Az egyszemélyes védelem

"Az emberiség története során még sohasem köszönhettek ily sokan ily sokat ily keveseknek” – mondotta Winston Churchill az Angliát megmentő vadászpilótákról, akik felvették a harcot a szigetország felé tartó német bombázókkal a második világháborúban. No most ezt a híres szöveget kissé fura épp egy germánnal kapcsolatban idézni, ám nincs mit tenni, német szájból nem hangzott el hasonló bölcsesség – ugyanakkor a churchilli idézet kissé átformázva tökéletesen illik Oliver Kahnra. A futball története során még sohasem köszönhetett egy csapat – s vele egy náció – ily sokat egyetlen embernek.
Játsszék akár a német válogatottban, akár a Bayern Münchenben, Kahn emblematikus figura. Valószínűtlenül sokat bízhat rá egy edző, amikor a védekezés rendszerét építi, reflexei ugyanis kivételesek, vakmerősége egyenesen félelmet keltő, hiszen a hárítás érdekében a legbizarrabb vetődéseket is elvállalja. A "Kämpfen, Deutschland, kämpfen!” ("Harcolj, Németország, harcolj!”) szurkolói buzdítás megtestesítője, gyémántkemény arcélekkel. Amikor a Bayern Madridban megkapta a második gólt az idei BL-elődöntő hajrájában, Kahn nem reklamált, hanem odarohant a Raúl-féle labdaszerzésnél arcba vágott Linkéhez, és elkezdte rángatni a füvön fekvő hátvédet, hogy erre nincs idő, még van néhány perc, meg lehet szerezni a hosszabbítást jelentő gólt. Hihetetlen jelenet volt…
Ennél már csak azok a jelenetek voltak hihetetlenebbek, amelyek során Oliver a fizika törvényeit meghazudtolva nyomta-rúgta-ütötte ki a labdákat a Távol-Keleten. Se közel, se távol nem láttunk az övéhez hasonló produkciót. Tán a vb-k történetében is nehéz ennyire magas szintű kapusteljesítményt találni. Goycoechea két büntetőpárbajt hozott Argentínának 1990-ben, ám szakmai szemmel a sarkok eltalálását aligha tarthatjuk a kapusjáték csimborasszójának. Hanem Kahn produkciója… A döntőig hat meccsen egyetlen gólt kapott, azt is a sérülések miatti hosszabbításban rúgta neki Robbie Keane, saccra másfél méterről, s ott sem volt teljesen esélytelen a hárításra.
És amikor Kahnról mint Aranylabdára érdemes jelöltről beszélünk – ne feledjük, a vb legjobbjának járó kitüntetést már megkapta –, mindenképpen meg kell említenünk, hogy a bravúrokon túlmenően a védők irányítása, az öltözőbeli vezérszerep is fontos kvalitásai közé tartozik. A német szövetségi kapitánnyal, Rudi Völlerrel senki sem vitatkozott, amikor arról beszélt, hogy "Oliver jelenleg a világ legjobb kapusa, ehhez kétség sem férhet. Csapatunkban legalább annyira fontos szerep az övé, mint a franciáknál Zidane-é, vagy a braziloknál Rivaldóé és Ronaldóé.”
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy az imént említett két zseni nem "rúgja-e el” Kahn elől az Aranylabdát. Elvégre Rivaldo volt az, aki a döntő 67. percében lőtt, Kahn pedig a fogható labdát épp Ronaldo elé tolta egy igen suta, bizonytalan mozdulattal, s attól fogva nem volt kérdés, ki lesz a világbajnok. Az Úr adta, az Úr vette el. Kahn bevitte a döntőbe a németeket, aztán a hetedik meccsen elkövette az első hibáját – és így odalett az az álom, amely csak nagyon kevesek számára szokott valósággá válni. Hogy kivételes nyári produkcióját lerontja-e a Bayern őszi BL-hasalása (továbbá Oliver diszkós kilengése), majd a voksolók eldöntik. A futball mint sport már úgyis határozott: egy világbajnokságot azért mégsem lehet megnyerni a saját gólvonalról.