Jönnek az elmaradt pénzek

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2002.11.20. 21:15
Címkék
Szerdán megtartotta első ülését az atlétikai szövetség új elnöksége. A várakozással ellentétben az összejövetelen nem döntöttek a 2004-es budapesti fedett pályás világbajnokság sorsáról, mert  mint Rábold Gusztáv elnöktől megtudtuk  néhány kérdést még tisztázni kell. Például azt, hogy a sportminisztérium által tett ajánlat elfogadható-e a rendező Promosport Kft. számára, illetve hogy az adott körülmények között megfelelő szinten tudják-e lebonyolítani az eseményt. A döntés meghozatalára még van idő, hiszen december 13-án érkezik hozzánk az IAAF technikai delegátusa.
Az elnökség ezt megelőzően, december 11-én ül össze legközelebb. A MASZ csupán átmeneti időre választott új főtitkárt, mert amíg nem rendeződnek a szövetség pénzügyei, nem vesznek föl új alkalmazottat. Így január 1-jétől fél éven át az eddigi nemzetközi titkár, Végh László látja el a főtitkári feladatkört. Ezt követően pályázat útján töltik be a posztot. Az elnökség tagjai felosztották maguk között a munkát, mindenki egy-egy konkrét területért felel. A négy alelnök közül Zsivótzky Gyula szakmai alelnök lett, Gécsek Tibor a versenyzők képviseletét látja el, Schulek Ágostonhoz tartoznak a nemzetközi kapcsolatok, Salbert Ferenc a marketingügyekkel foglalkozik.Jó hír a versenyzők, az edzők és a szakosztályok számára, hogy az elmaradt támogatások egy részéhez hamarosan hozzájuthatnak. Első lépésként az atléták és trénereik kapják meg a nekik megígért 22 millió forintnyi felkészülési támogatás egy részét, 15 millió forintot, s a közeljövőben a szakosztályoknak is utalni kezdik a 31.5 millió forintot kitevő műhelytámogatást.Az ülésen döntöttek arról, hogy a szövetség Gécsek Tibort, Rábold Gusztávot és Szalay Pétert delegálja a MOB-ba, amelynek Schulek Ágoston és Zsivótzky Gyula is tagja. A MOB elnökségi tagságára Zsivótzky Gyulát jelöli a MASZ.A közgyűlésen Híres László mesteredző vetette fel, hogy a világhírű futó, Iharos Sándor szobrot érdemelne. A MASZ vezetősége egyetért ezzel, így hamarosan külön számlát nyitnak, amelyre mindenki tetszőleges összeget fizethet be, így járulhat hozzá ahhoz, hogy Iharosnak méltó emléket állítsanak.
Legfrissebb hírek

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
13 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
13 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
16 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
25 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
27 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
33 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
36 perce

Gyönyörűen felújított sportközpontot avattak Balkányban

Labdarúgó NB II
43 perce
Ezek is érdekelhetik