Éger László Egerszegre tart

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.12.07. 21:13
Címkék
Zalaegerszegen az ősszel nem voltak elégedettek a csapat védekezésével, hiszen  főleg az idény második felében  elkerülhető gólokat kapott a bajnok. Éppen ezért egyre többször felmerült, hogy Urbán Flórián mellé egy megbízható középhátvédet kellene igazolni. Az előző bajnokságban legtöbbször Csóka Zsolt szerepelt Urbán mellett, nyáron viszont érkezett Igor Budisa, és Csókával felváltva kaptak lehetőséget.
Éger László (balra) ôsszel még ellenfele volt Molnár Balázsnak, ám hamarosan csapattársak lehetnek (Fotó: Németh Ferenc)

Budisának azonban a folytatásban már nem lesz lehetősége arra, hogy bizonyítson, szombati hírünk szerint ugyanis a kék-fehérek közös megegyezéssel szerződést bontottak a horvát védővel, akinek több külföldi ajánlata is van. Úgy tetszik, az egerszegieknek megvan a kiszemeltje Budisa helyére, ugyanis előrehaladt tárgyalásokat folytatnak a széthullóban lévő Dunaferr futballistájával, Éger Lászlóval. Noha a bekk a Debrecennel és a Kispesttel is tárgyalásban áll, információink szerint azonban Egerszegre kerülhet. Ám ameddig a liga nem határoz arról, lesz-e a télen átigazolási időszak, hivatalos megállapodás nem születhet.
Talán még Éger Lászlónál is nagyobb név kerülhet a ZTE-hez: bár a vezetők mindezt tagadják, több helyről is kaptunk olyan információt, hogy a horvát Davor Sukert szívesen látnák a bajnoknál. Ez nem csoda, hiszen a vb-bronzérmes támadó magyar szinten szenzációs –talán még az exújpesti Túliónál is nagyobb – vétel lenne, ám tegyük gyorsan hozzá: minimális az esély arra, hogy Suker a magyar bajnokságban folytassa.
Annál nagyobb a sansz Bardi Gábor hazatérésére. Az egerszegiek korábbi kapusa fél évet Finnországban légióskodott, most hazatért, és mivel hasonlóképpen tett Szasa Ilics is (más kérdés, hogy neki az otthont Londont jelenti…), a ZTE vezetői keresik annak a lehetőségét, hogy a szinte egész ősszel sérültet jelentő Ilics helyét a jóval kevesebbe kerülő Bardi vehesse át.
Legfrissebb hírek

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
9 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
17 perce

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
35 perce

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
42 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
1 órája

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik