Nem a profit teszi a profit

Az átlag brit konzervatív gyomra már a jó öreg aréna szétbarmolását is nehezen emészti meg (legközelebb tán a Buckingham-palotának rontanak neki, hogy egy új, modern tuszkulánumban lakjék a királynő?), arra pedig szinte mindenki felkapta a fejét, hogy a profi labdarúgás bölcsőjében valaki visszavonulót fújjon. A felzúdulást csak erősítette, hogy a "trombitát” Peter Kenyon, a Manchester United ügyvezetője emelte a szájához.
Ha valamire, arra ugyanis minden angol büszke, hogy náluk még a negyedik osztályban is professzionális játékosok kergetik a labdát, azaz 96 együttes foglalkoztat főállású labdarúgókat. Ebbe az idillbe gázolt bele Kenyon: "Túl sok a proficsapat. Nem azt mondom, hogy nem létezhetnek, csak ne működjenek tisztán professzionális alapon. Ha engem kérdeznek, két osztályra szűkíteném ezt a kört, a többiek félprofi alapon dolgozhatnának” – nyilatkozta Kenyon a BBC oknyomozó rádióműsorában, amely arra kereste a választ, hogy mitől rendült meg az angol focibiznisz. A menedzser természetesen elég kényelmes székben ül, hiszen a 260 millió font értékű MU-t irányítja, viszont abban is biztosak lehetünk, van rálátása a dolgokra. "Nem értem, a klubok miért törekednek mindenáron arra, hogy megjelenjenek a tőzsdén. Ez valamiféle divathóbort lett, holott a City közgazdászai folyamatosan arról beszélnek, nem volna szabad egy egyesületet nyilvánosan bevezetni a börzére. A többségnél nem alakították át a menedzsmentet, nem mutattak ésszerűséget a költekezésben, nem demonstrálták, hogy többek, mint egy egyszerű futballklub. Túl nagy a bizonytalanság, márpedig ebből a City befektetői nem kérnek. Nem szeretik a sokkokat, nem szeretik a nagy kiugrásokat és a nagy hullámvölgyeket, holott a labdarúgás mint iparágazat folyamatosan ilyesmiket produkál.”
Keveseket tett boldoggá az MU-nagyfőnök javallata. A liga szóvivője, John Nagle azzal dobta vissza a labdát, hogy válságban leginkább azok az egyletek vannak, amelyek az ígéret földjét jelentő Premiershipben kívántak mindenképpen bent maradni, avagy oda feljutni. Az ok ismert: míg a Sky Television rendesen fizetett a közvetítési jogokért a Premier League csapatainak (avagy itt biztos volt a jólét), addig az ITV Digital csődbe ment, rendkívül súlyos helyzetbe sodorva a csatorna pénzéből élő alsóbb osztályúakat. Mindazonáltal a redőnyt sehol sem kellett lehúzni: "Az utolsó évtizedben egyetlen proficsapat sem tűnt el a színről gazdasági okokból, miközben egy sor igazán jól menő kisklubot említhetek: Crewe, Rochdale, Walsall, az utóbbi például tizenegyedik éve zár profittal. Nem hinném, hogy bárkit arra lehetne kényszeríteni, hogy főállású alkalmazottait ezentúl részmunkaidőben foglalkoztassa. Mindenütt a tulajdonosnak kell döntenie” – mondta Nagle, aki szerint a fizetési sapka tervezett bevezetése még a meglévő apróbb gondokat is megszünteti.
Kevésbé udvarias hangnemet ütött meg Barry Hearn, a Leyton Orient elnöke: "Honnan is tudná az MU elefántcsonttornyaiban székelő Kenyon, mi folyik valójában a labdarúgásban, hogy milyen módon működtetik egy kis közösség csapatát? Kétségtelen, nálunk is vannak veszteségek, ám amint maximálják a béreket, egyenesbe kerülünk. A hozzánk hasonló kiscsapatok tartják életben milliók álmait, az utánpótlás-nevelés legjavát mi végezzük, sokkal többel járulunk hozzá a sportág virágzásához, mint az igazi nagymacskák. Amennyiben szűkítik a profik körét, azzal tönkretesznek egy jólmenő gyárat.”
A számok mindenesetre az "antikenyonistákat” igazolják, elvégre a negyedosztályban is formálódnak profiegyesületek – ott ez nem követelmény, csak eggyel feljebb –, a liga tíz brancsról tud, azaz a profigárdák összlétszáma száz fölött van. Allan Leighton, a Leeds elnökhelyettese receptet is adott: "Megannyi klub óriási, huszonöt-harminc fős kerettel dolgozik, mindenki kap fizetést, függetlenül attól, hogy játszik-e vagy sem, hogy sérült-e vagy sem, hogy nyert-e a csapat vagy sem. Ideje volna teljesítményarányosan osztani a pénzeket.” Póriasabban fogalmazott a negyedik vonalbéli Torquay főnöke, Mike Bateson: "Nem küszködünk, a bankszámlánkon van elég pénz. Ugyanez lehetne a többieknél is a helyzet, ha elsajátítanák a háztartásvezetés legalapvetőbb szabályait. Ha képesek lesznek erre, maradhat a négy profiosztály.”
A játékosszövetség feje, Nick Cusack határozottan ellenzett minden csökkentési ötletet, egy sikeres, 2001-es sztrájkfenyegetésre utalva még a fizetési sapka "felhúzásának” jogosságát is megkérdőjelezte: "Nem örülnénk annak, ha visszavennének a játékosok apanázsából, vagy megakadályoznák az alsóbb osztályú csapatok támogatását. Múltkor megmutattuk, hogy a játékosok képesek összeállni a közös ügy érdekében – márpedig abban is egyetértünk, hogy meg szeretnénk tartani a futball jelenlegi struktúráját.”
Ez persze nem lesz könnyű, hiszen valami finomhangolásra biztosan szükség van: a Deloitte and Touche sportrészlegének elemzése szerint a futballnak lenne mit tanulnia a többi csapatsporttól, ahol a financiális egyensúly megtartása egyáltalán nem okoz gondot. Kimutatták, hogy 2001-ben a Division One együttesei átlagban veszteségesek voltak, hiszen összbevételeik 101 százalékát fordították játékosfizetésekre, míg a rögbisek megálltak 68 százaléknál. Nem csoda: az angol második vonalban egy futballista éves átlagjövedelme 175 ezer fontra rúgott (mintegy 66 millió forint) – más sportágakban csupán 41-50 ezerre –, ezt azért illene lejjebb szorítani. Persze senki sem szereti, ha éppen az ő zsebében kotorásznak…