Bátorfiék nélkül a válogatott

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.12.04. 22:32
Címkék
Fújhat a szél, eshet az eső, a magyar női asztalitenisz-válogatott többnyire hozza azt, amit tud. Nemrégiben éppen a Szuperliga első szakaszában nyerte meg a csoportját, ami azt jelenti, hogy a most kezdődő második szakaszban az 1–3. helyért csatázhat.És ez a lényeg!Igen kérem, ugyanis a tavaszi olaszországi Európa-bajnokság csapatversenyeinek kiemelését a Szuperliga végeredménye alapján készítik el. Az erőviszonyokat nézve Európában négy olyan válogatott van – a magyar, a német, a román és a horvát –, amely reálisan nézve Eb-aranyra pályázhat, ami azt jelenti, hogy négyük közül az a csapat, amely a Szuperligában nem jut be az első három közé, az Európa-bajnokságon – kis balszerencsével – igen nehéz csoportba kerülhet. A cél tehát az volt, hogy ezt elkerüljék a mieink, s ennek érdekében Tarján András, a válogatott szakvezetője az első szakaszban Bátorfi Csillát és Tóth Krisztinát is bedobta. Nem is volt semmi gond, az együttes sétálva megnyerte a csoportját, mostantól kezdve pedig lehet egy kicsit lazítani. Persze ezt nem kell szó szerint érteni, csupán arról van szó, hogy Bátorfi és Tóth fújhat egy kicsit (már amennyire a Bundesliga-szereplés mellett erről egyáltalán beszélni lehet…), és helyettük újabb bizonyítási lehetőséget kaphatnak a többiek. Erre azért is szükség van, mert Tarján András vélhetően gőzerővel keresi, hogy a két sztár mellett kik alkothatják majd az Európa-bajnokságra utazó csapatot. Nos, a csütörtök esti romániai összecsapáson Fazekas Mária, Éllő Vivien és Molnár Zita tehet kísérletet arra, hogy produkciójával meggyőzze a szakvezetőt, de vélhetően egyiküknek sem lesz könnyű dolga: a mérkőzést Bouzouban rendezik, s ha a vendéglátók csatasorba állítják a világ élmezőnyéhez tartozó Michaela Steffet, akkor bravúrra van szükség a győzelemhez. Ha csatasorban állítják…Ugyanis az sem elképzelhetetlen, hogy a románok is hasonlóképpen gondolkoznak mint Tarján, s ezt a meccset inkább arra használják majd fel, hogy Steff mellé megtalálják a kiegészítő embereket. Ha így lesz, akkor sem mehetnek a mieink biztosra, de nem is számítanának esélytelenebbnek. A Szuperliga első három helyéért csatázók harmadikja, a horvát válogatott ezúttal szabadnapos lesz (velük február 13-án Harkányban mérik össze erejüket a magyarok), míg a nagy négyes szomorú negyedikje, a német csapat csak reménykedhet abban, hogy mégsem lesz pechje az Eb sorsolásánál…
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
59 perce

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
1 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
1 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik