Kritikus a Lazio helyzete

M. T.M. T.
Vágólapra másolva!
2002.12.09. 21:52
Címkék
Nem lehet azt mondani, hogy a Lazio befektetői különösebben örültek volna az Inter elleni szombat esti rangadón elért döntetlennek: a 30-s vezetésről kialakult 33-as eredmény és az első hely elvesztése miatt a milánói tőzsdén a hétfői nyitáskor csaknem öt és fél százalékot esett a részvények árfolyama.
Szintén a római kékekkel kapcsolatos hír, hogy hétfőn közgyűlést tartottak a klubnál, amelyen elfogadták, hogy június 30-i állapot szerint 103 millió euró (mintegy 25 milliárd forint) volt a klub tartozása. Ezzel egyidejűleg a részvényesek arról is határoztak, hogy hamarosan 70-80 millió euróval megemelik az egyesület törzstőkéjét. "Kritikus a helyzetünk, sürgősen találnunk kell valamilyen megoldást” – jelentette ki Sergio Cragnotti, a Lazio elnöke, aki ezzel egyértelműen arra utalt, hogy meg kellene gyorsítani az egyesület eladását célzó tárgyalásokat.Az olasz szövetség fegyelmi bizottsága másodfokon háromról két mérkőzésre csökkentette a cagliari stadion betiltását. Mint ismeretes, a Sant'Eliát azért kell elhagynia a szárd együttesnek, mert a Cagliari–Messina találkozón egy hazai szurkoló berohant a pályára, és leütötte Emanuele Manittát, a vendégek kapusát.Rablók jártak Francesco Guidolinnak, a Bologna edzőjének a házában. Vasárnap este – miközben Guidolin a Chievo elleni találkozón vezette csapatát – bűnözők törtek be a villába, ahonnan 50 ezer euró értékben vittek el aranyékszert, készpénzt, valamint két speciális versenykerékpárt.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
46 perce

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
49 perce

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
1 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
1 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
1 órája

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Egyetemi világjátékok: magyar ezüst vívásban, bronz ritmikus gimnasztikában

Egyéb egyéni
2 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik