A legjobb csatár: Ladányi Balázs

Kérem, vegyék a fáradtságot, és mielőtt elkezdenék a Dunaferr hokisai és köztük is elsősorban Ladányi Balázs hétvégi fantasztikus teljesítményét méltató írás olvasását, böngésszék át a Kontinentális Kupa harmadik fordulójának eredményösszesítőjét és statisztikáit. Higgyék el, érdemes. Azon túl, amit már egyébként is tudunk, nevezetesen, hogy az Acélbikák a Pozsonyban rendezett L-csoport harmadik helyén végeztek úgy, hogy döntetlent játszottak az osztrák Heraklith VSV-vel és az ukrán Szokol Kijevvel, akad ott még néhány rendkívül érdekes és számunkra nagyon is hízelgő adat. Ilyen többek között, hogy az ukránoknak négy gólt hintő Ladányi lett a pozsonyi torna legjobb csatára, hogy emellett az újvárosiak 11-ese a fehérorosz Dudikkal holtversenyben a teljes harmadik forduló (ebbe már a belfasti és az asiagói csoport is beleértendő!) gólkirályi címét is begyűjtötte, sőt az úgynevezett kanadai táblázaton hét ponttal (a négy gólját három gólpasszal egészítette ki), társbérlet nélkül végzett az első helyen, hogy mindkét említett listán Peterdi Imre is dobogós lett, s hogy a Dunaferr az emberelőnyök kihasználásában a pályára lépett 12 gárdából, többek között a finn Jukurit Mikkelit és a fehérorosz Keramin Minszket (!) is megelőzve a negyedik legjobbnak bizonyult.

E parádés produkció természetesen az egész csapat érdeme (nem véletlen, hogy az aktuális világbajnok Szlovákia bajnokcsapatának otthonában is felsőfokon beszéltek a magyar együttesről…), de ha egyvalakit mégiscsak ki kellene emelni, akkor a fenti statisztikák alapján az csakis Ladányi Balázs lehet
.
– Köszönöm az elismerő szavakat – mondta az újvárosi hívők népszerű Godója. – Álszerénységnek tűnne, ha most azt mondanám, én ezt nem is érdemlem meg, hiszen jómagam is éreztem, hogy megy a játék. Vasárnap, az ukránok elleni meccs után azonnal indultunk haza és útközben kaptam a hírt, hogy engem választottak meg a torna legjobb csatárának. Mit mondjak, nagyon boldog vagyok, bár még nem jutott el hozzám a kupa. Ha megkapom, biztosan valami előkelő helyre teszem majd.

– Nem szeretnék ünneprontó lenni, de nem érez egy kis csalódottságot? A torna előtt a két pontot és a harmadik helyet bizonyára mindenki elfogadhatónak tartotta, a látottak után viszont… Szóval akár a második helyet is elcsíphették volna.

– Hát ez az… Ha azt mondják, nem kell játszanunk, ez lesz a végeredmény, simán elfogadjuk: a Slovan ellen megússzuk egy tisztes vereséggel, a Kijevvel ikszelünk. Talán az osztrákok elleni pontvesztésre mondtuk volna előre is, hogy az nem jó, azt játsszuk csak le és majd meglátjuk, mi lesz.

– Szaladjuk végig a történteken, kezdjük a Slovan-meccsel. Belülről mennyire tűntek félelmetesnek a szlovákok?

– Úgy mentünk fel a pályára, hogy mindegy, mi lesz, csak ne szaladjunk bele valami nagy vereségbe. Már csak azért se, mert hallottuk, a torna előtt az egyik szlovák játékos azt nyilatkozta, tizenötöt lőnek nekünk. Minden elismerésem az edzőnké, Dusan Kapustáé, aki mindig el tudja érni, hogy az igazán fontos meccsekre felszívjuk magunkat és olyankor soha nincsenek erőnléti problémáink sem. Így volt ez most is. Talán még azt is ki merem jelenteni, hogy az első tíz perc a mienk volt. Aztán persze átvették az irányítást, jobbak voltak, de felvettük velük a ritmust, ami szerintem óriási dolog.

– És bár biztosra nem lehetett menni, de ezek után titokban mindenki győzelmet várt a villachiak elleni meccsen.

– Amit szerintem meg is nyertünk. Tudom, az eredmény döntetlen lett és ez a lényeg, de ott tényleg sokkal jobbak voltunk. Hazafelé a buszon Horváth Andrással éppen azt számolgattuk, hogy csak a mi sorunk hány ziccert szórt el és kilencig jutottunk… Most mondja meg, nem bosszantó? Kilenc helyzet, és akkor még a másik két ötös fogatról nem is beszéltem. Lehet, hogy ez most nagyképűen hangzik, de én már a meccs előtt gondoltam, hogy megverhetjük az osztrákokat, arra viszont nem számítottam, hogy ilyen nagy lesz a különbség a két csapat között, ráadásul a mi javunkra.

– Pedig azon a meccsen is megtett mindent, fantasztikus passzokkal tömte a társakat, akik viszont egyre-másra puskázták el a helyzeteket. Csalódott volt emiatt?

– Bosszantott a dolog, nem tagadom, de nem csak engem, hanem mindannyiunkat. Erre másnap a Szokol Kijev tizenhét másodperccel a lefújás előtt egyenlített. Hihetetlenül pechesek voltunk. Tudom, a sportban benne van ez is, de én még mindig ezen rágódok. Olyan szép lett volna: legyőzzük a Szokol Kijevet és másodikok leszünk.

– Másfelől viszont ez volt élete egyik legjobb meccse, hiszen négy gólt szerzett, és nem egy "ulibuli” csapat, hanem a Szokol Kijev ellen…

– Még most is alig tudom elhinni. Ez volt az a meccs, amelyen az utolsó tizenhét másodpercet leszámítva nekem és a többieknek is minden összejött. Kár volt a végéért, különösen azért, mert ha rajtam kívül még valaki megtalálja a góllövő botját, akkor nem egyenlíthettek volna a kijeviek. Sebaj, majd legközelebb már ez is sikerül. A mi csapatunk azért jó, mert hol az egyik, hol a másik sor húzza a többieknek. Ezen a hétvégén a mi ötösünknek jött ki a lépés, és biztos vagyok abban, hogy máskor majd a többiek lesznek jobbak. Ha van egyáltalán titkunk, akkor talán ez az.