felkészülési programot is.
–Kik távozhatnak a télen?
–Ezt egyelőre nem szeretném közzétenni, mivel az érintett játékosokkal január hatodikán közöljük a döntésünket. Az biztos, hogy három labdarúgótól válunk meg. Ôket eladjunk vagy kölcsönbe engedjük el. Szeretnénk problémamentesen elbúcsúzni az érintettektől.
–Arról hallani, Lubos Kozel, Lerant Péter és Dejan Poljakovic igazolhat máshova…
–Engedje meg, hogy erre diplomatikus választ adjak: sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom az értesülést.
–Akkor maradjunk ennyiben… Az viszont már kitudódott, hogy a dunaújvárosi Kiss Györggyel szeretnék megerősíteni a keretet. Hogy állnak a tárgyalások?
–Vele és egy másik bal oldalon bevethető labdarúgóval hétfőn kezdődnek az érdemi egyeztetések. Kisst mindenképpen szeretnénk szerződtetni, rajta kívül még egy olyan labdarúgó szerepel a kívánságlistánkon, aki a bal oldalon védekező középpályásként, illetve hátvédként is szerepeltethető. Ha tudunk erősíteni, és a felkészülésünk is sikerül, nyugodtan álmodozhatunk majd egy nemzetközi szereplést jelentő helyezésről. A télen amúgy húsz edzőmeccset játszunk majd.
–A másik izgalmas kérdés: mikor egyezhetnek meg az új befektetővel?
–Szűkül a kör. Úgy tűnik, az angol érdekeltségű csoporttal véget érnek a megbeszélések. Ôk ugyanis nagyon gyorsan szeretnének hasznot húzni, ez pedig, mindannyian tudjuk, a magyar futballban szinte lehetetlen. Nekünk hosszú távú terveink vannak, nem pillanatnyi problémáinkra keresünk megoldást. Azt szeretnénk elérni, hogy nemzetközileg is jegyzett csapat legyen az Újpest. Tudom, ez egyelőre távolabbi tervnek tűnik, de mi hiszünk benne, hogy sikerülhet megvalósítani. Ezért tűnik bíztatónak az amerikai céggel zajló egyeztetés. A tengerentúliakkal három évre szóló programot dolgozhatunk ki, ez idő alatt pedig lehet nagyot alkotni.
–Ezek szerint nem szponzor lesz a kiszemelt cég, hanem tulajdonrészt vásárol a csapatot működtető kft. egyik tulajdonosként számontartott részvénytársaságban. Még az is lehet, hogy többségi tulajdonosok lesznek az amerikaiak?
–Nem támogatót keresünk, az biztos. Az, hogy mekkora tulajdonrészt vesznek meg a tárgyalópartnereink a Viola Ball Rt.-ből, januárra kiderül.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik