Biaggi szerint Rossi álcát hord

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.23. 20:36
Címkék
A MotoGP utolsó öt futamán úgy tűnt, hogy egy kicsit jobb lett a viszony az olaszok két négyszeres világbajnoka, Valentino Rossi és Max Biaggi között. Biaggi elismerte, hogy Rossi megérdemelten lett a MotoGP első világbajnoka, a viadalok utáni díjkiosztón pedig a szokásoktól eltérően kezet fogott egymással a két rivális.
Ám aki csak egy kicsit is ismeri a két pilótát, az nagyon jól tudta, hogy a béke csak átmeneti, és bármikor újra egymásnak eshet a két zseni. Főleg annak tudatában igaz ez a megállapítás, hogy Biaggi négy év után ismét hondás lett. És mint tudvalévő: Rossi a Honda vezérpilótája, míg Biaggi csak egy szatellit hondás alakulatban húzhatja a gázt. Azaz a technikai támogatás különbsége táptalaja lehet az újabb konfliktusoknak. Az első számú spanyol sportnapilapban, a madridi Marca csütörtöki számában máris megjelent egy cikk, amelyben Mad Max alaposan lehordta Rossit. A hosszú interjúban – amely amiatt készült, mert Biaggi a spanyol Pons-alakulatban versenyez 2003-ban – minden olyan részletre kitért Biaggi, amivel egy kicsit is felbosszanthatja riválisát."Kívülről talán úgy tűnt, hogy javult a viszonyunk, ám ez egyáltalán nincs így: kollégák vagyunk és semmi más. Hogyan is kerülhetnék közelebb Rossihoz? Ô abba az embertípusba tartozik, amelyet mindig is kerültem: abszolút nem őszinte, ráadásul kétszínű. A tévékamerák előtt eljátssza a szimpatikus figurát, az életben azonban egészen más. Álarcot hord, de aki egy kicsit jobban megismerhette, az nagyon jól tudja, hogy a valóságban erőszakos és barátságtalan ember. Arrogánsan kritizálja és folyamatosan bántja a kollégáit. Erre a legjobb példa, hogy a Malajziai Nagydíjon nekitámadt csapattársának, Ukavának – mondta Biaggi, aki azt is közölte, hogy eleve hátrányból vág neki a jövő évi szezonnak. – Rossi sokkal jobb Hondával fog motorozni, mint én, de a hátrányom ellenére bizakodó vagyok. Egyrészt mert Sito Pons csapata az idén már kétszer legyőzte Rossit, másrészt úgy érzem, hogy egy Hondával ütőképesebb lehetek, mint azzal a Yamahával, amellyel kétszer megelőztem Rossit.” Biaggi – aki szerint Rossi hobbijánál, a ralinál sokkal izgalmasabb a Formula–1 – kritizáló mondatai mellett egy olyan kijelentést is tett, amellyel maximálisan elismerte riválisát: "Pályafutásom során sok nagy tudású ellenfelem volt, ám Rossi az egyik legjobb közülük.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik