Az Aranylabdára pályáznak: Ballack

Dino Zoff, az olasz válogatott egykori szövetségi kapitánya néhány héttel a világbajnokság előtt a Kicker című német szaklapban írta le ezeket a gondolatokat, és mint később kiderült, állítása valóra vált. Ballack valóban a világbajnokság egyik sztárja lett. A német válogatott középpályása hat mérkőzésen lépett pályára a tornán, három gólt szerzett, ráadásul kettő sorsdöntőnek bizonyult.
Az Egyesült Államok elleni negyeddöntőig "takarék lángon” égett, semmi extrát sem tett hozzá a Nationalelf produkciójához – a Szaúd-Arábia ellen szerzett találatát ne soroljuk ebbe a kategóriába –, attól kezdve viszont a döntőig zseniális Oliver Kahn mellett elsősorban róla szólt a torna. Az amerikaiak ellen egy fejessel, az elődöntőben, Dél-Koreával szemben pedig egy lövéssel juttatta tovább a németeket, élete lehetőségéről azonban lemaradt. A fináléba jutásért vívott meccsen a 71. percben a saját térfelén szabálytalankodott az előretörő Liu Csun Szóval szemben, sárga lapot kapott érte, az egyenes kieséses szakaszban már a másodikat, így szurkolóként lehetett ott a jokohamai döntőben. A főtáblát három 1–0-s sikerrel letudó Nationalelf pedig nélküle tehetetlen volt Ronaldóval és kompániájával szemben.
Ekkor véglegessé vált, hogy a 2002-es év végképp ezüstkorszakként vonul be Ballack pályafutásába. A támadó és védekező középpályásként (érdekesség, hogy utóbbi posztot jobban kedveli) is használható játékos ebben az esztendőben a második legfényesebb medálból nem kevesebb, mint négyet gyűjtött be.
Ezüst a Bundesligában, a Német Kupában, a Bajnokok Ligájában és a világbajnokságon. Akadt, ahol sok hiányzott az aranyhoz (így a vb-n és a hazai kupában), viszont akadt, ahol csak nüanszokon múlt a végső siker.

A BL döntőjéről elég csak az utolsó perceket felidézni. A Real Madrid 2–1-es vezetéssel vágott neki a hajrának, ám a Bayer Leverkusen a német csapatokra jellemző módon nem adta fel, és megszállta a királyi gárda térfelét. A madridiak kapujában azonban Iker Casillas élete egyik legjobb formáját hozta, és csak a sérülések miatti hosszabbításban bemutatott három "földöntúli” védésével megfosztotta Ballackot és társait a világraszóló – ez nem túlzás, a Bayer úgy lehetett volna BL-győztes, hogy német bajnok még sohasem volt! – diadaltól.
A Bundesligában pedig lassan hozzászokhatunk, hogy ha ezüst, akkor Bayer Leverkusen. Ráadásul a koreográfia is szinte mindig ugyanaz: a csapat az évad közben szép futballt játszik, olykor utcahosszal vezeti a tabellát, majd a hajrára összeomlik, és maga elé engedi az egyik vetélytársát.
Pedig az egykori NDK-ban született Ballack Bundesliga-karrierje nem úgy kezdődött, hogy egyszer majd ezüstgyűjtőként híresül el. Első élvonalbeli idényében rögvest bajnoki címet szerzett az akkor újonc Kaiserslauternnel, ám a folytatás elmaradt. A következő szezonban jobbára csak kispadozott, Otto Rehhagel vezetőedzővel a közös hang ugyan megvolt, ám elképzeléseik eltértek arra vonatkozóan, hogy mi is Ballack igazi pozíciója… A rengeteg "padozás” dacára 1999-ben bemutatkozhatott a válogatottban, több okból is emlékezetes körülmények között. Az első alkalomra mindig emlékszik az ember (pláne akkor, ha nem járja végig a korosztályos válogatottakat), úgy meg különösen, ha a találkozó során elromlik a stadion világítása, ráadásul csapata otthon kap ki 1–0-ra Skóciától…
A Bayerhez tehát már válogatottként igazolt, a Bayern Münchenhez pedig már igazi világsztárként. A bajor együttesben bevallottan neki szánják a Stefan Effenberg távozásával elárvult karmesteri pálcát, és hősünk azt eddig megbízhatóan forgatja. A Bayern a bajnokságban és a Német Kupában is jó úton halad a végső győzelem felé, a BL-től ugyan csúfos körülmények között, nyeretlenül búcsút vett, ám ha a két hazai sorozatot sikerül "behúznia” az alakulatnak, Ballack 2003-ban kétszer annyi trófeát tehet a vitrinjébe, mint eddigi pályafutása során összesen.