Fehérvár: cél a mesterhármas

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.11.17. 20:45
Címkék
Székesfehérvárott csalódottak voltak, hiszen a legutóbbi szezonban gyakorlatilag mindent elveszítettek, amit csak lehetett: a Magyar Kupában és a bajnokságban is megelőzte Palkovicsékat a Dunaferr, az Interligát pedig a szlovén Olimpija Ljubljanával szemben bukták el. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy nemrégiben a Kontinentális Kupa második fordulójában is kiestek, miközben a nagy rivális dunaújvárosiak továbbjutottak&
Szóval így már tényleg érthető a csalódottság.Mindez azért is érdekes, mert a honi hokipalettán jelenleg az Alba Volán-FeVita az egyetlen olyan csapat, amelynek nincsenek mindennapos anyagi gondjai, a támogatóknak köszönhetően a klub vezetése nyugodtan tervezhet. De vajon – és ezen a ponton érdemes visszautalni a csalódottságra – meddig lesznek türelemmel azok, akik a pénzt adják? Egyáltalán van-e összefüggés a támogatók száma és az eredmények között?"Ha a csapat költségvetését száz százaléknak tekintjük, akkor ennek az összegnek mintegy a felét a várostól kapjuk, a másik felét pedig a szponzoroktól – magyarázta idősebb Ocskay Gábor, a szakosztály menedzsere. – Ami a várost illeti, óriási az a segítség, ami onnan érkezik, különösen úgy, hogy tudjuk, rajtunk kívül még a labdarúgókat, a kosárlabdázókat és a kézilabdázókat is támogatja. A működéshez szükséges összeg másik felét viszont a helyi kisebb-nagyobb cégek biztosítják, s túlzás nélkül állíthatom, hogy ennek a felkutatása és megszerzése igazi csapatmunkát igényel a részünkről. De hogy visszatérjek az eredeti felvetéshez: hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs olyan szponzorunk, aki kiesett, de az is igaz, hogy jött helyettük más. A megállapodásaink többsége hosszú távú, tehát nem függ attól, hogy milyen eredményt érünk el, az összeget viszont mindenképpen meghatározzák a sikerek, vagy a kudarcok.”A lényeg az utolsó mondaton van: a szponzorok ugyan továbbra is kitartanak az Alba Volán mellett, de a szakosztályhoz befolyó összeg nagyságát igencsak befolyásolják az eredmények, ami azt jelenti, hogy az utóbbi egy évben, a bevételeket tekintve volt némi kiesés. Persze – és ezt Ocskay sem tagadja – a kudarcok miatt elmaradt bevételeket némileg ellensúlyozta a válogatott fantasztikus sikere a tavaszi divízió-1-es világbajnokságon. Mint emlékezetes, a Jan Jasko irányította együttes (a szakember amúgy a Volán trénere is) az utolsó három mérkőzését – Norvégia, Románia és Dánia ellen – a székesfehérvári fedett csarnokban játszotta, s az a kiemelkedő érdeklődés, ami a találkozókat kísérte, a szponzorok figyelmét a sportág felé irányította. "Ebből a szempontból nagy segítség volt számunkra az, hogy a válogatottra figyelt az egész ország. Aki ott volt a helyszínen, vagy akár csak a televízión keresztül látta a mérkőzéseket az tudja, micsoda hangulat volt és ez nagyban javította a sportág hazai megítélését. Egyébként szerencsére ezt azóta is tapasztaljuk, ugyanis az írott és az elektronikus sajtó mostanság sokkal többet foglalkozik a magyar jégkoronggal, mint annak előtte” – magyarázta Ocskay. Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy Székesfehérvárott ideális a helyzet, nem árt tudni azt is, hogy az Interliga-szereplés, az ezzel járó sok utazás – akárcsak a Dunaferr esetében – sok pénzt emészt fel, aztán ott voltak a nemzetközi kupák, nem is szólva a felszerelésről, no meg a játékosok fizetéséről. S ha már a fizetéseknél járunk – erre kifejezetten büszkék Fehérvárott –, a játékosok gyakorlatilag elmaradás nélkül, pontosan kapják a járandóságukat, ami ugyancsak egyedülállónak tekinthető a hazai hokipalettán. "Miután mindenhol éves költségvetéssel dolgoznak, ezért ebben a pillanatban csak abban lehetünk biztosak, hogy december végéig a szükséges pénz a rendelkezésünkre áll, ebben a pillanatban azt csak remélhetjük, hogy januártól semmi sem változik majd – bizakodott a menedzser. – Természetesen már az eddigiek miatt is sok köszönettel tartozunk a város vezetésének és a támogatóinknak egyaránt, s reméljük, hogy a továbbiakban is számíthatunk rájuk. Persze azzal is tisztában vagyunk, hogy az ő türelmük is véges, ezért a mostani szezonban mindenképpen jobb eredményekre törekszünk. Az igazi a mesterhármas lenne, azaz ha sikerülne megszereznünk a Magyar Kupában, a bajnokságban és az Interligában is az első helyet. Most ezért dolgozunk. De én nem feledkeznék el a ráadásról, vagyis a válogatottról: a nemzeti csapat ismét itthon, ezúttal Budapesten játszik a divízió-1-es világbajnokságon és egy, a legutóbbihoz hasonló jó szereplés is nagyot lendíthetne az egész sportág és ezen belül is az Alba Volán helyzetén.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik