Halasztás

Fellélegezhetünk, az olimpiai öt karika urai nem mondták ki az öttusázás feletti baljós ítéletet Mexikóvárosban. Igaz, végérvényes győzelmet sem könyvelhetnek el a látványos sportág mellett hűséggel kitartó hívők, de akárhogyan alakultak a dolgok, mennyivel jobb többéves haladékról, mintsem megszűnésről beszélni, nem is szólva az elcsépelt közhelyben rejlő igazságról: Aki időt nyer, életet nyer! A felszabadult sóhaj után némelyek talán hajlamosak arra, hogy a múlt lezárt fejezetének tekintsék a NOB-közgyűlés bennünket rendkívül közelről érintő és bizakodást kölcsönző döntését, mondván, vége, felejtsük el!. Meggondolatlanság lenne. Érdemes röviden elemezni a halasztást jelentő fordulat előzményeit és körülményeit. Az eredmény számos tényezőnek és sokféle színtéren zajló összetett csapatmunkának köszönhető. A döntés elodázásában közrejátszott az Egyesült Államok meglehetősen erőszakos lobbija és az öttusa sorsában osztozó baseball "megmentéséért” hasonló módon ténykedő kubaiak erőfeszítése is. Jacques Rogge a mexikói tanácskozás előtt ötnapos látogatást tett Kubában. Havannában, tudjuk, maga Fidel Castro is kiállt kedvenc sportága mellett. Ezt követően a NOB elnöke Colorado Springset ejtette útba, ahol az USOC vezérkarával cserélhette ki gondolatait. De – jóllehet rokonszenvvel kísérjük a fenyegetettség sorsában osztozó baseball és softball ügyeit – maradjunk most inkább kifejezetten az öttusánál, azzal a megjegyzéssel azonban, hogy a három sportág annak ellenére is végtére egy kalapban találta magát, hogy a kilátásba helyezett szavazás során a küldöttek külön-külön voksoltak volna olimpiai jövőjükről, sőt abban a közösen alkalmazott érvelésben is, amit a svájci Denis Oswald hangsúlyozott. A NOB és a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete szűk vezetőtestületeinek egyik fiatal generációs alakja (a NOB Athéni Koordinációs Bizottságát is ő irányítja) több alkalommal kijelentette, hogy a NOB programbizottságának előkészítő munkáján, az elkészített jelentés tanúsága szerint, a túlzott sietség nyomai fedezhetőek fel, pedig az egész folyamatnak tulajdonképpen nincs valójában sürgősségi indoka. A Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete ugyanilyen értelmű, ott helyben, Mexikóvárosban született petíciója az udvarias visszautasítás ellenére sem ítélhető hatás nélkülinek. Biztosak lehetünk továbbá abban, hogy a Nemzetközi Öttusaszövetség elnöke, Klaus Schorman, valamint az európai elnök, Császári Attila erőltetett menetrendű utazásai és tárgyalásai úgyszintén hozzájárultak a mentő munkálatok sikeréhez. Számított, hatott a nem mindennapos hagyomány ereje, az "alapító apostol” iránti mély tisztelet, hiszen a sportot maga Pierre de Coubertin "találta fel”, majd vetette fel az olimpiai műsorba (1912), s hogy ezt a sporttörténelmi előzményt hatásos beszédben a nemzetközi szövetség alelnöke, a NOB egykori első emberének, Juan Antonio Samaranchnak a fia mondta el. S természetesen más egyéb, szintén nem mellékes tényezőkön kívül meghatározó súllyal esett nyilván latba két nagy tekintélynek örvendő olimpiai diplomatánk – Schmitt Pál és Aján Tamás – éjt nappallá tevő igyekezete. n Az imént már idézett Denis Oswald azt is mondta, hogy rendkívül erős nyomás nehezedik az olimpiai családra, mégpedig olyan irányban, hogy ne szülessen döntés most az olimpiai program roppant érzékeny témájában. Elégedetten állapíthatjuk meg, lapunk már Jacques Rogge a Londonban tett hasonló célzatú nyilatkozata után – tíz nappal a közgyűlést megelőzően – arra a következtetésre jutott, hogy ebben a sorsdöntő kérdésben esetleg él majd a NOB a halasztás ésszerű lehetőségével. Így történt, ez azonban legfeljebb fél sikernek tekinthető, olyannak, amely ugyan éltető reményekkel töltheti el a sportág egész nemzetközi társadalmát, de ugyanakkor halaszthatatlan teendőket követel, beleértve egy nemzetközi offenzíva átgondolt és sokoldalú stratégiáját. Az öttusa életben tartásáért folyó kampányban nem lehet kétséges, nekünk, magyaroknak vezető szerepet kell vállalnunk szakmai okokból és hagyományaink kötelező ereje miatt egyaránt. Mindegy, hogy mennyire járt el megalapozottan a programbizottság, fel kell készülnünk a törlést indokló javaslatban rögzített érvek meggyőző cáfolására, amelyek a sportágat túl költségesnek jellemezték, a világon nem eléggé népszerűnek, a lovaglást pedig olyannak, amely kockázatos bonyodalmakat okozhat a rendezőknek. Meggyőződéssel állíthatjuk – az öttusa megmenthető és – számunkra természetesen – a végsőkig meg is érdemli a védelmet. Az olasz Franco Carraro programbizottságában ugyan nem található kifejezetten az öttusa mellett lándzsát törő személy, de a több mint 120 tagot számláló nemzetközi olimpiai családban, a NOB-tagok között, sőt akár a 15 tagú végrehajtó testületben is szép számmal akadnak elkötelezett hívei az ügynek. n Elgondolkodtató végezetül, amit a veterán, sok viharos szavazást és fordulatot megélt dél-koreai Kim Un Jong, a szervezet volt többszörös alelnöke fogalmazott meg a 114. közgyűlés ünnepélyes záróaktusa után Mexikóvárosban: "A tagság többsége, ebben egészen biztos vagyok – mondta –, nem akar drasztikus változást. Úgy érzem, inkább a vezetésben van erre hajlandóság, s elsődlegesen nem is annyira attól a szándéktól vezetve, hogy mindenáron sportokat töröljenek. Inkább arról a nyomásról van szó, amit a programba vágyó sportágak – golf, rögbi és mások – képviselői gyakorolnak a NOB-ra, azért, mert a program további bővítése lehetetlen. Csak akkor lehet bekerülni, ha valami kikerül. Ez tűnik ki számomra abból a tényből is, hogy az erről folyó vitában egyetlenegy felszólaló sem helyeselte a törlés gondolatát.Ha Rogge elnök nem a halasztás mellett dönt, amit furcsálltam, hanem szavazásra kerül sor – az öttusa már itt, Mexikóban megnyerte volna az olimpiai csatáját.” Persze számos más, figyelemre méltó esemény is történt Mexikóvárosban, érdemes lesz egy következő alkalommal a NOB-közgyűlés egyéb fontos részletére is visszatérni.