NB I/B - Tatabánya-Demecser 4-0

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2002.11.30. 20:25
Címkék
GÓLSZERZŐ
Romanek a 6. percben büntetőből helyezett a kapu közepébe (11-esből, 1–0). Vincze István a 44. percben egyéni alakítás végén éles szögből jobbal a bal alsó sarokba (2–0). Vincze István a 84. percben Balogh Zoltán lövése után a kapufáról kipattanó labdát lőtte ballal öt méterről a jobb alsó sarokba (3–0). Balogh Zoltán a 86. percben büntetőből helyezett jobbal a bal felső sarokba (11-esből, 4–0)

SÁRGA LAP
Vejmola (reklamálásért) a 71., Szécsi (Kellner megrúgásáért) a 81. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:4 (5:1)

Volt miért törlesztenie a Demecsernek, hiszen pontosan egy évvel ezelőtt 9–0-ra győzött az akkor még Lombard FC Tatabánya. Ezen a mérkőzésen csak a kezdő sípszóig reménykedhettek a vendégek, hiszen a hazai helyzeteket követően már a hatodik percben vezetést szerzett a Tatabánya. A gól némileg visszafogta a hazaiakat, s előrébb húzódott a Demecser, ám a nyírségi csapatban bevetett fiatalok erőtlen támadásokkal próbálkoztak. A folytatást jelentősen meghatározta az első félidő végén szerzett második tatabányai gól. A hosszú idő után újra egészséges Vincze István vezérletével a második játékrészben is a vendéglátók határozták meg a játékot. Vitalij Minyin és Lehoczki Zsolt révén pillanatok alatt akár egyenlíthetett volna a Demecser. A vendégek két helyzetüket azonban nem tudták kihasználni, míg a végjátékban a Tatabánya számos adódó lehetőségéből Vincze István egyet kihasznált, egy alkalommal pedig 11-esből talált be újra a házigazda.

Mestermérleg

Török József: – Kaptunk egy kis hitet a téli munkához. Így játszunk, ha Vincze István egészséges.
Rozsnyai Béla: – Beleszaladtunk egy súlyos vereségbe. Reménykedtünk a tisztes eredmény elérésében, ám ez nem sikerült.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik