Mészöly Géza garanciát kér a szerződéshez

Senki se csodálkozzon, ha a közeljövőben apróhirdetés jelenik majd meg a különböző napilapokban, arra biztatván a jó népet, hogy tessék emberek, itt a nagy lehetőség, ki akar a Vasas edzője lenni. Az elmúlt hónapokban tulajdonképpen egy sikeres varró-, vagy főzőtanfolyam elvégzése is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy valaki a korábbi hatszoros bajnok, világhírű trénerek sokaságát foglalkoztató angyalföldi klub kispadjára ülhessen. Ám, ha hiszik, ha nem, még mindig van olyan magyar szakember, aki ezek után is arról álmodozik, hogy a Vasas edzője legyen. Mészöly Gézáról van szó, aki gyerekkorában piros-kék zászlót lengetett a Népstadion felső karéjában, majd piros-kék dresszben rohangálta végig az ifjúságát. A Vasashoz fűződő szerelem még ma is erős, olyanynyira, hogy a zűrzavaros állapot, a kilátástalan jövőkép, a káosz ellenére is igent mondana a felkérésre.
Igent mondana, ha…
És akkor rögtön áruljunk is el egy titkot. Történt, hogy Mészöly Gézát tárgyalásra hívták. Nem volt ez hivatalos aktus, inkább afféle puhatolózó megbeszélés, ám a dátum annál figyelemreméltóbb: Iványi Károly, a Vasas labdarúgócsapatának ügyvezetője Mészöly Gézának, a REAC edzőjének három nappal a Vasas–REAC bajnoki találkozó előtt tett ajánlatot…
Az a meccs 0–0 lett, a támadók olyanok voltak, mint a tárgyaló felek. Eredménytelenek.
Mészöly Géza jól érzi magát a REAC-nál, sokra tartja Forgács József klubelnök és Kutasi Róbert klubigazgató segítségét, támogatását, valamint a csapat hozzáállását. A REAC-nál minden megvan: nyugalom, biztonság, siker (az ötödik helyen állnak, három pontra a feljutó helytől, héttel megelőzve a Vasast…), ám a fiatalember fejében továbbra is ott motoszkál: mi lenne, ha újra hívná őt az angyalföldi egylet?
– Most már beszélhet arról a tárgyalásról, amit a Vasassal folytatott. Olyankor keresték meg, amikor éppen az angyalföldi csapat ellen készítette fel a REAC-ot.
– Hát igen, egészen furcsán éreztem magam. Edzettünk, dolgoztunk rendesen a fiúkkal, készültünk a hét végi Fáy utcai fellépésre, amikor felhívott Iványi Károly, és találkozót kért tőlem. Bevallom, jólesett, hogy ismét gondoltak rám, mert ez korábban is megtörtént már, de soha nem sikerült visszatérnem nevelőegyesületemhez. Szóval találkoztunk, és Iványi úr akkor azt kérdezte tőlem, hogy a bajnokság végén, december elsejétől elvállalnám-e a vezetőedzői posztot. Nem volt egyszerű a szituáció, hiszen pár nappal később ellenfélként kellett megjelennem az Illovszky-stadionban. Gondolkodási időt kértem.
– Amíg gondolkodott, újabb edzőcsere történt, hiszen kinevezték Szepessy Lászlót.
– Ezen megdöbbentem, nekem ugyanis Iványi Károly azt mondta, a hátralévő mérkőzéseken, bármi történik, Haász Sándor és Szapor Gábor irányítja a csapatot, aztán az idény végén jöhetek én. Na most képzelheti, hogy ezek a dolgok is elgondolkodtattak, jóllehet, nekem, történt, ami történt, továbbra is az az álmom, hogy a Vasast irányítsam. Csakhogy ehhez sok mindent meg kellene változtatni a Fáy utcában.
– Ezzel a mondattal gyaníthatóan senki sem vitatkozik…
– Én azt látom, hogy összefogás helyett acsarkodás zajlik, a csapatot nem egyfelé húzzák, hanem szanaszét, és ha már szegény Illovszky Rudi bácsi is felemeli a szavát, akkor nagyon nagy lehet a baj. Engem egyébként azóta nem kerestek, ám ha ismét megkérdeznék, elvállalom-e, akkor azt mondanám, megfelelő garanciákat kérek, anélkül nem. A garancia alatt azt értem, hogy a társadalmi elnök, Pongrácz Antal és az ügyvezető elnök, Markovits László is biztosítson a támogatásáról, mondják ki, hogy a Vasasnak van és lesz jövője, mert csak így lehet értelme az egésznek. Nem gyávaság mondatja mindezt velem, csak hát nekem valóban irigylésre méltó helyem van a REAC-nál.
– Annál a csapatnál, amely akár fel is juthat az első osztályba.
– Miért is ne? Hátrányunk nem behozhatatlan, a játékoskeretünk pedig megfelelő. Büszkén mondhatom, hogy most Potemkin Károlyt Törökországba, Nyerges Krisztiánt Belgiumba, Hungler Gábort Kispestre csábítják. A szezon végére már szépen összeállt a csapatunk, én pedig nem győzöm dicsérni Kutasi Róbertet, aki remek szakmai érzékkel szerződtette az új fiúkat és hozta össze ezt a keretet.
– A Vasassal kapcsolatban még meg kell kérdeznem, milyen volt ellenfélként a Fáy utcai stadion kispadján ülni.
– Kicsit össze voltam zavarodva, és ez már nem először történt meg velem. De a sors rendes volt velem, ha szabad ezt a kifejezést használnom, hiszen nulla–nulla lett a meccs, a csapatom nem rúgott gólt a Vasasnak. Nehogy félreértse, ezt nem én kértem a fiúktól. Amúgy egyszer, még játékosként, a Tatabánya keretének tagjaként érkeztem a Fáy utcába, és zavaromban a Vasas-öltözőbe mentem, amikor szóltak, hogy te, Géza, nem a Tatabányában játszol?
– És azt hogy élte meg, amikor az édesapját, Mészöly Kálmánt finoman szólva kitessékelték a Vasas elnökségéből?
– Amikor olvastam a hírt, nem is értettem az egészet. Lehet, hogy apu nem ment el az elnökségi ülésekre, de annyit tett ezért a klubért, hogy ne alázzák meg. Ismerem őt, és tudom, hogy már nincs benne sértődöttség, s előbb-utóbb újra feladatot vállal majd, hiszen fontos neki a Vasas. Persze ő is arra vár, hogy legyen végre rend, legyen értelme a munkának.
– Ugye azt tudja, hogy mit vágtak a papája fejéhez? Azt, hogy nem segítette a klubot, pedig közismert Orbán Viktorhoz fűződő jó viszonya.
– Sokat beszélgettünk erről, ha lett volna lehetőség, segíti a Vasast, ebben biztos vagyok. De abban is, hogy Orbán Viktort nem kellő tisztelettel fogadták Angyalföldön, és nem véletlenül fordított hátat a Fáy utcai sporttelepnek…
– Két éve edzősködik, és ahogy hallom, hamarosan meglesz a legmagasabb képesítése, a pro-licence is.
– Erre nagyon büszke vagyok. Együtt tanulhatok többek között Glázer Róberttel, Várhidi Péterrel, Bognár Györggyel és Tamási Zsolttal. Életem talán legjobb húzása volt, hogy beiratkoztam ide, Mezey György olyan dolgokra hívja fel a figyelmünket előadásról előadásra, amit én már csaknem tíz évvel ezelőtt, még Franciaországban tanultam. Tudom, hogy sokan támadják Mezeyt, de én csak dícsérhetem őt.
– Mondják majd, hogy jól helyezkedik…
– Nem érdekel, hogy mit mondanak. Egyfolytában acsarkodnak egymásra az emberek, mást sem olvasok, meg hallok, minthogy Mezey meggazdagodik a magyar futballból, és semmit sem csinál. Ez egyszerűen felháborító, ha most megakadályozzák őt abban a munkában, amit elkezdett, ha keresztbe tesznek a Bozsik-programnak, akkor valóban nem lesz jövő, nem lesz miről beszélni. Négy évig éltem Franciaországban, és tudom, micsoda különbség van a két nemzet futballkultúrája között. Mezey is pontosan tudja, ám azzal is tisztában van, hogyan lehet felzárkóznunk. Nem lehet elfelejteni, hogy a mi időnkben medicinlabdákat dobáltattak velünk, futottuk számolatlanul a köröket, a pulzusunk pedig semmit nem emelkedett az edzéseket követően. Ez más világ, itt óriási lehetőségek vannak a jövő generációja előtt.