Elber most éppen maradna

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.12.06. 22:08
Címkék
Tovább bonyolódik Giovane Elber ügye. A Bayern Münchentől módfelett elvágyódó csatár a közelmúltban még úgy nyilatkozott, hogy ő azt sem bánná, ha már a nyáron túladna rajta az együttes, mert ebben az esetben mindenki jól járna. Ô azért, mert kilencéves németországi légióskodás után végre Spanyolországba költözhetne, míg a klub azért, mert átigazolási összegért cserében kellene lemondania róla (ha Elber csak 2004-ben vált egyesületet, akkor szerződése lejárta miatt lelépési díj nélkül tehetné meg mindezt).
Péntekre azonban változott a véleménye: "Kétezer-négyig érvényes szerződés köt a Bayernhez, és én ennek a megállapodásnak az utolsó pillanatáig minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek a csapatnak. Nagyon bízom benne, hogy kétezer-négy előtt nem ad el a Bayern. Az egyesületnek jó lenne, ha egy évvel korábban igazolnék el, de nekem azzal sincs semmi bajom, ha kétezer-négyig kell maradnom. De akkor tényleg vége lesz a közös kalandnak, akkor olyan helyre szeretnék költözni, ahol jobban érvényesül a brazil mentalitásom.”A csatár szombaton mindjárt valóra válthatja ígéretét, és segíthet a Bayernnek. A listavezető ugyanis a VfB Stuttgart otthonában játszik rangadót, méghozzá igencsak tartalékos felállásban. "Nekem ez a meccs nagyon különleges lesz, teljesen más, mintha egy normális csapat ellen lépnék pályára. Három szép évet töltöttem Stuttgartban, nehéz elfelejteni azt az időszakot. De most már a Bayern alkalmazottja vagyok, és a VfB ellen szeretnék véget vetni a gólaszályomnak” – jegyezte meg a dél-amerikai futballista.Annyi bizonyos, hogy a Bayernre forró pillanatok várnak a Gottlieb-Daimler-stadionban, hiszen eleve tartalékosan kell felállnia – Claudio Pizarro, Haszan Szalihamidzsics, Willy Sagnol, Sammy Kuffour és Mehmet Scholl sem játszhat –, ráadásul a Stuttgart az idén bárkit képes elkapni. "Támadni akarunk, és eszünkben sincs tisztelni a bajorokat. Szeretnénk ismét szorossá tenni az élmezőnyt, ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy nyerjünk” – jegyezte meg Felix Magath, a "svábok” trénere.Részben a Bayern Münchent érintő hír, hogy immár szinte bizonyos: a Kaiserslauternnek legkésőbb a nyáron el kell adnia Miroslav Klosét, ha ki akar mászni az anyagi válságból. A "vörös ördögök” legjobb támadója fél év múlva ötmillió euró ellenében hagyhatja el a klubot, ennyi pénzt pedig az érdeklődők – a Bayern München mellett a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen, a Hertha BSC és két külföldi csapat is hívja a vb fejeskirályát – bármikor ki tudnak fizetni.Tv: a Sport1 18.30-tól csúsztatva közvetíti a VfB Stuttgart–Bayern München mérkőzést
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik